Suzanne Collins világszerte elképesztően népszerű regénytrilógiájának első darabja, Az éhezők viadala nekem is nagy kedvencem, ahogy a belőle készült, tavaly bemutatott filmadaptáció is elnyerte a tetszésemet. A második, Futótűz című könyvvel felemás érzelmi viszonyban állok, hiszen míg a mű első fele maga a nagybetűs DRÁMA, addig a második 150 oldal már inkább tűnik az első regény fölösleges ismétlésének. Épp ezért izgatottan, de azért fenntartásokkal vártam a köztes epizód filmes bemutatkozását. Habár jó filmre számítottam, még így is azt kell mondanom, hogy Francis Lawrence és csapata alaposan meglepett! Ritka, hogy egy folytatás jobban sikerül az első résznél, de ugye kivétel...

A minden szempontból gyönyörű beállításokkal operáló nyitójelenettel indító Futótűz története jóval drámaibb az első rész már eleve nem leányálomba illő cselekményénél. A mű elején Katniss ( Jennifer Lawrence ) ismét a 12. körzetben éli mindennapjait, Peetával ( Josh Hutcherson ) együtt beköltözhetett a bajnokoknak fenntartott luxusnegyedbe ( ami persze csak a körzet átlagához képest luxus ) Haymitch ( Woody Harrelson ) szomszédságába. Habár a lány ügyes cselének köszönhetően mindketten győztesként távozhattak az arénából, továbbra sincs nyugtuk, hiszen indul a győzelmi körút a körzeteken keresztül, a végállomás pedig Snow elnök ( Donald Sutherland ) palotája. Továbbra is fenn kell tartaniuk a látszatot, hogy fülig szerelmesek egymásba, de mivel a rengeteg nyomorúság, amit látnak a körút során, illetve a tény, hogy Katniss fecsegőposzátás kitűzője egy ébredezőben lévő felkelés szimbólumává vált, nehezíti a színjátszást. Így Snow kegyetlen lépésre szánja el magát. A 75. Éhezők viadalán Nagy mészárlást rendeznek, amelynek keretein belül az eddigi győztesek közül választják ki a versenyzőket.

Kezdjük a téllel. A tél jelenlétével, ami már alapjában véve Collinstól is hatalmas húzás volt. A 12. körzetben minden nyomasztóan fehér és szürke, a vizek be vannak fagyva, az emberek pedig még a szokásosnál is lehangoltabbnak tűnnek. Katnisst kísértik az arénában átélt borzalmak, ezt rögtön a film elején, egy rendkívül hatásos mozzanattal tudtunkra is adják a készítők. Mivel az Alknoyat-franchise nagyjából akkor ért véget, amikor Az éhezők viadalát bemutatták, többen ( még neves szakmédiákban is ) a vámpíros saga utódjaként tekintettek Katniss Everdeen történetére mindössze azért, mert itt is találkozhatunk egy szerelmi háromszöggel. Ez a gondolkodásmód a készítők agyát legalább annyira felbaszhatta, mint az enyémet, ugyanis itt már semmit sem spórolnak le a hangulatból. Nem tudom, mi lett volna, hogyha Lawrence rendezi az első részt is, de az tuti, hogy a Futótűz hangulati világát a maga kőkemény zordságában és embertelenségében adja vissza. Sanyarú, nyomasztó, lehangoló érzelmi töltetek uralják az egész filmet, különösen az első másfél órát.

Ám a mű második felében sem esik a színvonal, ellentétben a regénnyel, és a történet tartalmi világa az első epizódnál sokkal erőteljesebben jön a felszínre. A Kapitólium által jelenlévő antiutópia tökéletes működését pontosan az példázza a legjobban, hogy Snow elnök mennyire kétségbeesik, habár próbálja palástolni, amikor a körzetekben sorban kitörnek a lázadások. A  televíziós média elsöprő kritikáját is az eddigi legerősebb tálalásban láthatjuk, hiszen most sokkal több hangsúlyt fektet a szkript és a rendező a kapitóliumi lakosok befolyásolhatóságára, arra, hogy ők tulajdonképpen egyszerű droidok, akik teszik, amit a képernyőkön keresztül, burkoltan megparancsol nekik a hatalom. Az első részből már ismert momentumokat ( ünnepélyes bevonulás, gyakorlás, interjúest ) nem húzzák a kelleténél tovább, helyette inkább tekernek egyet a minőségükön. Ez utóbbi leginkább a gyakorlótermi bemutatkozáson jelenik meg, amikor Katniss felköt egy bábut, akit előtte elnevezett Seneca Cranenek. Nagyon hatásos, ahogy Katniss és a fecsegőposzáta szimbólummá válását bemutatja a direktor. Ez egyfajta másodlagos szál, inkább a felszín alatt van jelen, és pont ennek köszönhetően lesz nélkülözhetetlen adalék a produkció kiváló minőségének megvalósulásához. Az arénában játszódó szakasz jóval rövidebb, mint az első rész viadala ( legalábbis rövidebbnek tűnt ), de legalább annyival velősebb, ütősebb, és izgalmasabb is. Igaz, hogy Ruth halálához fogható érzelmi hatású jelenet egy sincs a produkcióban, de legalább látszik, hogy nem is akarták lemásolni az első epizód egyik legnagyszerűbb momentumát. Egyedül a befejezésnél húztam kicsit a számat, hiszen a film rendkívül hirtelen ér véget. Nem azt mondom, hogy rossz a zárás, mert tulajdonképpen egyáltalán nem az, de nem ott kellett volna elvágni a cselekményt, ahol végül tették.

Nyilvánvalóan a széria nagy erőssége a színészgárda. Jennifer Lawrencet most már nyíltan hívhatjuk az elmúlt években bemutatkozott generáció legnagyobb színésznőjének, aki ha így folytatja, meghatározó alakja lesz az elkövetkező néhány évtized Hollywoodi filmművészetének. Amit a Futótűzben csinál, emberek, hát az valami lehengerlő! Én személy szerint úgy éreztem, hogy itt-ott felhasználta a Napos oldalban életre keltett karakterének egyes jellemvonásait és érzelmeit, és ennek nagyon örültem. Josh Hutcherson is hozza az elvárhatót, azonban Peeta karakterével kapcsolatban egyvalamit nem értek, és ahogy emlékszem, ez már a regény olvasása során sem volt világos a számomra. Az egy dolog, hogy Katniss mindenáron a fiút akarja győztesnek, merthogy ő a legjobb ember az arénában, satöbbi, ezt értem. Viszont ettől még miért kell ennyire balfasznak lennie ennek a gyereknek? Komolyan, annyira szerencsétlen, tipikus Frodó, akit állandóan cipelni kell, csak ugye a Hobbit nyakában közben ott lógott egy egész történelem súlya. Na, mindegy, ez azért elviselhető hülyeség. Haladjunk tovább a színészi játékokkal! Itt van mindjárt Woody Harrelson és Elizabeth Banks, akik között ezúttal is működik az a sokadlagos, ugyanakkor igazán szórakoztató kémia, főleg, hogy mindkettejük játéka túl van a zseniális fogalmán. Stanley Tucci pedig már egészen emberfeletti. Amit ez az aktor csinál, az az irónia, a gúny, a morbid humor, és a közmédia karikatúrájának fantasztikus egyvelege. Tucci képes egy valóban tragikomikus karaktert száz százalékig sikeresen életre kelteni. Donald Sutherlandre kell akár egyetlen betűt is pazarolni? Lehetne. De minek? Lehengerlő, és kész! Az új szereplők közül leginkább Jena Malone volt rám komolyabb hatással, aki valóban nagyon jól találta el Johanna Mason karakterét.

Látvány terén mindenképpen ki kell emelni, hogy Francis Lawrence ezerszer ügyesebben komponálta meg a film vizuális világát, mint ahogy azt Gary Ross tette az első epizód esetében. Szenzációs a fényképezés, nem egy lenyűgöző színvilággal és kamerabeállítással operáló képpel találkozunk a Futótűz nézése során. Jo Willems alaposan kitett magáért. Ugyanakkor a vizuális effektek, a CGI, és a koreográfia is jóval kiforrottabb, mint az első felvonásban. A gyilkos köd és a páviántámadás is vérfagyasztóan hiteles. James Newton Howard zenéje ezúttal is nagyon hangulatos, és a Coldplay Atlas című nótáját is ajánlom meghallgatásra a két és félórányi tömör feszültség levezetése gyanánt, ugyanis ez a dal indítja a stáblistát.

A kissé hirtelen zárást leszámítva rendkívül jól sikerült a Futótűz, egyértelműen jobb, mint az első rész. Érdemes moziban megnézni! 9/10.