Movie Tank

Mártírok

2010. november 02. - Sparrow

Sziasztok!

Egy 2008 - as francia horrorfilmet hoztam nektek.Nem igazán láttam még brutálisabb filmet ennél. A horrornak két nagy csoportja van ezt jól tudjuk. Az egyik, ami a félelemre helyezi a hangsúlyt, és igyekszi a frászt hozni a nézőre. A másik pedig a torture porn, ami a kínzásokra és a vérre épít. Nos,... ez a film mindkettő.

https://m.blog.hu/ho/horrormirror/image/martyrs_poster.jpgA film első fele még inkább az előbbi, míg a második fele az utóbbi kategóriába tartozik. A történet úgy kezdődik, hogy egy kislány, Lucie megszökik valahonnan, és csak ezután derül ki, hogy fogva tartották, és kínozták. Luciet egy árvaházba viszik, ahol bizalmas barátjává válik Anna, a szintén ott lakó kislány.

Ezek után ugrunk pár évet az időben, és láthatjuk is, ahogy az immár felnőtt Lucie ( Mylene Jampanoi ) lemészárol egy komplett családot, arra hivatkozva, hogy kiskorában ők tartották fogva. Anna ( Morjana Alaoui ), akit Lucie felhív ezek után, próbál segíteni neki eltüntetni a holttesteket és kitakarítani a házat. Luciet eközben szörnyű látomások gyötrik egy halottról, aki őt üldözi. Később Anna felfedezi, hogy Lucienak igaza volt, és valóban csak álca volt a boldog család. A ház alatt tényleg kínzókamra működik. Nemsokára megérkezik egy, leginkább gonosz boszorkányra emlékeztető öregasszony néhány testőrszerű alakkal, és kiderül, hogy ezeknek az embereknek, akik másokat kínoznak, ő a valamiféle vezetőjük. És a céljuk nem más, minthogy az alanyt ( vagy inkább áldozatot ) eljuttassák a mártírság állapotába. Mindezek után a film második felében azt láthatjuk, ahogy Annat kegyetlen és elképzelhetetlenül brutális módon kínozzák. Nos, ennyit a történetről.

És, hát, öööö... EZ AKKOR MOST MI A SZUTYKOS ALMAPUDINGBA MÁRTOGATOTT LÓBROKI!!!???? Milyen beteg háborodott ember talál ki ilyet!?? A film története egyszerűen nulla. Ennek mi értelme van? Aki tudni véli, az légyszi írja le kommentben. A film első fele alatt még bizakodtam, hogy itt talán valamiféle mondanivaló is előkerülhet, de aztán minden reményem szertefoszlott. Legalább egy órán át azt kell bámulnia a nézőnek, hogy egy szerencsétlen fiatal lányt kegyetlen körülmények között kínoznak. Legalább ötször megnézhetjük, ahogy egy százkilós hústorony agyonveri. A film végére már nem látszanak a szemei. Természetesen a haját lenyírják és a film végén olyat csinálnak vele, amit aztán tényleg nem gondoltam volna. Több helyen olvastam, hogy brutalitása ellenére a Mártíroknak nagyon jó mndanivalója van. És a legdurvább az, hogy éreztem, hogy a film, mintha akarna mondani valamit, de egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi lehet az. A másik gusztustalan dolog, hogy a film úgy állítja be az öreg kurvát és csapatát, mintha ők lennének a pozitív szereplők. Hogy ők milyen kurva nagy arcok, hogy méltoztatják eljuttatni a mártírság állapotába kiválasztottjaikat.

Huh, szóval, aki nem szereti az eszetlen, ok nélküli brutalitást, messze kerülje el ezt a filmet. Én is jobban jártam volna, ha így teszek.

Köszi, hogy elolvastátok!

Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr772416078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2010.11.02. 14:53:21

Pedig nagyon dicsérik ezt a filmet, én már jó ideje szemezgetek vele. Most egy időre elég volt a horrorból, de majd egyszer azért megnézem :D

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2010.11.02. 16:22:53

Akkor nézd meg, de ne lepődj meg, ha csalódni fogsz. ;)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.11.03. 14:38:50

sztem meg qrva jó. meg is vettem dvd-n
a mondanivalót meg többféleképpen lehet értelmezni, mert az utolsó 5 perc eléggé kétértelmű számomra

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2010.11.03. 15:56:44

@purga: De mégis mi a mondanivalója? Leírnád a t verziódat? :D

slindagor 2010.11.07. 19:13:00

a torture porn-nak még nem hallottam, sztem inkább gore-ra gondoltál, bár ha nincs elég véres jelenet, akkor csak megközelítőleg sorolható ebbe a kategóriába, nekem még nem volt szerencsém a filmhez, de kedvet csináltál hozzá ;)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2010.11.07. 19:48:01

@slindagor: Gore - nak is lehet mondani, de talán a mégis inkább torture porn. Végül is mindkettő a kínzásokra épül, és azokra megy rá.
Örülök, hogy kedvet csináltam a megnézéséhez.:D

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2011.01.08. 13:54:06

Hát Sparrow, szívemből szóltál! Nemrég fejeztem be ezt a borzadályt és abszolút osztom a véleményedet. Sokan írták, hogy nem tudták végignézni mert annyira sokkoló...hát én az unalomtól nem tudtam elsőre végignézni. Semmi értelme az egésznek, egy rakás fekália ez a film.
süti beállítások módosítása