Kérte: Berci
„ A háború önmagában szép. ”
A háború érdekes filmes téma tud lenni, hogyha az adott alkotók megfelelően nyúlnak az alapanyaghoz. Személy szerint nagyon nem bírtam a Ryan közlegény megmentésének vérontáspárti atmoszféráját, ellenben megborzongok Marlon Brando Borzalom-monológján. Tény, ami tény: Igazán jó háborús filmet csak háborúellenes hangulattal feltöltve lehet csinálni. Más esetben a végeredmény olyan, mintha egy drogos film a szerhasználatra buzdítana. Az orosz filmművészet meglehetősen ritkán van jelen komolyabb horderejű alkotásokkal a piacon. A kitörésre jó lehetőség lehet egy ütős háborús mozi. Fedor Bondarchuk 2005-ban megpróbálta.
A hideg és szürke Szibériából indulnak a szovjet fiatalok 1988-ban. Céljuk az, hogy hazájukat szolgálják az afgán háborúban. A cselekményvezetés felépítése meglehetősen hasonló Stanley Kubrick Acéllövedékéhez. A játékidő első felében a fiatalok kiképzését láthatjuk, majd a maradék egy órában a kegyetlen háborús körülmények között tanúsított helytállásukat követhetjük nyomon. Kérdés: Van-e élet a háború után, vagy a megcsömörlött katonának még hazatérése esetén is csupán az alkohol nyújthat vigaszt?
Tény, hogy leginkább ezzel a problémával foglalkozik a film. A katona, aki megjárta a lövészárkokat, aki a mocsokban kúszott, hullákon taposott, és emberek tucatjaival végzett, vajon vissza tud-e térni a hétköznapok világába? Nagy pozitívum, hogy a 9 rota úgy értekezik erről a témáról, hogy a szereplők háború utáni életéből egy képkockát sem látunk. Helyette az Afganisztánba utazás előtt tanúsított gyönyör iránti rajongás adhat nekünk választ. Mintha a srácok éreznék, hogy kiüresedve térnek vissza, így kiakarják használni a maradék időt. Szívszorító, ahogy leborulnak a meztelen nő előtt az utolsó éjszakák egyikén.
A központi szereplők későbbi életét ugyan nem látjuk, de cserébe megkapjuk az erőszakos kiképzőtisztet, akit fejsérülése miatt nem engednek vissza a csatatérre. A karakter tipikus példája a megcsömörlött katonának. Rendszeres leveleket ír a feljebbvalóihoz, amiben visszahelyezésért könyörög, és amikor elutasítják, nem marad más neki, csak az őrjöngés, a bánat, és a könnyek. A virágok közötti sírás brutális hangulatú jelenete a filmnek.
A színészi játékok viszont förtelmesek. Egyszerűen borzasztó, amit a gárda tagjai összeszerencsétlenkednek. Sokkal nehezebb átérezni a karakterek lényegét így, hogy az őket életre keltő aktorok azt sem tudják, mi fán terem a színészkedés. Emlékeztek még Martin Sheenre az Apokalipszis mostban, vagy Mark Hamillre A nagy vörös egyesben? Na, itt olyanra ne számítsatok! Sajnos sokat ront az összképen ez a dolog, mert higgyétek el, hogy a szereplők konkrétan kifejezve egyáltalán nem színészkednek. Felmondják a szövegüket, de az érzelmeket kifejezni egyszerűen képtelenek. Kár érte!
Vizuálisan és audiovizuálisan viszont kész paradicsom a 9 rota. A zene él. Dato Evgenidze dallamai pusztítóak, és a vágás gyönyörűen alkalmazkodik a megható muzsikához, így mámorító, és könnyfakasztó egyveleget adva. A kamerabeállítások, a világítás, és a napfény kihasználása mesébe illő jeleneteket produkál. Mindehhez az időnként egészen valószerűtlennek tetsző képsorok is hozzácsapódnak, amik az egyedi színtónusozás okán válnak különlegessé.
A 9 rota végül levonja a keserű következtetést: A katonák nagy részének egyáltalán nincs élete a háború után, hiszen a csatatéren pusztul, egy másik jelentős hányaduk örökre az emlékek és a függőség rabjává válik. A többiekre marad a feladat, hogy elmeséljék a fölösleges vérontás históriáját. 7,5/10.
