Ha az ember bárhol utána olvas Robin Hardy kultklasszikusának, A vesszőből font embernek, láthatja, hogy leforgatása után nem igazán figyeltek fel a filmre, sőt, olyan rémhírek is terjengtek, hogy a kópiák megsemmisültek. Viszont ahogy teltek az évtizedek, úgy alakult ki egyre nagyobb kultusz és rajongótábor Anthony Shaffer története körül, ami vallási fanatizmusról, szexuális rituálékról, beszűkült, ősi hagyományokat tisztelő közösségről, és arról a bizonyos vesszőemberről szól.

Névtelen bejelentés érkezik a rendőrkapitányságára, miszerint a skóciai Summerisle szigetén nyoma veszett egy kislánynak. Howie őrmester ( Edward Woodward ) a szigetre utazik, hogy megvizsgálja az esetet, ám azon túl, hogy az ottani, a külvilágtól elzárkózva élő lakosok természetellenesen és kissé ijesztően viselkednek, még azt is állítják, hogy soha életükben nem hallottak az eltűnt kislányról, Rowan Morrisonról ( Geraldine Cowper ).

Ez a film egyszerűen zseniális! Minden ízében hatásos, elgondolkodtató, sokkoló, és izgalmas. Anthony Shaffer forgatókönyve minden téren magával ragadó. A thrillerszerű alapötlet azonnal beindítja a néző agyát. Vajon ki lehet ez az eltűnt lány, és miért mondják róla a sziget lakói, hogy nem ismerik? Mi lehet a baljós légkör oka, mi bújik meg a háttérben, amit nem veszünk észre? Tudni akarod a film végét! Mindenáron. És milyen egy jó horror, ha nem olyan, hogy a játékidő első percétől az utolsóig a székbe tapasztja nézőjét? Fantasztikus a Summerisle-i közösség kidolgozása. Egyedi kultúrát képviselnek, rég letűnt pogány isteneknek hódolnak, és meghökkentő hagyományoknak megfelelően cselekszenek. Ránk pedig mindeközben a frászt hozzák, hiszen egyszerűen nem értjük, mi a baj velük, de jól tudjuk, hogy a természetellenes hatás nem hiábavaló, lesz itt még min megdöbbenni.

Mesébe illő a cselekmény kidolgozottsága. Csodálatos, ahogy Shaffer kimért tempóban, minden részletre odafigyelve vezeti végig Howie őrmestert a nyomozáson, ahogy beleveti főhősét a rejtélyek tengerébe. Ahogy a rendőrtiszt látszólag egyre előrébb jut a nyomozásban, úgy szaporodnak meg a rejtélyek, amelyek egyre több aggodalomra és félelemre adnak okot. A tényleg meglepő fordulat és az azt követő kirobbanó csattanó pedig pusztító erővel tetézik a hátunkon futkosó hideg hatásfokát. Ez utóbbi persze a rendező érdeme is, ugyanis Robin Hardy vérfagyasztó erővel komponálja meg a jeleneteket, és nemcsak a finálét, de az egész filmet emlékezetesé teszi, kihangsúlyozva a történet lényegi részét.

A lényegi rész pedig kettő téma köré csoportosul. Szex és vallás. Két dolog, amit egyaránt tisztelnek Howie és Summerisle kultúrájában is, ám teljesen másképpen, különböző módszerek által. A meghökkentő, szekta-jellegű szokások és viselkedésmódok nem csak az őrmestert borzasztják el, hanem minket is nyugtalan lelki állapotba helyeznek. Nem klasszikus horroros félelmet generál A vesszőből font ember, sokkal inkább az agyunk és lelkünk mögé nyúl, hogy felélessze az ott szunnyadó paranoiát. A beteges szexkultusz kikezdi az ember értékrendjét, szemközt köpi a témáról alkotott véleményét. Ami viszont még erősebb aspektusa a produkciónak, az a vallás szempontja. Howie és a sziget lakosainak útján a katolikus hit és a pogány nap-, illetve tengeristen tisztelete csap össze. A szomorú konklúzió pedig nem más, minthogy fölösleges hinni, az istened úgyis cserbenhagy végül. A szövegkönyv parádés sorain túl Hardy zseniális, gyakran elvont képei erősítik a történet eszmei vonalát, hogy garantáltan emlékezzünk a film megnézése után arra, hogy miről is szólt ez a remekmű.

Edward Woodwardtól elviselhető lenne egy kicsit erősebb alakítás, de azért a játékidő nagy részében kellően hiteles, a fináléban pedig egyenesen döbbenetes. A másik említésre méltó név a gárdából az a Christopher Lee, aki már ekkor sem volt valami fiatal, és aki már ekkor is fantasztikus színész volt. Maradandó hatást gyakorol a sziget urának szerepében, az őrület elvakult fanatikusának megtestesítőjeként.

A vesszőből font embernek igazi skót hangulata van, hiszen a skót duda alapú filmzene magával ragadó, valamint a felcsendülő népdalok és az egyéb, néhol musicalszerű betétek is lenyűgöző atmoszférát teremtenek. A finálé gazdag jelmezkészlete elősegíti a borzongató hatást, maga a vesszőember pedig nem véletlenül vált ikonikus alakká. Habár nem sokkal több, mint öt percig látható, félelmetes hatása, és vérfagyasztó jelentése a csontodig hatol.

Robin Hardy és Anthony Shaffer alapműve minden ízében fantasztikus, nem lehet belekötni, egyszerűen lenyűgöző! 10/10. És zárszóként engedjétek meg, hogy linkeljem a mestermű ihlette mesterművet itt.