A thriller műfajnak a feszültségkeltés, és a sötét tónusú hangulat melegágyának kéne lennie. Nem csak néha-néha, hanem rendszeresen. Sajnos eléggé ritkán sikerül maradandó műfajbeli alkotást produkálni. Idén azonban valami lehet a filmvilág levegőjében, ugyanis sorban érkeznek a fasza thrillerek. Az idei év legjobbjai közé tartozó Transz és Szemfényvesztők vitathatatlan iskolapéldák voltak. Brad Anderson filmje, A hívás, nem olyan jó, mint az előbb említett két cím, ám kétségtelenül alapos pozitív meglepetést okoz az eléggé gyengén hypeolt produkció, ha így a DVD-megjelenés után úgy határozunk, hogy belökjük a lejátszóba. Bár, előzetes garanciának talán annyi is elég, hogy Anderson kilenc évvel ezelőtt már tető alá hozott egy kiemelkedő thrillert, A gépészt.

A történet középpontjában a 911-es számmal hívható segélyközpont áll. Az itt dolgozókon hatalmas a felelősség terhe, ugyanis mielőtt a rendőrséghez, vagy a mentőkhöz eljut a vészhelyzet híre, rajtuk fut keresztül az információ, és gyorsan, higgadtan, rátermetten kell reagálniuk még a legfeszültebb helyzetekben is. Jordan ( Halle Berry ) jól végzi munkáját, ám egyik este rossz hívása érkezik. - Így nevezik a központban azokat a hívásokat, amelyek esetében nem sikerül megmenteni az áldozatot. A nő apró meggondolatlansága következtében egy fiatal lány életét veszti. Hat hónappal később, az immár más munkakörben, de ugyanott dolgozó, a fél évvel ezelőtti események hatására alaposan lestrapálódott Jordan éppen egy tanulócsoportot vezet végig a segélynyújtó pontok között, amikor a kétségbeesett Casey ( Abigail Breslin ) hívását fogadja az egyik munkatárs. A tizenéves lányt elrabolták, és a barátnője készülékéről telefonál, már a csomagtartóból. Jordan átveszi a kezelő helyét, és megkezdődik az irgalmatlan versenyfutás Casey életének megmentéséért.

Háromfelé oszthatjuk a film cselekményét, eléggé jól érzékelhető szakaszolás figyelhető meg. Elsőként érkezik egy jó negyedórás bevezetés. Ami baromi hosszú. Nem túl bizalomgerjesztő a nyögvenyelős indítás, különösen azért nem, mert a képsorok azt a hatást keltik bennünk, hogy már a főcselekményt látjuk. Aztán ugrunk hat hónapot és nem értjük mi van. Ezt követően azonban rövid körülményrendezés után befut Casey hívása, és ezután szűk egyórás hatással rendelkező adrenalinbomba robban. A feszültség szétterjed a képernyőn, az izgalom masszív karjai kinyúlnak érted, és ezer lóerővel rántanak be a történetbe. Gyakorlatilag körülbelül 50 percen át nincs egy pillanatnyi megállás sem, pislogni sem merünk, ugyanis minden egyes momentum veszettül izgalmas. Caseyért izgulunk, Jordannek szurkolunk, az elrablót pedig a Pokolra kívánjuk. A fiatal lány és a neki segíteni próbáló nő együttműködésének apró részletei, a különböző megmenekülési kísérletek, mind-mind a forgatókönyv magas színvonalára utalnak. Egyedül a szövegkönyvvel lehet bajunk, ami kissé fantáziátlan. Az egyórás pörgés után satufékkel lassít vissza a cselekmény - a történet harmadik szakaszába -, de ez csak addig zavaró, amíg nem értjük az okát, ugyanis a kb. tízperces adrenalinszünet a finálét készíti elő, ami rövid, velős, durva, erőteljes. A zárójelenet pedig egyfajta csattanónak is beillik, nem gondoltam volna, hogy így ér véget a film, egy ilyen csillagos ötös megoldással!

A színészi játékok többnyire átlagos szinten mozognak. Halle Berry általában hozza a kötelezőt, és ez most sincsen másképp, ráadásul a történet egyenesvonalú thriller-zúzásához képest a vártnál jobban sikerül kibontania Jordan figuráját. Abigail Breslint eddig nem láthattuk kiemelkedő szerepben, A család kicsi kincse óta nem volt különösebben nagy dobása, de ott még egészen kicsi volt, szóval kvázi felnőttként mondhatjuk, hogy most debütált. És eléggé meggyőző. Egyelőre nem túl kiemelkedő, de hiteles.

John Debney zenéje egészen hangulatos, különösen a fináléban. Az utómunkálatok tekintetében mindenképpen pozitívumként említendő meg, hogy az akciójelenetek nincsenek agyonvágva, az események követhetőek. Előfordul, hogy a tomboló feszültség mellé meglepő durvaság is érkezik, amire nem feltétlenül számítunk a filmtől, de ezek a képek is csak az atmoszféra erejét fokozzák.

A hívás az év eddigi egyik legnagyobb meglepetése. Kevés, sőt, szinte semmi hype, átlagos történet, Halle Berry azért nem olyan név, akiért csapot-papot hátrahagyva rohanunk a moziba, de az összkép atmoszférája nagyon üt. Tombol a feszültség, gyilkol az iram, elveszel az izgalomban. 7,5/10.