Sajnos negatív csalódásból is jutott idénre, ráadásul nem csak öt darab. Viszont ebben a listában összeszedtem azt az öt filmet, amik tényleg kicsapták nálam a biztosítékot, annyira alulmúlták az elvárásaimat. Hangsúlyozom, hogy egy produkció kivételével egyáltalán nem rossz filmekről van szó, csupán olyanokról, amik messze elmaradtak attól, amire számítottam tőlük. A rangsorolás alapját a csalódás mértéke adta, értelemszerűen az első helyezettben csalódtam a legnagyobbat.
5. Skyfall
Sose voltam nagy James Bond-rajongó. Nemrég ugyan megpróbálkoztam a széria időrendben való végignézésével, de már a Sean Connery-szakasznál elvéreztem. Az eddigi Craig-filmek sem nyerték el a tetszésemet, viszont a Skyfall előzetesei maradéktalanul meggyőztek arról, hogy végre eljött az idő a jég megtörésére, végre egy igazán jó 007-es mozit láthatok. És ha az egész film olyan lenne, mint a játékidő utolsó bő félórája, ez így is történt volna. Ám a finálét megelőző kétórás fárasztó, unalmas, idegesítő nyögvenyelés egyszerűen megviselt mentálisan. Az a tipikus érzés fogott el, hogy a drága másodpercek elpazarolva peregnek le élettartamomból, miközben semmi értelmeset nem csinálok, csupán egy dögunalmas filmet bámulok.
4. Sötét zsaruk 3.
Itt nem az unalomról van szó, hanem a felejthetőségről. A legújabb MiB-filmre már gyakorlatilag a megtekintése után is alig emlékeztem, nemhogy most, hónapok elteltével. Nem a történettel volt a baj, az időutazós témát ugyanis kifejezetten szeretem, és aki ehhez a sémához nyúl, az azért tudja is mit csinál. Viszont a rendezés az egész produkciót kigáncsolja, és a padlóra küldi, amit a brutálisan pocsék fényképezés okád pofán a filmhez nem illő színvilággal, így pedig egy elképesztően anti-MiB-es hangulatot kapunk végül.
3. Holdfény királyság
Nem is tudom, mit ajánljak fel annak, aki végre képes lesz elmagyarázni nekem, balga halandónak, hogy mi is olyan jó ebben a filmben. Nagyon sokat vártam tőle, hiszen minden irányból agyonajnározó dicséreteket kapott, volt olyan média, ami az év legjobb filmjeként írt róla. Nálam a Holdfény királyság mégsem működött, pedig azok, akik régebb óta olvassák a blogot, tudhatják, hogy szoktam szeretni a jól bemutatott elvont témákat. A Holdfény királyság viszont egyszerűen önmagáról sem képes eldönteni, hogy végső soron szatíra, komédia, vagy fajsúlyos dráma akar-e lenni. Ennek eredményeképpen pedig csak egy idegesítő látomás marad, amiben nagyítóval kell keresni a mondanivalót, ami, ahogy végül rájövünk, nem is létezik. Persze, jól tudom, hogy én vagyok a pöcs.
2. Elveszett
2012 egyik legjobban várt filmje volt nálam ez a thriller, de amit végül kaptam, az az év egyik legszarabb, legunalmasabb, legérdektelenebb, legsablonosabb gennyhányadéka volt. Egy száz százalékig feledhető, idegtépően ostoba celluloidhulladék ez a film, ami szégyent hoz a thriller műfajára. A forgatókönyv egyszerűen vállalhatatlan, nem is tudom felfogni, hogy volt stúdió és producer, akik ebben a fostalicskában fantáziát láttak.
1. A Bourne-hagyaték
A lista kétségtelenül legszínvonalasabb filmjéről van szó, de ez nem menti meg a dorgálástól, ugyanis mindent adott, csak azt nem, amit vártam volna tőle. Talán én voltam az ostoba, amiért arra számítottam, hogy a Matt Damonnal készült trilógiához hasonlatos produkció lesz majd a negyedik Bourne-film is, ugyanis nem az lett. Kicsit sem. Ez a film is a forgatókönyvön hasal el elsősorban, ami egyszerűen átgondolatlan. Csodálkoznék, hogyha maga, a forgatókönyvíró eltudná értelmesen magyarázni, hogy miről is szól a történet. Zavaros, egymásba folyó jelenetek, önmagukba gabalyodó mondatok, összeomló párbeszédek, amiket a pazar színészi játékok sem tudnak megmenteni. Kicsi ingert sem érzek a film újranézésére.