Movie Tank

Fák jú, Tanár úr! (2013)

2014. október 24. - Sparrow

Ami manapság zajlik a gimnáziumokban, középiskolákban, az enyhén szólva is botrányos, és józan ésszel szinte felfoghatatlan. Aki hozzám hasonlóan csak néhány éve köszönt el a közoktatásnak nevezett szociális őrültekházától, nyilván még élénken emlékszik a rendszerre. Idegbeteg tanárok, és segghülye diákok. Kész cirkusz, ahol gyakorlatilag bármit lehet csinálni, csak éppen rendesen tanulni nem. Aki meg nem hajlandó úszni az árral, az kirekesztetté válik, és igyekezhet minél nagyobb lelki sérülés nélkül átvészelni ezt a nyomasztó négy, vagy szerencsétlenebbek esetében akár öt-hat évet. A témáról lehet komolyan, depresszíven értekezni, ahogy tette azt Az osztály című észt filmremek, de az egésznek ugyanúgy bele is lehet szarni a közepébe, amiből akár egy jól működő pofátlan komédia is kisülhet.

Nem kevés hibája ellenére a Fák jú, Tanár úr! az utóbbi kategóriát képviseli.

fack-ju.jpg

Zeki Müller (Elyas M'Barek) most szabadul a sittről. Bebörtönzése előtt azonban sikerült elrejtenie egy zsák lopott pénzt. A művelet gyakorlati részéért Zeki barátnője, vagy inkább kurvája (Jana Pallaske) felelt, aki azonban nem gondolta át kellően a feladatot, és egy építkezési területen dugta el a lóvét. A pénzre azóta egy gimnázium raktárat építtetett. Zeki, magát tanárnak kiadva, beépül az iskola életébe, és miközben éjszakánként alagutat ás, napvilágnál próbálja megnevelni a 10. B. osztály rettegett, előnytelen szociális környezetből származó, elzüllött diákjait.

Egyetemes tény, hogy egy vígjáték akkor jó, ha nevetünk rajta. Persze, ennek a jelenségnek sok fajtája van. És most nem arra gondolok, hogy mosolyogsz, kuncogsz, vagy harsányan röhögsz-e a mű nézése közben. Ez utóbbi is egyfajta kategorizálás, de én most a nevetés kiváltó okára próbálom ráterelni a szót. Nevethetünk azért, mert az adott film elképesztően kreatív, egyedi humorvilággal bír (Ponyvaregény, A nagy Lebowski), nevethetünk azért, mert mesteri az irónia (A diktátor), nevethetünk azért, mert hőseink fokozatosan egyre hülyébb helyzetekbe keverednek (Amerikai pite-franchise). És mindezeknek fogyatékos kistestvére, akiről senki sem akar beszélni, akit nem visznek magukkal a családi kiruccanásokra, a suttyókomédiák. Amikor a válogatott káromkodásokon, a gusztustalanságokon, vagy adott esetben mások megalázásán röhögsz (igen, ez a durvább változata a hülye helyzetbe keveredős skatulyának). De az ilyen jellegű vígjátékot is lehet szeretni, de csak akkor, ha nem akar önmagán túlmutatni. És a Fák jú, Tanár úr!-ban az a jó, hogy nem akar pofátlan, káromkodós prosztóvígjátéknál több lenni, ellenben a suttyóságra nagyon keményen ráfekszik, és ebből a kivételes lelkesedésből végül egy kifejezetten szórakoztató mozgókép kerekedik kifelé.

fákjú.jpg

Nem arról van szó, hogy fetrengve lehet röhögni ezen az alkotáson, hanem inkább egyfajta általános jó hangulat az, amire fel szeretném hívni a figyelmet. Mert az alkotói lelkesedés még a gyenge forgatókönyv ellenére is vastagon meglátszik a végeredményen. Nincsenek óriási, földhöz vágós poénok, de rendszerint, néhány percenként befut egy-egy őrült, mocskos momentum, és ezeken jókat lehet derülni. A történetvezetés eléggé klisés, és sajnos sokszor azt is ráfoghatjuk, hogy hiteltelen, erőltetett. Egy iskola rettegett, züllött tanulói nem válnak ilyen rövid idő alatt mintadiákokká. Ilyen egyszerűen nem létezik. Ellenben a középiskolákban uralkodó, förtelmes káoszhoz, és anarchiához hasonlatos rendszertelenséghez remekül nyúl a film, hiszen őszintén, pofátlanul csinál viccet a közoktatás minden komoly problémájából. Néha már kissé túl is lőnek a célon (páros öngyilkossági kísérlet), de többnyire sikerül ezt az iróniának nem is annyira nevezhető, prosztó iskolaelemzést a megfelelő határokon belül tartani. Ráadásul akad egy-két rövidke, drámai blokk is, és ezek meglepően hatásosra sikeredtek. Így pedig összességében, még ha a mű nem is lesz komolyabban maradandó darabja agyunk filmélmény-szekciójának, azért a maga két órájában egészen remekül elszórakoztat, amit mi sem példáz jobban, mint a tény, hogy a 120 perc meglepően gyors iramban szalad tova.

Az egyszer biztos, hogy nem a színészi játékok képezik a mű fő erényét. Nem arról van szó, hogy csapnivaló a gárda munkája, mert nem az. A színészek és színésznők kivételes lelkesedéssel hülyülik végig a produkciót, és szórakoztató produktumokat prezentálnak, de egyikük sem kiemelkedő. Még a főszereplő Elyas M'Barek sem nyújt az átlag-korrektnél erősebb teljesítményt. Talán még az egyik tanuló (Chantal) szerepében látható Jella Haase nevezhető a gárda legjobbjának, bár tényleg csak abban az esetben, ha mindenképpen választanunk kell valakit.

Ne kerülgessük a forró kását, mondjuk ki! A Fák jú, Tanár úr! nem egy nagy durranás. De nem is rossz, sőt, a maga módján kiválóan elszórakoztat, jó kedvre derít, megnevettet. A maga mocskos, káromkodós, faragatlan módján ez egy egész jó kis vígjáték. Végeredményben pedig azt mondom, hogy álljon itt egy gyengébb 7/10-es.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr336817113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása