Ezúttal a közelmúltból hoztam kettő időutazós vígjátékot.
Hot Tub Time Machine (2010)
Nálunk a rendkívül fantáziátlan Vissza a jelenbe címmel került forgalmazásba Steve Pink komédiája, amelynek idén érkezik a folytatása. A történet három barátról és egyikük unokaöccséről szól. A négy férfi kiruccan az egykori népszerű buli- és síparadicsomba, ami azonban már elvesztette azóta ragyogását. Szobájukhoz tartozik egy jakuzzi, amelyben nagy állatkodást rendeznek a srácok, ám amikor reggel felébrednek, a '80-as években találják magukat, korabeli önmaguk testébe zárva. Fontos, hogy mindent ugyanúgy csináljanak, mint akkor régen, fiatalságuk legnagyobb bulijában, mert ha nem így tesznek, akkor Jacob, az unokaöcs, talán meg sem születik. Így kezd el gyűrűzni a cselekmény ebben az őrült vígjátékban, ami nem akar áldozni a kikezdhetetlen logika oltárán, sőt, eme vonására még rá is tesz néhány lapáttal, így az összhatás tulajdonképpen egyfajta paródiajelleget ölt magára. A poénok többsége nem kirobbanó, de összességében azért szórakoztatónak nevezhető a produkció humorvilága, amelynek gusztustalanabb mozzanatait is sikerül viszonylag viccesen bemutatni. A Hot Tub Time Machine legnagyobb erőssége a tempó, ami rendkívül feszes, a produkció másfél órán át folyamatosan pörög, miközben Steve Pink egészen kreatív, megragadó stílusban komponálja a cselekményt. És minden eszelős hülyesége ellenére ráadásul még üzenete is van a filmnek, hiszen ez az egész marhaság tulajdonképpen az élet káoszához való viszonyulásról, a bukásról és a sikerről szól. Persze, szigorúan csak a maga módján, egy nem a legjobb formáját hozó színészgárda tolmácsolásában. 7,5/10.
Ismét egy unalmas magyar cím, ez a produkció ugyanis nálunk Kockázatos túraként fut, ami éppenséggel nem nevezhető a leghatásosabbnak. Colin Trevorrow első mozifilmjéről van szó, megjegyzendő, hogy ő dirigálta a hamarosan érkező Jurassic World-öt is. Ezúttal egy magazinnál dolgozó gyakornoklány áll a középpontban, aki főnökével és egyik sorstársával egy különös hirdetés feladója körül kezd nyomozásba. A szóban forgó férfi időutazáshoz keres társat, és ahogy főhősnőnk (Aubrey Plaza kifejezetten színvonalas tolmácsolásában) közelebb kerül hozzá, kiderül, hogy elég komoly paranoia is társul az állítólagos tudós elméhez. Vagy nem is paranoia? És nem is állítólagos, hanem valódi zsenialitás? Az időutazás szempontjából nézve ezekkel a kérdésekkel tartja sakkban nézőjét a mű, amelynek forgatókönyve kellő figyelmet fordít arra, hogy a kétely ne is szűnjön a fináléig. Összességében vizsgálva eléggé érdekes, egyedi filmélményről van szó, amire kellő mértékben rá kell hangolódni ahhoz, hogy a néző élvezni tudja, hiszen valószínű, hogy sokan nemes egyszerűséggel unalmasnak találják. De ha megbékélsz a nagyrészt funkciótlan mellékszállal, és a 85 perces játékidő ellenére is jelenlévő üresjáratokkal, akkor emlékezetes lehet számodra ez a produkció. A Safety Not Guaranteed váratlanul csap le kiemelkedően erőteljes drámai csúcspontjaival, amelyek által igazán mély gondolatokat közvetít a felelősség és a bűnbánat vonzáskörzetében. Eközben pedig a produkció nem felejt el reflektálni különböző válogatott 21. századi jellemrajzokra, és napjaink hétköznapi konfliktusaira. Megemlítendő még az egészen fantasztikus módon hangulatos filmzene is. 8/10.
