Tény és való, hogy vannak azok a bizonyos örök klasszikus karácsonyi filmek, amiket már évtizedek óta bármelyik jeles alkalomkor meg tud nézni az ember, viszont ha belegondolunk, az utóbbi időben nagyon kevés, a karácsony köré csoportosuló mozgókép látott napvilágot, ami meg az animációs színteret illeti, jóformán egy sem. Ezen igyekezett változtatni tavaly a Karácsony Artúr, hál' Istennek azért több, mint kevesebb sikerrel.

Rögtön a film elején kiderül, hogy a a történet szerint a Mikulás pont olyan halandó ember, mint mi, és mestersége apáról fiúra száll. Az adott Télapó általában hetven bevetés, azaz Szenteste leteltével vonul nyugdíjba, és adja át helyét porontyának. Jelenlegi Mikulásunk betöltötte idejét, ráadásul eléggé álmatag, zavart lélek lett már öregkorára, de ennek ellenére folytatni akarja az ajándékosztást. A hírt idősebb fia, a trónvárományos Steve csalódással fogadja, ám kisebb gyermeke, Artúr örömmel látja apját továbbra is talpig pirosban. Ám a cselekmény főfonala mégsem ez, hanem a sajnálatos esemény, hogy ezen a Szentestén egy ajándék véletlenül az újkori szánként szolgáló űrhajón maradt. Artúr, karöltve nagyapjával, az egykori Télapóval, elővéve a klasszikus, rénszarvasok vontatta szánt, útnak indul, hogy még napfelkelte előtt eljuttassa a csomagot a békésen szundikáló kislány otthonába.

Van valami, aminél jobban semmi sem tud gallyra vágni egy filmet. Ez az a jelenség, amikor maga a főhős messze a legirritálóbb, legunszimpatikusabb karakter a filmben. Márpedig a gyermeteg, buta, beszűkült Artúrral egyáltalán nem tudtam kibékülni a film másfél órája alatt. Sokkal rokonszenvesebbek a mellékszereplők, mint a magabiztos, precíz Steve, vagy a badass nagyapa, az idegbajos, de nagyon vicces csomagolómanóról már nem is beszélve. Mellettük az ötletes alapsztori is ellensúlyozza Artúr antirátermettségét, ugyanis adva van az izgalom, és a cselekményvezetés által megteremtett kalandok, bár utóbbiból azért elviseltem volna egy kicsit többet is.

Meg kell hagyni, hogy a történet főmondanivalója, a régi, de szerethető, illetve az új, de zord közti ellentét kiaknázása csont nélkül sikerült. Hiába kényelmesebb és gyorsabb űrhajóval szállítani az ajándékokat, sehol sincs ahhoz az élményhez, mint felszállni a klasszikus szánnal a fellegekbe. Meg persze itt van Artúr, akit ha nem csesznek el így az írók, sokkal jobban át tudja adni motivációját. Ő ugyanis a karácsony valódi értékét, a mindenkinek egyaránt, egyenlően kijáró törődést tartja a legfontosabbnak, míg Stevenek csak a hibátlan munkavégzés a cél, nevezhetjük munkamániásnak is.

Az animáció összességében szép, bár maguk az emberalakok, különösen az arcok, eléggé groteszkre sikeredtek, ami egy karácsonyi filmnél nem túl előnyös. Viszont más téren szép formákkal és színekkel találkozunk, így összességében aggodalomra nincs ok.

Klasszikus, Télapu-szintű karácsonyi film biztos, hogy nem lesz belőle, de azért egy 7/10-et összeszedett nálam.