„ Biztosan Istennek is jó érzés gyilkolni. Mivel állandóan azt csinálja. ”

Őszintén szólva, amikor a múltkori pilot-kritikámban leírtam, hogy színvonal-emelkedést várok a sorozattól, még nem gondoltam volna, hogy ez be is fog következni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen az alkotók második nekifutásra egy kis híján tökéletes epizódot hoztak össze.

Az új epizódban szinte minden klappol, a cselekmény szabályosan lenyűgözött. Nehéz elgondolni, hogy lehet-e még újat alkotni a sorozatgyilkolási technikák kategóriájában, de azért ezek a bekomposztált, gombanövesztésre használt félhullák állatira kikúrják a biztosítékot, persze a kifejezés legpozitívabb értelmében. Emellett nagyon tetszett, hogy a főhős Will Graham szociopata személyiségrajza tovább mélyült, ebből még rengeteg érdekes dolog következhet a későbbiekben. A friss 42 perc egyetlen igazi negatívuma Hannibal Lecter játékideje, aki ismét zavarba ejtően keveset szerepel. Nem örülnék neki, ha végül örök mellékszereplő státuszba süllyedne a címszereplő.

Persze, ez nem változtat azon, hogy Mads Mikkelsen lassan zseniálisabb, mint ahogy azt a nézői agyak feltudnák dolgozni. Lehet, hogy ezért nem szerepel olyan sokat, hogyha még tovább kéne a dán színész brillírozását nézni, kiakadnának az egyszerű józan paraszti eszek. A záróbeszélgetésben prezentált fajsúlyos gondolatok átadását az aktor olyan rideg profizmussal csinálja, hogy a hidegrázás garantált. Ugyanakkor az is megfordult a fejemben, hogy a készítők esetleg az eredeti A bárányok hallgatnak című klasszikusra igyekeznek hajazni, amiben szintén keveset láthatjuk Lectert, ám ennek ellenére mégis igazán hatásos a figurája. Ettől függetlenül jobb lenne, ha Mikkelsen még több teret kapna, kockáztatom a katatóniát.

Hugh Dancy egészen zseniális módon kezd ráérezni a karakterre, ha így folytatja, lassan beállíthatja Grahamet a szociopata ikonok sorába Dexter mellé. Ehhez még dolgozni kell, az évad végére azonban már kezdhet alakulni a kép. Laurence Fishburne valahogy túl jó színész ehhez a mellékszerephez, eléggé kilóg a képből, ám természetesen veszett szimpatikus, szóval ne kötözködjünk vele. Megjelenik egy bizonyos újságírónő, az FBI aktuális ügyei után pofátlanul szaglászó Freddie Lounds, akinek minden sansza megvan arra, hogy visszatérő karakterré váljon, bár nem örülnék neki, hiszen eléggé irritáló.

Az epizód hátborzongató hangulatú rémálomjelenettel nyit, majd a rész vége felé is behúzza ezt a kártyát. Az ilyen sötét hangulatú képsorok állandósulhatnának a későbbiekben is. Érdemes megemlíteni, hogy a második részre szokás szerint megérkezett a főcím is, ami egyszerűségében nagyszerű, és valóban illik a sorozat témájához.

Király lesz ez ezen az útvonalon, de több Hannibalt! 9/10.