Már hosszú évek óta egyik kedvenc külföldi bandámként tartom számon a finn melodikus death metalt gyűrő, Children of Bodom nevű formációt, melynek frontembere, Alexi Laiho számomra vitán felül a világ legfantasztikusabb gitárosa, mindemellett pedig dalszövegei sem utolsók. Dalszövegei, amelyek nem ritkán az 1960-ban a Bodom-tónál megesett hármasgyilkosság hátborzongató, és máig megoldatlan rejtélyéről regélnek. Alaposan meglepett, amikor tavasszal megtudtam, hogy magyar alkotógárda készít a szörnyű eseményekből táplálkozó, found footage stílusú horrorfilmet. A készítők jóvoltából lehetőségem nyílt megtekinteni a produkciót. Köszönet érte!
Lássuk, hogy sikerült!
A történet 50 évvel a tragédia után játszódik. Egy finn médiaszakos hallgató, Annikki (Turzó Vivien) a Bodom tavi gyilkosságokat választja szakdolgozata témájául, és elhatározza, hogy helyszíni riportot forgat. Egyik szaktársát, Pietarit (Kovács Bence) kéri fel operatőrnek, aki kedveli a lányt, így elvállalja a feladatot. A tél közepén kiautóznak a tó melletti kis házikóhoz, amit kibéreltek két napos tartózkodásuk idejére, lepakolnak, majd elkezdenek interjúkat készíteni. Ahogy telik az idő, úgy szaporodnak meg a különös tapasztalások, és a hátborzongató események, mígnem az egyetemi munka élet-halál harccá fajul. És mindezt hőseink kézi kamerával dokumentálják.
A kézi kamerázás indoklását nem lihegik túl a készítők, egyszerűen a szereplők hétköznapi ötleteként mutatják be, amikor pedig Pietari beleköt Annikkibe a téma kapcsán, a lány csak annyit reagál, hogy majd úgyis kivágják a fölösleges jeleneteket. A found footage stílus többnyire remekül működik a film során, Elekes Gergő és Gallai József rendezők minőségi jeleneteket komponáltak. Kivétel persze akad, hiszen helyet kaptak a Bodomban olyan képsorok, amelyek a kamerarángatás miatt átláthatatlanok, és, mivel eléggé hosszúak, kissé idegesítőek is. Azonban összességében tényleg nincs probléma az ál-dokumentarista felépítéssel, sőt, színesítőeszközként még a főszál után játszódó, de párhuzamosan bevágott álinterjúkat is kapunk, továbbmenve pedig megemlítendő, hogy a felvételeket őrző memóriakártya megrongálódott mivoltát a készítők hatásos ötlettel érzékeltetik. A félelemfaktor lehetne erőteljesebb, de azért példának okáért az Ideglelés szintjét simán sikerül megugrani, időnként pedig egyfajta, kifejezetten házborzongató kisugárzást is érezhetünk előkúszni a produkcióból. A küszöbön hagyott ajándék például a frászt hozta rám, olyannyira, hogy azon nyomban elkönyveltem az alkotás egyik legerősebb mozzanataként. A filmzene minimalista jelleggel bír, ám pont ilyen minőségében válik igazán hangulatossá.
A forgatókönyv szempontjából elsősorban az alapötletet emelném ki. Szimpatikus húzás Elekesék részéről, hogy nem az 1960-as eseményeket próbálták meg filmre vinni, hanem saját sztorit alkottak, amelyben egyfajta központi magként funkcionál a Bodom tavi hármasgyilkosság. Az ötletcsíra a történetvezetés során bemutatott kibontakoztatása egészen érdekes folyamat, a szkript valóban remek, kreatív ötletekkel operál. Itt-ott beleköthetünk logikai szempontból, de amennyiben egy kicsit gondolkozunk, hamar találhatunk korrekt magyarázatokat. A karakterek nem makulátlanok, ami leginkább unszimpatikus mivoltukban nyilvánul meg. Annikki és Pietari véget nem érőnek ható veszekedései egy idő után már kifejezetten bosszantóvá válnak. Időnként, kisebb epizódokban, mélyebb gondolati rétegekbe merülő eszmefuttatásokat hallgathatunk, és ezek, annak ellenére, hogy kissé erőltetettnek hatnak, végső soron hatásosnak mondhatók.
Egy found footage film vizsgálatakor fontos elvárás, hogy a színészek a hétköznapi hitelesség jegyében keltsék életre karaktereiket. Ezen a ponton a Bodom sajnos vérzik, a színészgárda gyenge munkája sokat ront az élmény összességén. Turzó Vivien nagyon gyenge a női főszerepben, szinte minden mondatán érződik, hogy gondosan bemagolt szöveget szaval, egyszerűen nem hiteles. Ez tart a fináléig, ahol a színésznő egész szépen összeszedi magát, és sikerül valamelyest feltornáznia alakítása színvonalát. Kovács Bence valamivel jobb partnernőjénél, összességében elfogadható teljesítményt nyújt. Kettő fontosabb mellékszereplő tűnik fel a film során, Tábori Kata és Szabó Dániel tolmácsolásában. Szabó nem rossz, ám Tábori Turzóhoz hasonlóan nagyon papírszagúan darálja figurája szövegét.
A Bodom magyar found footage stílusú alkotás, így mindenképpen érdekes a számunkra, megnézése abszolút ajánlott. A műfajhoz nem tesz hozzá túl sok pluszt, de az utóbbi években rohamosan fejlődő magyar filmiparnak egyértelműen fontos alkotása. 7/10.
