A művet a Magyar Filmhéten láttam.

Nyomor. Szegénység, nélkülözés. Legtöbbünk számára elképzelhetetlen mélység az, ahol bizony jó pár ember éli mindennapjait. Isten háta mögötti, elfeledett porfészkek, omladozó viskók, koszos, szakadt ruhában járó kisgyerekek. Apró világok érték, szépség, szeretet nélkül. Megoldatlan, sötét problémái az energiáit nagyobbnak tartott gondokra fordító világnak.

Nem kívánt koloncai csupán az emberi civilizációnak.

Márk (Sipek Nicolas) kilencéves. A srác a Kolonc nevet viselő nyomortanyán tengeti mindennapjait, miközben képességeihez mérten igyekszik életben tartani non-stop részeg édesanyját, Verát (Kéri Kitty). A kis településre érkezik a börtönviselt suttyó, Laci (Rudolf Péter), hogy focipályát építsen a közelgő kispályás bajnokság okán. A férfi megismerkedik Márkkal, majd egy jó numera reményében meglátogatja Verát is. Ám az első dugás után nem bír elszakadni a festék által összetartott házikót lakó, tökéletes kudarcban és szinte már hajléktalani szegénységben élő csonka családtól.

Alapjában véve a Pillangók eléggé nehéz film, de a forgatókönyv gondoskodik egy ironikus humorral töltött felszíni vonulatról is, ami kezdetben nagyon erős, így a játékidő első felében rengeteg alkalmunk van nevetni a jól szerkesztett, változatos, és nagyon, de nagyon mocskos dumákon. Ám ez az elkeserítő szegénységből és nyomorból fakadó, szinte már fekete komédiába illő poénvilág a percek múlásával fokozatosan elhal. Helyét pedig átveszi a zsigeri, szívet tépő, könnyfakasztó dráma, ami olyannyira fajsúlyos, olyan elképesztően hiteles, és sallangmentes, hogy az bizony megfekszi a néző gyomrát. Fókuszban a kilátástalanság, az álmodik a nyomor-jelenség, és az eltékozolt életek súlya, valamint a függőség, a szenvedélybetegség. Egy mélyen eltemetett, de létező szereteten alapuló, nyomasztóan szomorú anya-fiú viszonyt látunk megelevenedni, miközben a fő kérdésünk az, hogy Laci vajon csak kihasználja Verát, avagy tényleg megszerette a nőt.

A színészi játékok nagyszerűek. A gárda tagjai természetes hitelességgel, maximális beleéléssel, stílusosan hozzák figuráikat, a szükséges helyeken rájátszva a humoros, máskor pedig a kőkemény drámai vonulatra. A prímet nálam egyértelműen Kéri Kitty vitte, aki vérfagyasztóan erőteljes az alkoholista muter szerepében, de természetesen Rudolf Péter is remekül hozza a tahó Lacit. Nagy meglepetés Sipek Nicolas, aki lenyűgöző gyerekszínészi produktumot prezentál, le a kalappal a kissrác előtt!

N. Forgács Gábor rendező szívszorító tálalásban, kendőzetlen őszinteséggel mutatja be a nyomorgó porfészek mindennapjait, miközben Szabó Gábor operatőr pazar kameramunkával teszi élénkké a történet környezetét. A művész remekül használja ki a napfényt, és elsőosztályú kamerabeállításokat alkalmaz. És miközben a gyönyörű képeket nézzük, és a fantasztikusan megrázó történetet befogadva borzongunk, lehengerlően pazar zenei aláfestések töltik be hallójáratainkat, hogy ezáltal kiteljesedjen a filmélmény.

Őszintén remélem, hogy a Pillangók hamarosan végre eljut a nagyközönséghez, és nem csak a Filmhét vetítésén jelen lévő egybegyűltek tudhatják majd magukénak a jövőben az N. Forgács Gábor műve által generált, nagyszerű filmélményt. A mű végső soron egyetlen nagyon fontos kérdést vet fel. Van-e kiút a felvázolt, mélységesen mély nyomorból? Vezet-e felfelé valamilyen elátkozott lépcső a szakadék fenekéről? A Pillangók által adott válasz rendkívül nyugtalanító, hiszen az alkotás mindössze annyit mond: Lehet. 8,5/10.