Miután a Boszorkányszöggel eljutottam a Vörösbegyben indult átívelő szál elvarrásáig, visszaugrottam a Harry Hole-sorozat elejére, és a kronológiai értelemben vett első könyvvel, a Denevéremberrel folytattam a széria felderítését.

Harry Hole norvég nyomozó Sydneybe utazik, hogy segítsen az ottani hatóságoknak felderíteni egy fiatal női honfitársának halálát. A fiatal nőt megfojtották, de előtte meg is erőszakolták. Harrynak minden zsenialitását latba kell vetnie, hogyha le akarja leplezni a gyilkost, miközben igyekszik ápolni újdonsült kapcsolatát az Ausztráliában élő svéd lánnyal, Birgittával, ráadásul a nyomozónak múltja sörtét démonaival is meg kell küzdenie.

Az ausztrál környezet nem véletlenszerű választás volt Jo Nesbotól, hanem minden jel szerint komoly társadalomkritikai motiváció állt a magányos kontinens a történet helyszínéül való megtétele mögött, ugyanis, főleg a regény első felében, az író elég keményen értekezik az ausztrál rendszer hibáiról, a (döglött) kenguruk uralta világ problémáiról. Nesbo különösen sokat foglalkozik az országban túlburjánzó homoszexualitással, azzal a ténnyel, hogy Ausztráliába a világ minden tájáról érkeznek a homokosok, hiszen nem titok, hogy a húspiac itt igazán bő választékot vonultat fel. Ugyanakkor a heteroszexuális típusú prostitúció is nagy hangsúlyt kap a Denevéremberben. De ami összetartja a történetet, és amitől ez a könyv igazán eredeti lesz, az nem más, mint az ausztrál őslakosok mondavilága, ami egyfajta szimbólumrendszert képez a regény konkrét cselekménye köré. A cselekményvezetés izgalmas, és érdekfeszítő, ugyanakkor számomra kissé hirtelen érkező fordulat volt a gyilkos leleplezése, Nesbo nem ágyazott meg kellőképpen ennek a fontos mozzanatnak. Viszont nagyon jó húzás az írótól, hogy az egészen apró, szinte jelentéktelennek tetsző, de amúgy pont ezért feltűnő részletek a későbbiekben fontos szerephez jutnak.

A regény rengeteget foglalkozik Harry múltjával és alkoholizmusával, démonaival, személyes tragédiájával, és ez jó, hiszen ezáltal alaposan megismerhetjük a főhős figuráját, viszont összességében nézve azt kell mondanom, hogy az író túlságosan sokat réved Harry múltjába, és így a mellékszál gyakorlatilag hangsúlyosabb lesz az Inger Holter-ügynél. De ettől még tény, hogy Harry sötét poklának szelleme érezhetően kísért, és ez abszolút Nesbo zsenialitására utal, mindössze annyi a probléma, hogy nincsen meg a szálak közötti megfelelő egyensúly.

A Denevérember az általam eddig olvasott négy Harry Hole-sztori közül a leggyengébb, de még így is baromi jó. 8/10.