Spring Breakers ( 2012 )

Amióta megnéztem a filmet, kínzón és ezidáig megfejtetlenül kavarog bennem a gondolat: Milyen megfontolásból készítette el Harmony Korine a Spring Breakerst? Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy időről-időre miért kerül elő egy-egy olyan filmes, aki küldetésének tartja, hogy a nézők idejéből fölöslegesen raboljon el másfél-két órát. Meg kell hagyni, hogy esetünkben a direktor, aki egyben a forgatókönyvíró is, legalább stílusosan csinálja a dolgait, és már-már szinte mesterien bassza át a nézőket a palánkon. Egy teljes mértékben buta, klisés, és hatásvadász történetet néhány jól elhelyezett mondattal és egy-két hangeffekttel sikerül annyira túlmisztifikálnia, hogy néha szinte már elhisszük, hogy jó filmet nézünk. A forgatókönyv mesterien csűrt-csavart mondatai, a baljós jelként értelmezhető, rendszeresen hallható kakasfelhúzások és pisztolydörrenések valóban hangulatot teremtenek. A probléma az, hogy normális forgatókönyv kéne az ügyes rendezői megoldások és a tényleg rendkívül megvezető szövegkönyv mellé. Csakhogy a Spring Breakersnek gyakorlatilag nincsen cselekménye. Két oldalban hiánytalanul összefoglalható, ezer sebből vérző szkript ez. A tavaszi szünet értelmezhetetlen, túlmisztifikált allegóriája hamar idegesítővé válik, a finálé, amiben kettő fürdőruhás csaj, életükben először használva éles fegyvert, halomra lövi a bandaháborúk közepette felnevelkedett gengszterek tömegét, annyira valószínűtlen, hogy már pofátlannak hat. Mindemellett jelen van a rendszeres időhúzás, az unalmas bulijelenetek, amik alatt végig el kell viselnünk a fiatal generáció himnuszaként dübörgő, gusztustalan, és igénytelen gépzenék áradatát. A score csúcspontja pedig nem más, mint egy Britney Spears-dal. Igen, Korine valóban azt akarja, hogy egy nulla tartalommal, és úgy szintén zéró hangulattal rendelkező pop-szemét hatására gondoljuk át az életünket. Egyvalamit azonban meg kell hagyni, a produkció egyetlen igazán komoly, és valódi, nem tettetett pozitívumát: James Franco zseniális! Ez az ember talán élete alakítását hozza, attól függetlenül, hogy fingom sincs, miért adja a nevét egy ilyen egyetemes szeméthez. Az alkotók kihasználták marketingforrásként, hogy a film főhősei az egész játékidő alatt fürdőruhában flangáló lányok. De őszintén, kinek vonzó ez, amikor a négy csaj egyike Selena Gomez, másikuk pedig a elefántfejű Rachel Korine ( Korine, de ismerős... ). Oké Vanessa Hudgens és Ashley Benson tényleg szépek, de rég rossz, hogyha egy-két főszereplőnő testi adottságai képezik a kettő pozitívum egyikét. Természetesen nem akarok megfeledkezni az erkölcsi üzenetről sem, ami, várjunk csak, előbb még itt volt a ny... jah, megvan: Amerikai tinilányként a tavaszi szünetben ne rabolj ki boltokat, és ne keveredj bandaháborúba! Na, ne szórakozzunk már!

40 és annyi ( 2012 )

Judd Apatow 2007-ben készítette el Felkoppintva című filmjét, amelyben Seth Rogen és Katherine Heigl a nem várt terhesség által okozott bonyodalmakkal próbáltak megküzdeni. Egyedi humorú, kissé ironikus, életszagú, enyhén morbid vígjáték volt ez, és gyakran feltűnt benne az az igazán furcsa házaspár, Debbie ( Leslie Mann ) és Pete ( Paul Rudd ). Apatow úgy határozott, hogy elkészíti korábbi filmje spin-offját, amelyben kizárólag Pete-ékre fókuszál. Őszintén szólva remek ötletnek tartom ezt a húzást, hiszen ebben a házaspárban, és családjuk tagjaiban jóval több potenciál van, mint annak idején Rogenék teherbeesős sztorijában. Apatow kiváló vígjátékot rendezett. Sokszorosítva tér vissza a Felkoppintva minden értéke. Életszagú, természetesnek ható szituációk, ironikus, mindennapi humorral megfűszerezve, kissé morbid hangvétellel átitatva. A forgatókönyv remek szövegeket ad a karakterek szájába, számos vicces benyögést, oltogatást, és ízes káromkodást hallgathatunk, viccesen előadva. Apatow ezúttal sem szégyelli magát, ami a szívén, az a száján. A 40 és annyi a maga életből vett iróniájával tökéletesen mutat rá a megfáradó házastársi kapcsolat okozta konfliktusok problémájára és az életközépi krízis okozta válságra, miközben időnként kikacsint más területekre is. A filmben szereplő figurák elsőosztályúak. Pete még mindig lehengerlően cinikus, Debbie pedig annyira bunkó, hogy az már egyenesen vonzó. Az apafigurák is ügyesen el vannak találva, különösen az önklónozó Pete-apuka, ő valami hihetetlen forma! Debbiék kislányai viszont baszott módon irritálóak. Főleg az idősebbik, akit Maude Apatow kelt életre. Várjunk csak! Baszki, úgy látszik ebben a posztban minden rendező a saját pereputtyából castingol. Igen, ugyanis mindkét kislány létezése Leslie Mann és Judd Apatow szerelmének köszönhető. Ez nagyon szép, de akármennyire is szeretik a porontyokat, azt azért el kéne ismerniük, hogy egy valódi castinggal talán igazi tehetségeket is találhattak volna. Persze, így olcsóbb...

Spring Breakers: 4/10

40 és annyi: 8/10