Kérte: Bruse
„ - Láttál már holttestet?
- Csak a sajátomat. ”
Honnan jöttünk, hová tartunk, van-e jövőnk, volt-e múltunk, jó-e Isten, létezik-e tiszta boldogság? Hosszú-hosszú, sok tagmondatból álló kérdés, ami nyelvtanilag talán nem is helyes, de mégis ez a gondolatmenet foglalkoztat mindannyiunkat. Az értelmesebbeket gyakrabban, de néha még az egészen ostobákat is. Mike Leigh a kudarcot vallott emberi élet képe mellé ellentmondásosan beállítva taglalja ezen problémákat. Avagy Lupin professzor kontra Isten...
Johnny ( David Thewlis ) Manchesterből érkezik Londonba, ahol régi barátnőjével találkozik. Egyértelműen nem kerül kimondásra, de hamar kiderül, hogy a férfi hajléktalan, és céltalanul kóborol az utcákon, időnként hozzácsapódva egy-egy emberhez. Eközben Jeremy, a gazdag üzletember perverzióinak hódol, és az öngyilkosságát tervezi.
Mindezt pedig belengi egyfajta világvége-váró hangulat, hiszen Johnny az ezredfordulón beteljesülő Nostradamus-jövendölésről prédikál úton-útfélen. Persze, könnyebb is lenne, ha elpusztulna a világ. Nem is az egész bolygó, csak mondjuk az emberiség. Így vélekedik a főhős, mert ezen az úton legalább az ő, és más boldogtalan emberek tortúrája is megszűnne. Nem véletlen, hogy Leigh egy darab boldog, vagy legalább egy kicsit örömteljes karaktert sem ábrázol. A Mezítelenül címe is eredeztethető ebből a jelenségből: A film figurái a gondtalan, boldog, kielégített élet álarcát ledobva magukról, a tiszta szomorúságnak hódolva állnak Isten színe előtt, az Ítélet Napjára várva. Johnny és Jeremy jól bemutatják, hogy a gazdag, és a nincstelen egyaránt lehet nyomorult. Ezek az emberek egykor boldogok voltak, de életük fénypontja már rég elmúlt, és csak az állatias ösztönök maradtak, amelyekkel kétségbeesetten próbálnak elérni bármit, ami az örömre hasonlít.
Fantasztikus szövegkönyvvel rendelkezik a Mezítelenül. Hosszú párbeszédek, és monológok váltják egymást, amelyek keretein belül Leigh rákérdez múltra, jövőre, isteni jóságra, sátáni gonoszságra, a szexuális örömszerzés valódi értelmére, a világvége-jövendölések lényegére, és a belső önmarcangolás filozófiájára. Ám a jó egyben rossz is. Ez a film ugyanis nem más, mint egy filozófiai előadás, eszmefuttatások, elméletek összessége, pazar minőségben bemutatva. Viszont nincs történet. Komolyan mondom, hogy a Mezítelenül nem rendelkezik cselekménnyel. Johnny ide-oda járkál és a fenti jelenségekről értekezik éppen azzal, aki a közelében van. Alibi-kontextussal rendelkezik a produkció, és ez nagyon fájó a számomra.
Thewlis, aki később a Harry Potter Lupin professzorát játszhatta, valósággal brillírozik. A karakter minden fájdalmát, nyomorát, kilátástalanságának poklát tökéletesen adja vissza, sírnunk kell a szerencsétlen figurán. Amikor arról beszélt, hogy vérfarkas volt, de már nem az - igen, fajsúlyos gondolat - de egyszerűen vicces volt, na, nevettem, vagy legalábbis mosolyogtam.
Félelem a boldogságtól. Leginkább ez vonható le végső konklúzióként a Mezítelenül 130 percéből ( ami túlságosan is sok ). Ez a káosz, a kilátástalanság filozófiája. A gond csak az, hogy ezek az eszmefuttatások egyetemi előadótermekbe valók, nem pedig a filmvászonra, vagy a képernyőre. 6/10.