Úgy gondoljuk, jól ismerjük a testünket. De nem vagyunk mindannyian orvosok vagy biológusok, így szervezetünk, anatómiánk nyilvánvalóan jó pár titkot rejteget előlünk. Ha komolyabban beleásnánk magunkat a témába, valószínűleg nem ritkán maradna tátva a szánk. És Tuck Pendleton hadnagy bizony alaposan beleássa magát a témába.
Testközelből tapasztalja meg az emberi test szabad szemmel nem látható világát.
Tuck Pendleton (Dennis Quaid) egykor vadászpilóta volt, ám önfejűsége miatt leszerelték. Most egy tudományos kísérletben vállal kulcsszerepet. Egy olyan jármű pilótája lesz, amit vele együtt mikroszkopikus méretűre zsugorítanak, majd egy nyúl szervezetébe fecskendeznek. A kísérlet félbeszakad, mert gázálarcos banda ront be a laboratóriumba, de a kísérletvezetőnek, a Tuck-ot tartalmazó fecskendővel a kezében sikerül elmenekülnie. A hajsza közben halálosan megsebesül, de utolsó erejével még sikerül beinjekcióznia Tuck hajóját a legközelebbi férfiba, aki történetesen a megrögzött szerencsétlenség, Jack Putter (Martin Short).
A Vérbeli hajsza alapötlete úgy zseniális, ahogy van. A szinopszist olvasván azonnal felkapjuk a fejünket az elborult, ugyanakkor rendkívül érdekfeszítő zsugorítós témára. Ez a nagyszerű kezdőfelvetés, főleg, hogy a film nem sokat szarozik a bevezetéssel, erőteljes indítólöketet ad a produkciónak. A baj az, hogy a mű a játékidőben előrehaladva egyre jobban azon igyekszik, hogy elveszítse kezdeti előnyét. Joe Dante alkotása eleinte nagyon szórakoztató, a cselekmény tempója magával rántja a nézőt, a humorfaktor pedig az egekbe szökik. Azonban egy idő után az összkép elkezd belaposodni, és megkezdődik a bugyutábbnál bugyutább elemek, momentumok áradása, és ez bizony nem kicsit rongálja meg a filmélményt. A főszereplő Tuck szimpatikus, jó karakter, ám Jack nem több egy irritáló szerencsétlennél, az újságíró Lydia (Meg Ryan) pedig üresebben kong, mint a kút, miután Samara kimászott belőle. A gonosz figurák egyenesen nevetségesek. Egyikük annyira laza, hogy csak cowboycsizmában szokott szeretkezni, másikuk pedig annyira rossz, hogy csak a pénz érdekli, a kilátásba helyeződő, világméretű konfliktuson pedig jót nevet. Tehát nagyon rajzfilmszerű rosszfiúkról van szó.
Dennis Quaid jól működik Tuck hadnagy szerepében, ám Martin Short megfelelő ellensúlyt nyújt borzasztó színészi játékával. Komolyan, ez a csávó vagy megtriplázza Jack natúr karakterének idegesítő kisugárzását. Brutális ripacskodást művel. A gárda legjobbja minden kétséget kizáróan a '87-es kiadású Meg Ryan, aki azon túl, hogy nagyon dögös, még trehányul összehányt figurájába is képes életet vinni.
A produkció legnagyobb pozitívumát a látvány képezi. A vizuális effektek egyszerűen fantasztikusak, nem véletlenül nyertek Oscar-díjat. Csodálatos megoldásokkal találkozhatunk a film nézése közben, legyen szó akár a zsugorítások kidolgozásáról, akár az emberi test belsejének bemutatásáról, akár az arccseréről. Remekbe szabott, hiteles látványtechnikával bír a mű, és ez sokat dob az összképen.
De nem eleget. Mert a Vérbeli hajsza az ígéretes kezdés után belassul, és idiótává válik. Azonban ezzel együtt is elmondható, hogy egyszer azért érdemes megnézni! 6/10.