Egy Action Comics füzet lapozgatásával indít a Superman, ami már a show elején a karakter iránti mély tiszteletadás jele, hiszen a legendás és ősi képregénysorozat lapjain tűnt fel először Krypton utolsó fia 1938-ban. Negyven évvel később érezték úgy a filmesek, hogy eljött az ideje, hogy az Acélember a nagy vásznon is megmentsen minket. A rendezői székbe Richard Donner ülhetett, akiben azóta sem szokás csalódni, elég, ha csak a Halálos fegyver szériára gondolunk. Donner biztos kézben tartotta a produkciót, hogy az az egyik első, ha nem a legelső emlékezetes képregény adaptáció legyen.

A történet elején egy kryptoni tárgyalást láthatunk, ahol Jor-El ( Marlon Brando ) elítéli, és a Fantom-zónába száműzi Zod tábornokot ( Terence Stamp ) és embereit. Majd kiderül, hogy a Krypton bolygó évezredekkel jár az emberiség előtt tudományos téren, ám a tudósok visszaélnek hatalmukkal, a bolygó pedig így pusztulásra van ítélve. Egyedül Jor-El veszi időben észre a baljós jeleket, és lépésre szánja el magát: Űrhajóba ülteti csecsemő gyermekét, Kal-Elt, és a Földre küldi, ahol különleges képességeinek köszönhetően szinte legyőzhetetlen lesz, viszont megadatik számára a lehetőség, hogy segítsen rajtunk. A Földön már Clark Kentként tölti gyerek és tinédzserkorát, szerető, és megértő nevelőszülők vigyázó szárnyai alatt. Ám eljön a nap, nem sokkal földi apja halála után, amikor el kell utaznia a sarkkörre, ahol Jor-EL szelleme létrehozta a Krypton bolygó mását, hogy ott 12 éven át tanuljon, majd Supermanként ( Christopher Reeve ) térjen vissza Metropolisba, és megmentse a bajba jutottakat.

A film egyszerre szolgál eredettörténetül, és Superman első kalandjául is. Előbbi különösen magával ragadóra sikeredett. A hős első lépéseit, eredetének bemutatását meglepően jól rakták össze az alkotók, ez azért is különösen dicséretreméltó, mert ezek a jelenetek nem ölelnek fel túl sok játékidőt. Viszont a remek látvánnyal, operatőri munkával, és díszletvilággal pazar lesz az összhatás, és a Supermant egyáltalán nem ismerő nézők is tisztában lesznek a hős eredetével. Persze, ma már nyilván elég nehezen találkozhatunk olyan emberrel, aki semmit se tudna Supermanről. A szuperhős első bűnüldözéssel töltött éjszakájának bemutatása is nagyon jóra sikeredett, ami nagyon tetszett, az a rengeteg kellemes poén, melyek úgy szolgáltattak vicces légkört, hogy nem hozták kínos helyzetbe az Acélembert. Az ezzel párhuzamosan bemutatott szál, mely Lex Luthort ( Gene Hackman ), Superman mindenkori legnagyobb ősellenségét követi nyomon, szintén szórakoztatóra, kellemes humorúra sikeredett. Ám, ami ezután jön, az már eléggé súlytalan óra a játékidőből. A filmtörténelem legemlékezetesebb képsorai között számon tartott Lois-sal ( Margot Kidder ) való közös repülés például túlságosan elnyújtott, és unalomba fulladó jelenet. A következő félórában sem történik túl sok érdemleges esemény, viszont a fináléra azért csak összeszedték magukat az alkotók, és néhány igen bizarr módszerrel maradandóvá tették az utolsó perceket. Ami külön tetszett, hogy a film végén nincsenek fölösleges, esetleg nyálas levezető jelenetek, csupán azt láthatjuk, ahogy Superman, a karakterrel örökre összeforrt zene által kísérve, szeli a külső atmoszférát, és ez tökéletes befejezése Supi első mozis kalandjának.

Christopher Reeve neve nem véletlenül forrt össze Supermannel, hiszen a színész a lehető legmaximálisabb szinten beleéli magát a szerepbe, és ritkán látható hitelességgel hozza az Acélembert, de ugyanakkor a kétbalkezes újságíró-alteregó, Clark Kent szerepében is brillírozik. Margot Kidder remekül hozza a hősünk életében fontos szerepet játszó női karaktert, Lois Lane Superman életében A NŐ, bár fájó pont, hogy a főhős két énjével kialakuló viszonyának bemutatása eléggé összecsapott. Gene Hackman nagyon nagyot játszik a filmben, és habár nem volt túl jó ötlet Lex figuráját ennyire viccesre venni, de ha már így alakult, és ezen túltettük magunkat, akkor nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a színész maradandó teljesítményt nyújt.

A Superman jó film, bár vannak negatívumai. Összességében remek filmélményt nyújt a játékidő nagy részében, ami két és félórás hossza ellenére is jól elszórakoztat. 7/10.