Bryan Fuller sorozata kezdetben zsákbamacska volt, nekem legalábbis mindenképpen, hiszen egy jól ismert, és rajongással övezett mozis franchise után az úriember eldöntötte, hogy a kannibál pszichiáter figurájában igenis van annyi szufla, ami egy hosszú éveken át futó széria sikerre viteléhez is elég. Fuller gondolkodásmódja bejött, a Hannibal első évadát imádták a nézők, elsősorban rendkívül masszívan nyomasztó hangulata, és a jól kidolgozott karakterek miatt. A szezonzárással pedig egyfajta koronát is sikerült a sorozat bevezetésére illeszteni egy olyan fordulattal, ami után már nem állja meg a helyét az a korábbi teóriám, mely szerint a sorozat vége a Vörös sárkány eleje lesz. És én ennek nagyon örülök.

Nem akartam hinni a szememnek, annyira erősre sikeredett a második évad első epizódjának nyitójelenete. Természetesen lehet sejteni, hogy vagy valamilyen álomról, vagy időbeli előretekintésről van szó. Hannibal és Jack Crawford brutális összecsapást rendeznek, amit az elképesztően jó operatőri munka, és a szereplők pazar mozgáskoordinációja tesz abszolút felejthetetlenné. Mint ahogy a képsor végén kiderül, előretekintésről volt szó, és el se tudom mondani, hogy mennyire kíváncsi vagyok, hogy miként jut el a történet erre a pontra, remélhetőleg már az évad végére, vagy akár előbb is.

Ezt követően pedig érkeznek a továbbgondolt karakterrajzok, a készítők folytatják a figurák mélyítését. Hannibal a maga, kifelé higgadt módján szenved Will hiányától, rendkívül zavarja, hogy játszótársát rács mögé dugták. Will pedig cellájában üldögélve szenved hátborzongató látomásaitól, és habár továbbra is meggyőződése, hogy Hannibal követte el azokat a gyilkosságokat, amelyekkel most őt gyanúsítják, végig ott lebeg a feje fölött a kétely, ami azt súgja: Mi van, ha mégis őrült vagy, és valóban te ölted meg azokat az embereket, csak nem emlékszel a gyilkosságokra? Még. És ez a még a legijesztőbb, hiszen annak ellenére, hogy mi tudjuk, hogy valóban a pszichiáter a tettes, izgulunk Willért, nehogy saját, zseniálisan beteg elméje elhitesse vele a hazugságot. A férfi látomásai vérfagyasztóak, igazi, tankönyvbeillő rémálmok. A szarvas emberalakot öltött, és a fenyegetés egyre közeledik. Will a halálsorra tart, és pszichopata ellenségének sötét árnyéka kíséri útját.

Mellékvágányon elindul egy másik szál is, amikor a folyóban tartósított hullákat találnak. A jelek szerint valaki azért gyilkol, hogy a holttestekből aztán modelleket készítsen. Ennyire beteg, és fantasztikus ötlet talán már az Angyalcsináló óta nem volt a Hannibalban, alig várom, hogy mi sül ki ebből.

Az epizód zárójelenete pedig tényleg nem hagy kétséget afelől, hogy Bryan Fuller sorozata valóban visszatért, alig vártuk, és most újra itt van. Ráadásul jó formában van, üvöltve tombol, és vérre szomjazik. 9/10.