Kérte: Gaben
Az elmúlt évtized bővelkedett a filmbeli brutalitás határainak feszegetésében. Ide sorolhatók egyértelműen a Fűrész-filmek, a Mártírok, vagy éppenséggel a Srpski film is. 2008-ban a Boncasztal is beállt a sorba, bár ezúttal inkább beszélhetünk thrillerről, mint horrorról. Kétségtelen azonban, hogy a felnyitott hullák, kivágott belső szervek, lógó belek, és az a gusztustalan hozzáállás, amivel a szereplők viseltetnek mindez iránt, sokaknál kiverheti a biztosítékot. Habár csak 17 éves vagyok, mégis azt tudom mondani, a Boncasztalt ne nézd meg, ha még nem töltötted be a 16-ot, ha pedig tudod, hogy gyenge idegzetű vagy, inkább az írást se olvasd tovább, a filmet pedig messzebbről kerüld el, mint a Kék Osztrigát!
Ted Gray ( Milo Ventimiglia ) kiváló patológus, ráadásul biztató jövő előtt áll, hiszen egyik példaképe nem mellesleg gyönyörű lányát ( Alyssa Milano ) készül feleségül venni. Ám ekkor áthelyezik egy másik patológiára egy idegen városba egy neves orvos felügyelete alá. Ám az itteni rezidensek brutális játékot játszanak az éj leple alatt, ami hamarosan Tedet is beszippantja. Innentől kezdve pedig csak drog, gyilkolás, és vad kúrás vár rá. Olyan mélységekbe süllyed, ahonnan nincs visszaút.
A forgatókönyvet a Neveldine/Taylor páros írta, de az ilyen szinten morbid hangvétel még tőlük is furcsa. Egy biztos: Jól kiélték minden beteg hajlamukat. Az alaptörténet nem több egy hétköznapi thrillernél, a körítés és a kidolgozás teszik maradandó emlékké a jeleneteket. A hullák boncolásának nyílt, cenzúrázatlan bemutatása gyomorforgató, a rendszeresen jelen lévő halottgyalázás (pl.: belső szervvel való dobálózás, egy felnyitott vastagbélbe való belehányás ) garantáltan megbotránkoztat mindenkit. Mondjuk a cél láthatóan pont ez utóbbi volt. Itt jön képbe a film üzenete, mely az ember állati mivoltát, önmagát csak a törvényektől való félelem miatt kordában tartó személyiségét állítja középpontba. Néhol eme mondanivaló közlése nagyon hatásos, máskor viszont erőltetett, és hiteltelen.
A szereplők egytől egyig irritálóak, senkivel se tudunk szimpatizálni, az első tizenöt perc után már a főhős Teddel sem. Ez a film legnagyobb negatívuma. Persze, értem én, hogy az ember vadállati valóját akarják megmutatni, de ha nincs egy szereplő sem, aki megőrzi a józan eszét, aki kiáll a jó ügy mellett, akkor zsákutca az egész. Ugyanez volt a gondom a Mechanikus narancs esetében is. Ettől függetlenül a színészi játékok kiválóak. Ventimiglia is jó, de akik igazán ütnek, azok a beteg rezidensek szerepében parádézó mellékszereplők. Alyssa Milanonak pedig nem volt nagy cucc ez a karakter.
Megcsillan egyszer egy másfajta mondanivaló is a filmben. Ez pedig nem más, mint a társadalom brutalitásra való kiéhezettsége. Mikor az egyik szereplő brutálisan lekaszabol, kivégez három fiatal lányt, utána a kórterem színpaddá alakul, mindenhol reflektorokat láthatunk, "hősünket" pedig óriási tapsvihar fogadja. Akárcsak a Beszélnünk kell Kevinről esetében, itt is inkább erre kellett volna fektetni a hangsúlyt, és akkor sokkal, de sokkal nagyobbat ütne az összkép. Az utóbb leírt jelenet amúgy a film magasan legjobb képsora. Megrázó, hiteles, és borzasztóan zseniális.
A Boncasztal összességében jó film, de csak erős idegzetűeknek ajánlott. Aki már Dr. Gordon rögtönzött lábműtétjén émelygett, az messziről kerülje el! Illetve kisgyerekek, és gyermeteg lelkűek se nézzék meg! KOMOLYAN NE!!!!
