Kérte: Swarm

„ Nem akarok olyan csoporthoz tartozni, ami elfogadna tagjának. ”

Ha van olyan tere a filmtörténelemnek, ahol akad pótolnivalóm, hát akkor az Woody Allen életműve. Egészen eddig eléggé elkerültek az egyik legnagyobbra tartott színész-rendező munkái, bár az okokat én magam sem értem igazán. Ezidáig csupán a két évvel ezelőtti Éjfélkor Párizsban című remekműhöz volt szerencsém, ám eljött az ideje, hogy pótoljam Allen talán legnagyobbra tartott munkáját, az önmagából kiforgatott, de mégis életszerű szerelmi történetet, az Annie Hallt.

A főhős Alvy ( Woody Allen ) komikus, a stand up-féle fajtából, ám cinikus stílusát nem csak a színpadon veszi elő, hanem bármilyen életszituációban képes olyan elemet találni, amibe beleköthet. Tipikusan olyan fickóról van szó, akit senki nem tud megváltoztatni, mert egyszerűen így született. Bár tény, hogy a gyönyörű és kivételes Annie Hallnak ( Diane Keaton ) majdnem sikerül.

Jóízű szatíra ez, dugig csípős megjegyzésekkel, jó adag társadalomkritikával, kreatív ötletekkel, és pörgős hangulattal. Habár az Annie Hallra leginkább a szókimondás jellemző, én azért mégis felfigyeltem egy minden ízében pazar szimbólumra. Ez a hullámvasút, ami Alvy gyerekkori otthona fölött fut. Az állandó megrázkódtatások, és hullámvölgyek hitelesen utalnak az emberi élet buktatóira, amelyeknek súlyát az ember észre sem veszi, csupán jóval később. Fantasztikus ötlet továbbá, hogy a film több ponton szinte interaktívvá válik, ugyanis a főhős állandóan kinéz a képből, bele a kamerába, és úgy szól hozzánk, hogy a többi szereplő nem hallja. Ilyenkor általában dühös és cinikus kritikát fűz valakihez a környezetében tartózkodók közül. Imádtam a mozis-sorban állós jelenetet, az egyik legjobb az egész produkcióból. Mindemellett a különböző élethelyzetek megteremtése is kiváló, furcsa módon reális mivoltuk teszi őket különlegessé. És habár a felszínen könnyű komédiáról van szó, rendszeresen megpendül a halál, a kultúrához való viszony, és a felelősség kérdése, mindez rendszerint a csaló emberi személyiségeken keresztül bemutatva.

Woody Allen nemcsak hogy remek történetet hozott össze, amit aztán a kamera elé is álmodott, de emellett a főszerepben is remekül alakítja a szarok mindenkire - stílusú Alvyt. Van egy olyan érzésem, hogy a karaktert akár Woody Allennek is hívhatták volna. Diane Keaton addig ütötte a vasat, amíg meleg, hiszen néhány évvel A keresztapa után még javában a reflektorfényben volt. Persze, nem akarok tőle elvitatni semmit, ugyanis kiválóan játssza a kissé naiv, de mégis az Alvy által megalkotott általánosan buta női jellemek fölé emelkedő hölgyet. Woody Allen persze sztárgyárként is működik, hiszen az Annie Hallban rövid mellékszerepek erejéig olyan későbbi nagy nevek bukkannak fel, mint Christopher Walken, vagy éppen Jeff Goldblum.

Az Annie Hallban benne van az általános Allen-kép, amit bárki leszűrhet abból, hogy a színész-rendező szinte soha nem jelenik meg a díjátadókon, még az Oscaron sem, ahol pedig gyakran jelölik is. Az Éjfélkor Párizsban évében sem volt jelen, és az Annie Hallért járó díjat is csak a "fotója" vette át. Allen a hétköznapokban is hasonló lehet, mint Alvy, aki jól akarja magát érezni, és vágyik a szeretetre, de egyszerűen nem érzi magát különlegesnek, ha követi az átlagemberek által megteremtett sémát.

Az Annie Hall mindenképpen maradandó alkotás úgy szatíraként, mint romantikus komédiaként. 8/10, de minden jó ellenére én valahogy mégsem értem a nagy Oscar-özönt, főleg a Legjobb film kategóriájában. Tényleg nagy dolog lett volna a Csillagok háborújának adni?