Movie Tank

A bűn éjszakája ( 2013 )

2013. szeptember 07. - Sparrow

Agresszív faj vagyunk. Mindannyiunkban tombol a stressz, a feszültség, a káröröm, a düh, és a bosszúvágy. Ha valaki megsért minket, vagy szeretteinket, belénk köt, vagy akárcsak véletlenül nekünk jön az utcán, máris azt kívánjuk, hogy dögöljön meg. Ilyen az emberi természet, és fajunk fejlődését talán az példázza legjobban, hogy az erőszakos hajlamokat egyre jobban eltudjuk fojtani, mármint a hétköznapok szintjén. Míg annak idején egy általános vita is vérengzésbe torkollt, addig ma már leginkább csak bemutatunk a másiknak, vagy igyekszünk figyelmen kívül hagyni, mély levegőt venni, de persze közben fejben alaposan felkoncolni az illetőt. Hogy mi az oka a látszólagos békességnek? A törvény. A börtöntől, vagy bizonyos országokban a halálbüntetéstől való félelem gátol meg minket abban, hogy meggondolatlanul cselekedjünk. De mi lenne akkor, ha valamilyen úton-módon büntetlenül tudnánk adózni a vér oltárán. A néhány évvel ezelőtt bemutatott Boncasztal foglalkozott legutóbb a témával, idén pedig James DeMonaco vette elő.

The-Purge-Masks.jpg

2022-ben járunk, és Amerika alapos változásokon ment keresztül az eltelt néhány esztendőben. Egy bizonyos Új Alapító Atya különleges módszert talált ki a bűnözési ráta csökkentésére és az általános feszültség levezetésére. Minden évben egyszer lezajlik ugyanis A bűn éjszakája, avagy a Megtisztulás. Ekkor este héttől kezdődően tizenkét órán át mindenfajta bűncselekmény, köztük a gyilkosság is megengedett, és a segélyhívó számok szünetelnek. Az elkövetett vétkek semmifajta büntetést nem vonnak maguk után. Így természetesen ezen az éjszakán elszabadul a pokol, éppen ezért különleges védelmi rendszerekre van szükség. Ilyen felszerelésekkel foglalkozik James Sandin ( Ethan Hawke ) is. Otthonát is biztonságosan bezárja A bűn éjszakáján, hogy neki és családjának ne essen baja. Csakhogy a 2022-es Megtisztulás váratlan borzalmakat tartogat az egész família számára.

A produkció eredeti címe The Purge, amit kvázi lehetett volna Megtisztulásnak is fordítani, legalábbis szerintem sokkal jobban megragadja az ember tekintetét és tudatát egy ilyen cím. A bűn éjszakája cím jellegtelen, nem ígér semmit, de ezúttal a szinkronstúdió döntése talán érthetőbb, ugyanis maga a kész produkció is eléggé semmilyen, mondhatni ki nem használt lehetőségek tárháza. Maga az alapötlet elsőosztályú választás, ha valami, akkor az elfojtott agresszió és annak levezetése biztosan érdekli a 21. századi mozinézőt. Azonban maga a rendező-forgatókönyvíró sem volt képes rendesen belelátni a témába. A filmből kimarad a megkívánt velős narráció, a társadalmi, és politikai üzenetek kivesézése, az emberi jellemek mélyére való leásás. Helyette csupán a nyers agresszió kap teret, ha éppenséggel teret kap. Igen, ugyanis még ha látnánk egy jó véres, hentelős horrort, akkor legalább a látványt és a hangulatot tudnánk dicsérni, csakhogy A bűn éjszakája úszik az unalmasabbnál unalmasabb, elnyújtott, semmitmondó, fárasztó képsorokban. Mindezt teszi úgy, hogy a játékidő csupán 80 perc. A bevezetés baromi hosszú, bár az elején a kissé szatirikus légkörnek van valamennyi hatása, később elfárad az egész, és csak üres dialógusokat hallgathatunk. Középtájt jó háromnegyed órás huzavonának örülhetünk, majd a fináléra azért valamelyest bepörögnek a dolgok, ám a történet vége még így is el van cseszve, a bosszúra éheztetett néző kielégületlen marad, amikor Lena Headey karakterének logikátlan döntése beteljesül.

the-purge-2013-L-tmhakL.png

Másik komoly gond is akad, méghozzá az atmoszféra terén. A hosszú bevezetés nyilván feszültségfokozó hatásúra volt tervezve, ám ahelyett, hogy nyugtalanul várakozva fészkelődnénk székünkben, épphogy nem alszunk el az unalomtól. Később, az áramtalanított házban, az elemlámpás rettegés alatt nekünk is félnünk kellene, de hogyha a kivitelezés ennyire gyenge, az operatőri munka pedig ilyen szinten fantáziátlan, akkor ne várják tőlem, hogy remegjek. Amikor pedig érezhetően nyomasztó, sötét, gonosz hangulatnak kéne áradnia a képernyőből, semmi mást nem tapasztalunk, csupán azt az egyszerű tényt, hogy ez az egész kurvára irritál.

A színészi játékok azért nem rosszak. Ethan Hawke hihetően hozza a kissé fura üzletembert, aki az élet egyszerű részeként kezeli a Megtisztulás létezését, nem igazán izgatja fel magát rajta, mármint kezdetben. Lena Headey természetesen megint csak zseniális, benne természetesen nem csalódunk. Max Burkholder a központi család legfiatalabb tagjaként baromi irritáló, de a kvázi főgenya Rhys Wakefield is bicskanyitogatóan pocsék.

Kimagasló erejű társadalmi k(ó)orkép lehetett volna A bűn éjszakája, ám ehelyett csak egy egyszerű, idegesítő, és üres horrort kaptunk, amin nem igazán tudunk elgondolkodni. Aki jó témabeli filmet akar látni, annak a Boncasztalt tudom ajánlani. A The Purge gyenge 5/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr205499673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása