Movie Tank

Hannibal - 1X12

2013. június 17. - Sparrow

Bryan Fuller sorozata befordult a célegyenesbe, ez már az utolsó előtti epizód. Will ijesztően közel kerül Hannibal leleplezéséhez, különösen azért, mert a múltkori, rémálomba illő finálé után kórházba kerül, ahol rájönnek, hogy a hallucinációkat és az időkiesést elsősorban betegség okozta. Hannibalnak így fel kell gyorsítania tervét, amit eddig gondosan kiélvezett, és az epizód végén minden készen áll, hogy az alkotók legközelebb emlékezetesen zárhassák le a történetfolyam első szakaszát.

hanni12.jpg

A tizedik epizód önmagát halottnak képzelő gyilkosa, Georgia Madchen alapos rehabilitáción ment keresztül azóta. Öntudatánál van, és Will is tud vele beszélni, hiszen a férfit is ugyanabban az épületben ápolják, mint Georgiát. A gond csak az, hogy egy piszok jól elkészített jelenet során a nő spontán égés áldozata lesz, és Will nem pislog kettőt, máris ő a gyanúsított, nemcsak Georgia, de Hannibal közelmúltbeli gyilkosságainak ügyében is.

Hannibal nehezen megfejthető terve ezúttal eléggé kibomlik a néző előtt, továbbá nagyon érdekes, ahogy a doktor hangulatváltozásait bemutatja nekünk a zseniális Madds Mikkelsen. Hannibal ideges, fél, Will a sarkában van, már-már épphogy csak a nevét nem mondja ki. A folyamatot fel kell pörgetni, és a látszólag békés pszichiáter extrém lépésekre szánja el magát. Olyan pazar eleganciával, higgadtsággal, és átgondoltsággal keveri gyanúba a főhőst, hogy azt a maga módján már öröm nézni. Félrevezeti Willt, Jacket, és célja érdekében használja fel Freddie Loundst és Abigail Hobbst.

Will karakterében nagyon érdekes változások mennek végbe. Egyszerre örömteli és kíváncsiságot keltő, hogy a férfi nagyjából rendbe jött a súlyos agyi és mentális problémák után, és újult erővel csap a lovak közé. Szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki már kissé unta a főhős monoton, és nyomasztó szenvedését. A másik érdekes figura Jack Crawford, aki ezúttal, a korábbiakból okulva, igyekszik biztosra menni, és csak a végső esetben gyanúsítja meg Willt.

És az igazán nagy pozitívum még hátravan: A cselekmény alakulását megfigyelve reménykedhetünk, hiszen egyre inkább úgy tűnik, hogy a széria el fog szakadni a Vörös sárkány történetétől, és saját útjára lép, megváltoztatja a cselekményt. Ennek örülnék a legjobban, és ez lenne az egyetlen ok, amiért érdemes lenne folytatni a sorozatot. 8/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr355365607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.17. 15:39:34

nagyon durva, hogy lassan mindenki gyanúsított lesz csak hannibal nem. :D

jackass99 2013.06.19. 19:10:37

Csak azt szeretném meg kérdezni hogy videót fogsz még valamikor csinálni vagy ennyi volt?

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.06.20. 13:11:15

@jackass99: Mostanában biztosan nem lesz új videó. Ennek több oka is van, de természetesen azt nem mondom, hogy soha nem térek vissza a mikrofon mögé.
süti beállítások módosítása