Kérte: navigations
A filmművészetben kedvelt, bár talán kissé bátortalanul kezelt témakör a Sátán. A Pokol urának manifesztációja azonban szinte mindig csak arra érdemes, színvonalas filmekben kap szerepet, remek előadásban, elég ha csak a Constantinera, vagy Az ördögűzőre gondolunk. Érdekes, hogy szinte soha nem hozzák az Ördögöt összefüggésbe a jogi szakmával, pedig, valljuk be, ez a munkakör igazán gonosz dolgok elkövetésére is késztetheti az embert. Gondoljunk csak azokra az ügyvédekre, akik gyilkosokat helyeztetnek szabadlábra, vagy azokra az ügyészekre, akik ártatlanokat küldenek villamosszékbe, csupán azon okból, mert ez a munkájuk. Épp ezért vált ki igazán nagy érdeklődést Taylor Hackford rendezése.
Kevin Lomax ( Keanu Reeves ) jól menő védőügyvéd fiatal kora ellenére. Soha életében egyetlen egy ügyet sem veszített el, sőt, korábbi ügyészi pályája is csont nélkül haladt végig. Miután sikeresen kihoz a bíróságról egy pedofil matektanárt, Kevint egy nagymenő New York-i üzletember, John Milton ( Al Pacino ) keresi fel, és ügyvédi állást ajánl főhősünknek a cégénél, ahol az ott dolgozók ellen emelt vádakkal kéne felvennie a harcot. Milton hatalmas lakást fizet mindennel együtt Kevinnek és gyönyörű feleségének, Mary Annek ( Charlize Theron ). A fiatal ügyvéd hülye is lenne visszautasítani az ajánlatot, és az elején úgy tűnik minden megy a megfelelő kerékvágásban, Milton igazi apafiguraként van jelen Kevin életében. Ám ekkor Mary Ann elkezd rémeket látni...
Számtalan példa van arra, hogy egy film sikeresen kever össze több műfajt egy irányító zsáner vezérlete alatt. Az ördög ügyvédje is ezzel próbálkozik, de valahogy a dolog mégsem jön össze. A film egyszerre akar dráma, horror, krimi, és misztikus film lenni. A gond forrása egyértelműen az irányító zsáner hiánya. Az alkotók az összes műfaj jegyeinek ugyanakkora hangsúlyt akartak adni, és nem választottak ki egyet, ami végső soron a produkció végső nagy kategóriáját képezné. Időnként egy kis krimi, máskor félelmetes horror, és így tovább. Viszont: Ezzel együtt a különböző műfaji töltéssel rendelkező elemek megvalósítása csillagos ötös munka. Habár a teljes kép nem igazán áll össze - a finálé kivételével -, az egyes jelenetek remekül vannak megrendezve. És az a bizonyos végjáték. Hát, kérem, a finálé annyira tökösen, brutálisan, pokolian zseniális, amihez hasonlót már nagyon régóta nem láttam. Pacino és Reeves úgy váltogatják egymást közt a remekelő színészi játék alkalmazását, mintha bokszmeccset játszanának, és a legjobb, hogy a végeredmény döntetlen. Továbbá remek látvánnyal egészül ki a finálé, és velőtrázóan sátáni hangulattal. A mondanivaló, mely leginkább az igazságszolgáltatásnak és az üzleti világnak nevezett cirkuszi színpadoknak állít görbe tükröt, továbbá az Istenbe vetett túlzott hitnek is bemutat, remekbe szabott módon kerül érzékeltetésre. A végső csattanó veszett módon működik, a zárás elsőosztályú.
Úgy gondolom jobban állt volna a filmnek, hogy ha az Ördög szó szerint való alkalmazását inkább átvitt értelemben bocsátja szolgálatunkra a forgatókönyv, és sokáig ezt is gondolhatjuk, a valódi horror túl későn indul be. Ebből kifolyólag Milton karaktere szörnyen összevissza módon összerakott figura, hál' Istennek(haha) Al Pacino játéka nagyrészt megmenti a helyzetet. Kevin karaktere egyáltalán nem tetszett, a film nagy hibája, hogy a néző nem tud azonosulni a főhőssel, viszont ezúttal is a színészi játék, név szerint Keanu Reeves munkája javít az összképen. Mary Ann figurája viszont megér egy sátáni misét, hiszen az a karakterfejlődés, amit az írók összeraktak, talán a legjobb (tényleg), amihez valaha szerencsém volt. Egy munkamániás, pénzéhes kis szajhából megtört, depressziós, a teljes képet tisztán látó nővé érik. Charlize Theron meg, hát persze... A jelenkor egyik legfantasztikusabb színésznője, ezt a kijelentésemet talán senki sem fogja vitatni.
A különböző látványeffektek fantasztikusak, és a félelemkeltés is elsőosztályú módon működik, épp ezért kár, hogy ezeket az elemeket a játékidő első felében hanyagolják az alkotók. A finálét megelőzően szóló zene, mely leginkább az egyházi és a sátáni muzsika keverékének érzetét kelti, egyeseknél talán még hidegrázást is elérhet.
Az ördög ügyvédje nem tökéletes film, de bőven van annyi értéke, hogy egyszer mindenki megnézze. És ne feledjétek: A sátán kedvenc bűne a hiúság. 7/10.
