Azért amikor az IMDB-n egy sorozatepizód több, mint kétezer ember értékelése alapján kereken 10, azaz tíz pontot ér, vagyis ha minden igaz, minden szavazó a maximális pontot adta rá, akkor az értékelésnek valószínűleg van alapja. Akkor tényleg valami ritka jó dologról lehet szó. A szóban forgó epizód Bryan Fuller sorozatának, a Hannibal második szezonjának fináléja. A tizenharmadik epizód, a 2X13, ami vérben fürödve, esőben ázva hagy minket magunkra hosszú időre, mert messze van még a harmadik évad.
Abban valószínűleg vita nélkül kiegyezhetünk, hogy a második évad bizony jobb lett, mint az amúgy sem gyenge első felvonás. A finálé ugyanolyan sejtelmesen veszi kezdetét, mint a korábbi epizódok többsége. A jó doktor levelet ír, szépen megszerkesztett gyöngybetűkkel operál, majd Willel beszélget. Ám eközben egy másik beszélgetésbe is betekintést nyerhetünk, amelyben Will és Jack tervezik a nagy rajtaütést. Zseniálisan olvad össze a két szál, tökéletesen érződik Will tehetetlensége, érezzük, szinte látjuk a pengeélt, amin a férfi táncol.
Ezután jön némi kötelező, ámde veszettül stílusos időhúzás, remekül megkomponált látomásoknak örülhetünk. Az egyikben visszatér Jacob Hobbs, és természetesen hozza magával a szarvasszimbólumot is. A másikban pedig Alana Bloom rémálmát elemezhetjük, ami szintén rendkívül jól néz ki, kellően hátborzongató.
Jack karaktere kap némi plusz hangsúlyt, újra találkozhatunk az ügynök haldokló feleségével. Jack átmegy valódi igazságharcosba, és ezzel az epizód leginkább magával ragadó karakterévé avanzsál.
Ugyanakkor Hannibal figurája parádézik igazán a képernyőn, hiszen a készítők minden korábbinál mélyebben vetik bele magukat a kannibál pszichopata személyiségrajzába. Hannibal szinte már sajnálatraméltóvá válik, amikor leesik neki, hogy Will, az eddig kiváló padawanként számon tartott férfi valójában ellene dolgozik, és mindeddig egyfajta kettős ügynök szerepét töltötte be. Persze, ahogy a jó doktor rájön az igazságra, az megint csak egy rendkívül kreatív megoldás. Kiszagolja, baszki! Érted, kiszagolja! Zseniális.
"Everybody's settling in for dinner."
- Will Graham
És akkor végre-valahára megérkezünk az epizódfináléhoz, és ismét köszönthetjük a jelenetet, ami annak idején nyitotta is az évadot. Jack és Hannibal nem semmi koreográfia keretein belül csap össze, az ütéseknek súlya van, a küzdelem rendkívül dinamikus. Hogy teljes legyen a vacsoratársaság, megérkezik Alana Bloom is, aki a sorozat eddigi történetének legnagyobb fordulatával találja szemben magát, és a meglepetés, vagy inkább a megdöbbenés hatására mintha mi is zuhannánk, egyenesen bele a rémület torkába. Aztán befut Will is, és hirtelen elszabadul a Pokol. Mert az, ami eddig volt, az maximum Purgatórium, hiszen Will iránt érzett csalódottságából kifolyólag Hannibal kivetkőzik önmagából, a finom úriember álarca lehullik, és egyedül a szörnyeteg marad, aki fürdik a vérben és a mások szenvedésében. Nagyon, de nagyon brutális a finálé, ráadásul a szarvasszimbólum is teljesen átértékelődik benne.
És végül, a szakadó esőben ott áll a démon, teljes valójában. A legyőzhetetlen, a minden emberi erőnél hatalmasabb rémség. Maga, a megtestesült gonosz. Félelmet kelt, és halált hoz. És nem, az alkotók még a stáblista után sem hagyják békében nyugodni lelkünket, helyette inkább beszúrnak egy stílusos bónuszjelenetet, ami nem semmi extra csattanót prezentál.
Erre az epizódra, az évad és a sorozat eddigi egyik, ha nem a legjobb részére természetesen csuklóból megy a 10/10. Az összes epizódról írtam, így ahogy az első szezon esetében, úgy most is jöjjön egy átlagolás, ami szerint a második évad 8,846/10-es színvonalat produkált, ami azért nem semmi. Megőrülök a ténytől, hogy még milyen sokat kell várni a 3. szezonra, amiben véleményem szerint lassacskán időszerű lenne bevonni Clarice Starling karakterét is a történetbe.