Philip K. Dick története először 1990-ben látogatta meg a nagy vásznat Paul Verhoeven rendezésében. A produkció azóta klasszikussá, és egyben kultfilmmé, a 90-es évek egyik legjobb mozgóképének tartott filmmé vált. A főszereplő ráadásul az Osztrák Tölgy, Arnold Schwarzenegger volt, a női főszerepben pedig Sharon Stone domboríthatott, akiért akkor minden férfinéző megveszett. Mindössze egy napja van annak, hogy Magyarországon is megnézhetjük a Len Wiseman által összerakott feldolgozást. Lássuk, a remakenek sikerült e reformálnia!
Doug Quaid ( Schwarzi ) békésen éldegél valamikor a 21. század végén, gyönyörű szép feleségével, Lorival ( Sharon Stone ). Minden nap felkel, reggelizik, dolgozni megy, majd irány haza, és lefekvés. Doug élete dögunalom, kicsit sem nevezhető izgalmasnak. A férfi épp ezért gondol arra, hogy igénybe veszi egy egyre nagyobb tért hódító cég, a Rekall embereinek szolgáltatásait, akik az ügyfelek agyába hamis, ám teljes mértékben valósághű emlékeket ültetnek. Doug elmegy megcsináltatni magának egy titkosügynök-emlékcsomagot, ám a művelet közben a gép is, és hősünk is kiakad, tombolni kezd. Ezután pedig versenyfutás kezdődik, Dougot üldözni kezdik. Kiderül, hogy az egész élete hazugság, csupán beültetett emléktömeg, és valójában az azóta lakottá vált Mars energiaforrásait kihasználó Cohaagen kancellár első embere. De vajon miért törölték az agyát?
A film egész meglepő módon elvont. A forgatókönyv dúskál a bizarr jelenségekben, melyeket elsősorban a különböző mutánsok felvonultatása képvisel. A hárommellű nő a produkció védjegyévé vált. Az alapötlet csillagos ötös, a nézőket mindig is foglalkoztatni fogják a hasonló témafelvetések. Mi a valóság, mi az álom, mi a hamis gondolat, hol húzódik a megfelelő realitásérzet és a paranoia közti határ? Általános, és nagyon érdekes kérdések, ráadásul Az emlékmás pazar módon, jóformán a maximumot aknázza ki a alapötletből. Verhoeven rendezése hagy maga után kívánni valót azért, hiszen a helyszínválasztások és a díszletek elég silányra sikeredtek, viszont ezt a hiányosságot valamilyen szinten sikerül pótolnia a Marson élő mutánsokat létrehozó maszkmunkának. Ami igazán meglepő, az a rendkívül naturális ábrázolásmód. Folyik rendesen a művér, nincs kegyelem.
Schwarzi talán élete legjobbját nyújtja, persze szigorúan nézve ez is csak egy gyenge közepes. Arnoldot sohasem azért szerettük, mert Oscart érő arcjátékokat, vagy világklasszis karaktermegformálásokat láthatunk tőle. Egyszerűen azért bírjuk, mert egy jelenség. Mellesleg érezhető, hogy nagyon akarta a szerepet, állítólag addig nem nyugodott, míg bele nem bújhatott Doug bőrébe. Lelkesen is nyomja, semmi gond nincs vele. Sharon Stone hozza '90-es évekbeli formáját, ami leginkább annyit tesz, hogy olyan dögös, hogy nyomában még az aszfaltút is megbomlik, ráadásul elképesztő színészi tehetséggel nyúl a figurához, aki ettől függetlenül túlságosan is kevés teret kap. Rachel Ticotin erősködik a másik női főszerepben, ám próbálkozásai veszettül gyengére sikerednek, karaktermegformálása elszomorítóan súlytalan. A Gyilkos felvonó óta általam legendaként tisztelt Michael Ironside a Doug nyomában loholó zsoldos szerepében kifejezetten jó alakítást nyújt.
Az emlékmás jó film, érdekes, színvonalasan megvalósított, elvont ötletekkel. Összességében azt tudom mondani, teljes mértékben pozitív töltettel, hogy ennyire színvonalas baromságot még nem láttam.
Az emlékmás ( 2012 )
Az történet természetesen nagyon hasonló, az alapokban változtattak annyit az alkotók, hogy ezúttal a fő események színhelye nem a Mars, hanem az egyszerűen csak Gyarmatnak nevezett Ausztrália, ami Nagy-Britannia mellett az egyetlen lakható terület a Földön, ugyanis a pusztító háborúk nyomán a 21. század végére a bolygó nagy része élhetetlen természeti körülmények által uralt övezetet képez.
Len Wisemant, mint rendezőt, nem szokás túl nagy becsben tartani, de én igenis szeretem a munkáit, élen az Underworld első két részével, no meg persze ne feledkezzünk meg a negyedik Die hard filmről sem. A direktor kézjegyei ezúttal is egyértelműen tetten érhetőek, ami leginkább a pazar módon megkoreografált akciójeleneteket, főleg a bunyókat jelenti. A harcok fantasztikusak, változatos előadásmódban, hosszú snittekben érkeznek, találékony operatőri munkával megspékelve. A látványvilág egyszerűen szemkápráztató. A film világának kidolgozása részletes, el lehet veszni benne, főleg ha a nagy vászon előtt ülve nézzük a produkciót. A leggyönyörűbb az az úgymond Tiltott Zóna, ami egy, a háborúk következtében sugárfertőzötté vált városrészt jelent. Ez a helyszín tankönyvbeillően zseniális poszt apokaliptikus hangulatot áraszt magából. A jövőkép érzékeltetését szolgáló különböző elemek is elsőosztályúak, kedvencem az ember tenyerébe ágyazott mobiltelefonkészülék.
A forgatókönyv jóval hollywoodisabb elődénél, sok megoldás a tucatszor látott, klisés kategória, néha kifejezetten erőltetett mozzanatokkal is találkozhatunk. Az utolsó jelenetsor pedig úgy ahogy van, fölösleges. Ha három perccel korábban fejezik be a filmet, sokkal, de tényleg sokkal ragyogóbb lenne az összkép. A film ettől függetlenül nagyon hiteles, nem érezzük elvontnak a hangulatot, beletudjuk élni magunkat ebbe a paranoid világba. Jó húzás volt a korszerűsítés szempontjából, hogy elhagyták a mutánsokat, viszont így hülyeség, hogy a hárommellű nő ismét tiszteletét teszi. Ami egyértelműen jó pont, az a rendszeres kikacsingatás az eredeti produkcióra, néha egészen meglepően kreatív módon.
Colin Farrell játéka csillagos ötös munka. Persze önmaga az Erőszakikban nyújtott teljesítményét nem éri utol, de a szerep által felkínált lehetőségeket maximális profizmussal aknázza ki. Doug karakterén is finomítottak az írók, hogy jóval szimpatikusabb legyen, ez sikerült is. A nagy örömömre ezúttal több teret kapó Lori szerepében a még mindig gyönyörű Kate Beckinsalet láthatjuk, aki pazar módon nyúl a negatív figurához. Jessica Biel pedig egyértelműen leiskolázza elődjét, Rachel Ticotint.
Az idei Az emlékmás igazán jól sikerült. Pazar, agykikapcsoló szórakozást biztosít szűk két órán keresztül.
Merénylet vagy Reform?
A két produkció között érdemi színvonalbeli különbséget nem lehet megállapítani, mindkettő remek darab, mindkettő teljesen más módon jó. Az eredeti a '90-es évek, míg a remake az új évezred filmje lett. A rovat történetében először osztom ki az Egyenrangú értékelést.
