Kevin Greutert rendezésének érkezését nem övezte túl nagy felhajtás, hiszen a mozikban vetített egy-két horrorfilm előtt lepörgetett előzetesen kívül nem igazán büszkélkedhet marketingkampánnyal az alkotás. Valahogy olyan érzésem volt a mű kapcsán, mintha kötelességből mutatnák csak be, amúgy meg igyekeznének eltitkolni a létezését. Ez persze hülyeség, de az érzet akkor is ezt sugallta. Na, de az az előzetes, ami azért eljuthatott azokhoz, akik az utóbbi hónapok során ellátogattak például a Távozz tőlem, Sátán!-ra, vagy az Annabelle-re... Az az előzetes valami fantasztikus! Emlékszem, amikor először láttam, mondtam is magamban, hogy ez az év egyik legfigyelemfelkeltőbb trailere. Ennek megfelelően, fenntartásokkal persze, de eléggé vártam a produkciót. És tényleg nem lett rossz. A tézis pedig egyértelmű:

A leomló, fekete hajzuhatag még mindig mocskosul ijesztő...

Jessabelle (Sarah Snook) élete eddigi legboldogabb fejezetét készül megnyitni, hiszen élete párjával új otthonba költöznek, hogy ott majd családot alapítsanak. Az autójukba rohanó kamion egy kegyetlen matektanár javítótollának pontosságával húzza keresztül terveiket. A férfi meghal, Jessie pedig, habár nem bénul le véglegesen, hónapokra tolószékbe kerül. Még akkor is a kerekesszék rabja, amikor édesapja (David Andrews), akit már évek óta nem látott, érte jön a kórházba, és hazaviszi őt tóparti házába. A házban Jessabelle csecsemőkorában elhunyt édesanyja (Joelle Carter) által rögzített videofelvételekre bukkan, amelyeken a terhes asszony kártyát vet jövendőbeli gyermeke 18. születésnapjának alkalmából. A kezdetben szórakoztató jóslás ijesztő fordulatot vesz, amikor a főhősnő anyja a házban lévő titokzatos jelenlétet véli kilátni a lapokból. Akármilyen őrültségnek is tűnik, az elmondottak igaznak bizonyulnak, hiszen Jessabelle-t hamarosan egy hátborzongató, fekete hajú nő kezdi zaklatni, aki mindig a sötétben jelenik meg, és aki a jelek szerint a főhősnő életére tör.

Ez a film végig eléggé érdekfeszítő kisugárzással bír. A forgatókönyv kezdetben bátortalannak hat, de idővel behoz olyan részleteket, amelyek hatására az összkép mégis elégedettséggel tölti el a befogadót. Elnyújtott, sőt, fölösleges képsorok is akadnak, bizonyos momentumok pedig összecsapottnak, fantáziátlannak hatnak, ám amikor már a stáblista uralja a vásznat, mégsem érezhető komolyabb hiányérzet, mert végső soron elmondható, hogy a különböző részletek precízen passzolnak egymáshoz. Tény és való, hogy a karakterek kidolgozatlanok, ám a cselekményvezetés sodrása, valamint szódával ráfogható változatossága ellensúlyozza ezt a problémát. A végső nagy fordulat olyannyira kiszámítható, hogy gyakorlatilag már az előzetesben lehull róla a lepel, de a szkript képes a fináléban úgy megcsavarni a dolgokat, hogy a lényeg lecsapódása mégis újszerűnek hasson. A történet végkimenetele pedig igazi telitalálat.

Kevin Greutert rendező munkája igazán színvonalas, ugyanis az úriember képes megteremteni a horrorisztikus atmoszférát, amin nyilvánvalóan nagy részben áll vagy bukik a mű minőségi szempontból vett sikeressége. A direktor kissé lassú bevezetőblokkot komponál, ám miután beindul a cselekmény, sorban érkeznek az egészen mesteri jelenetkoreográfiák. A prímet egyértelműen a fürdőkádas jelenet viszi, ami olyannyira elborult, eszelős, és "hangos" tálalásmód által hozza a frászt a nézőre, hogy az előtt tényleg le a kalappal! Megvan a félelmetes alaphangulat, a befogadón eluralkodik az általános rettegés, ami nyilván nem olyan mértékű, mint az igazán nagy félelemhorrorok esetében, de azért így is kellően acélos. A rendező ahol csak tudja, mellőzi a hirtelenségre alapozott ijesztgetést, helyette okos beállításokkal generál borzongást a moziteremben. A félelmetes momentumok közül néhány A kör-t idézi, így a videokazetta-motívum, és persze a fekete hajzuhatag. Mindehhez társulnak a kiváló hanghatások, valamint az egész jónak mondható filmzene dallamai.

A színészi játékok eléggé gyengék. A főszereplő Sarah Snook felemás teljesítményt nyújt. Időnként kifejezetten minőségi alakítást prezentál, máskor azonban meghökkentően erőltetett produktumot mutat. Néha egész egyszerűen ötlettelennek hat a színésznő munkája, de azért az sem ritka, hogy szépen magára talál. Férfi főszereplőnek leginkább a 13 Sins-ből ismert Mark Webbert tekinthetjük (aki továbbra sem a volt F1-pilóta), ám az ő játéka rendkívül erőtlen, és sajnos David Andrews sem nyújt túlságosan izmos teljesítményt. Joelle Carter azonban szépen helytáll, játéka helyenként kifejezetten zseniális.

Jó kis film ez! Készültek már a Jessabelle-nél sokkalta erősebb félelemhorrorok is, de például az Annabelle-t simán körberöhögi Kevin Greutert alkotása. A műfaj rajongói számára kifejezetten ajánlott darab! 7,5/10.