A mű eredetileg Predestination néven fut, és mivel ez egy elképesztően jó, a figyelmet erősen megragadó cím, a magyar forgalmazásban közreműködők természetesen nem fordították le egyszerűen csak Predesztinációnak, inkább előhúztak a kalapból egy teljes mértékben jellegtelen, unalmas tucatcímet. Bár igazából mindegy is, hiszen szerencsétlen kis hazánkban ez a nagyszerű alkotás csupán DVD-n jön ki, míg a Szexvideóhoz hasonló szemetek a nagy vászonról fertőzik az embereket.

Szóval a lényeg az, hogy a kiváló filmélményhez ezúttal nem kell moziba menni.

1970-et írunk, és egy bárban vagyunk. Egy fiatal férfi (Sarah Snook) tér be inni egyet. Hamarosan beszélgetésbe elegyedik a csapossal (Ethan Hawke). A vendég meghökkentő történetet mesél, elregéli eddigi életét, így kiderül, hogy valójában nőnek született, ám miután megszülte gyermekét, az orvosoknak el kellett távolítaniuk a petefészkét és a méhét, ekkor azonban kiderült, hogy testében egy teljesen ép férfi szervrendszer is fellelhető. Így megkezdődött az operációk sorozata, mígnem a nőből férfi lett. A vendég dühös gyermeke apjára, hiszen ő az, aki tönkretette az életét, ráadásul minden bizonnyal ő volt az is, aki a szülés után elrabolta a kicsit, akiről azóta semmi hír nem érkezett. A történet türelmes végighallgatása után a csapos felfedi magát, kiderül, hogy nem véletlenül találkoztak, ő ugyanis időutazó ügynök, aki felajánlja az átoperált vendégnek a gyűlölt férfit, mivel elmondása szerint tudja, hol van. És a mindfuck itt kezdődik.

A nagyszerű forgatókönyv elsősorban azért lopja be magát a néző szívébe, mert úgy képes rendkívül bonyolult, az időutazós témát a lehető legnagyobb mélységekig kiaknázó cselekményt bemutatni, hogy közben szinte végig könnyen érthető marad. A befejezés kissé ködös, de odáig színtisztán átjön minden apró részlet. És hát, mit mondjak, ez valami hihetetlenül kegyetlen! Ennyire elborult időutazós sztorit nem találunk minden bokorban! A fordulatos történetvezetés lassacskán kibontakozó alapvetése kikezdi az agyadat, hiszen zsigeri módon undorító, ugyanakkor elképesztően zseniális is egyben, továbbá a maga beteg módján ijesztően logikus is. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy alapvetően egyszerű ötletet ennyire élettel teli, és ennyire felfoghatatlanul kiforgatott, minden lehetséges helyen megbolondított tálalásban képes prezentálni a szkript, és akkor a hihetetlen merészségről még egy szót sem ejtettem. Fókuszba kerül a tyúk és a tojás dilemmája. Na meg a kakas. De mégis kicsoda a kakas?! A saját farkába harapó kígyó. Egyszerűen lenyűgöző. Az Időhurok életre kelti magát, a mélységesen beteg kreativitást.

A Spierig-fivérek erős sodrású filmet rendeztek, a cselekmény áramlása egy pillanatra sem laposodik be, még a kb. negyven percig tartó báros történetmesélés is végig képes fenntartani az érdeklődést, hiszen a direktorok rendszeresen fantáziadús flashback-jelenetekkel tűzdelik meg a vendég elbeszélését. A későbbiekben, amikor elkezd összeállni a kép, az alkotók nagyszerűen fokozzák a hangulatot. Utóbbiban fontos szerepet játszik Peter Spierig pazar filmzenéje.

Ethan Hawke remekül helytáll a főszerepben, ám aki igazán nagyszerű színészi munkát végez, az nem más, mint Sarah Snook. Ő mostanában Jessabelle-ként fut a mozikban, ám abszolút az Időhurokban nyújtott teljesítménye viszi a prímet, hiszen a színésznő munkája nagyszerű, és hiteles. Férfiként is jól megállja a helyét, bár ebben a remek sminkes és maszkmesteri munka is a segítségére van.

Az Időhurok, avagy eredeti címén a Predestination kiváló science fiction, ami alaposan megrugdossa az elmédet. Mindenképpen érdemes megnézni! 8,5/10.