David Zucker semmiképpen sem nevezhető elhanyagolható névnek a filmparódiák világában, ugyanis az úriembernek köszönhetjük a Csupasz pisztoly-filmeket, amelyek a műfaj egyértelműen legelismertebb megmozdulásai, de többek között Zucker műve a szintén sokra tartott Airplane! is. A harmadik epizód óta ő termeli a Horrorra akadva-filmeket is. Annak idején az első részt még a Wayans-klán produkálta, és én személy szerint szeretem is azt a produkciót, remek paródia. A második részt nem láttam, de a harmadik megint csak nem lett rossz, viszont a negyedik epizódnál már éreztem kisebb visszaesést - bár nem volt vészes, amennyire emlékszem rá. Ezután sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz következő felvonás, ám idén mégiscsak megérkezett az ötödik rész. Zucker íróként és producerként is kivette belőle a részét. Egy jó hírem van így elöljáróban: David Zuckernek innen már ismét csak felfelé vezethet az út, mert a mélypontot ezennel sikeresen elértnek nyilvánítom!

A Horrorra akadva 5. a Mama történetét viszi végig ( mit ne mondjak, gyorsan lecsaptak rá ), de közben belekavar még a már így is dögszagúan füstölgő rakás szarba egy jó adag Paranormal Activityt, új Gonosz halottat, Eredetet, A majmok bolygója: Lázadást, és Fekete hattyút is.

Az első kitárgyalandó probléma a borzasztóan rossz alapanyag-választás. Egy horrorparódiában miért nem csak az említett műfaj által felvonultatott mozgóképeket forgatnak ki? Hogyan kerül ide az Eredet, A majmok bolygója, de főleg a Fekete hattyú?! Utóbbi kapcsán megemlíteném, hogy én alapvetően nem vagyok ellene az igényes paródiáknak, azaz például a széria első részének, de azért van egy határ. Az még oké, hogy néhány nagy nyári blockbustert kifiguráznak, bár a nem horror probléma még így is fenn áll, de azért olyan filmeket, mint a Fekete hattyú, tilos lenne még viccből is megszentségteleníteni. Van egy vonal, egy értelmes ember által könnyen észrevehető határ, amin túl bizonyos mozgóképek már olyan magas művészi értékkel, és sokrétegű tartalommal rendelkeznek, hogy egyszerűen nem szabadna viccelődni velük. Szó sincs róla, hogy például az Eredet ne lenne tartalmas film, én is imádom, de valljuk be, a Fekete hattyú parodizálásán sokkal jobban felszisszenünk, mert nemes egyszerűséggel ízléstelennek érezzük, már csak az ötletet is. És még arról nem is beszéltem, hogy az alkotók mit is gondolnak poénosnak Darren Aronofsky remekműve kapcsán. Felháborító!

Továbbá számomra kissé furcsa volt a produkció eleje. Hosszú-hosszú percekig semmi más nem történt, minthogy egy újraforgatott Mamát nézhettünk. Centire ugyanazokat a képsorokat készítették el, csak éppen tonnával szarabb színészi játékokkal. Mikor megérkezett az első poénféleség, az jutott eszembe: Á, biztos ez is benne volt a Mamában! Itt jön a képbe a következő probléma: Minek kifigurázni olyan filmeket, amelyek már amúgy is önmaguk paródiái. Jó, talán a Mama esetében ez kissé erős ( de ettől még akkor is rossz film ), de a Paranormal Activity már eleve nevetséges, semmi szüksége nem volt görbe tükörre. Aztán itt vannak az úgy nevezett poénok, a film alapkövét képező elemek csoportja. És ez valami borzalmas. Olyan szinten olcsó, idegesítő, sokszor ízléstelen, klisés, és elkeserítő a film poénvilága, amin bárkinek hamar kiakad az igényszintmérője. Egyes-egyedül a nyitójeleneten tudtam komolyabban nevetni, ugyanis Charlie Sheen és Lindsay Lohan önironizáló ökörködése jóra sikeredett, bár lehet, hogy fele ennyire sem lett volna maradandó az élmény, hogyha nem önmagukat alakítják ezek a majmok.

És ha már alakítás! Tejóisten! A kvázi főhős Ashley Tisdale, akit eddig ovisoknak készített Disney-produkciókban láthattunk, és hát nem is véletlen, hogy azóta sem tört magasabb babérokra, ugyanis színészi tehetsége annyi, mint Tivadarnak, aki a szomszédunk kutyájának a gumiegere. A másik központi alak, Simon Rex is legalább ennyire sokrétű színművészi tárházzal rendelkezik. Komolyan mondom, a legkiemelkedőbb teljesítményt a mindössze kettő jelenetben feltűnő Snoop Dogg produkálja. Na jó, meg persze a DiCaprio koppintás is megér egy misét.

A Horrorra akadva 5. részének normális, összefüggő cselekménye sem lenne, hogyha nem másolná le szinte szóról szóra a Mama forgatókönyvét, de még akkor sem képes épp kézláb eredményt felmutatni, amikor a látványról lenne szó, ugyanis a vizuális effektek, és a maszkmesteri munka kritikán aluli.

Nem mondhatnám, hogy csalódtam, hiszen láttam az IMDB-s 3.4 pontot a film megtekintése előtt is, de ennek ellenére nehéz felfognom, hogy mégis hogyan süllyedhetett ez a széria ennyire mélyre, Zuckerről pedig már nem is beszélve. 3/10.