Dühöngő bika

Martin Scorsese 1980 - ban ismét ( mint szinte mindig ) Robert De Niroval állt össze, hogy filmre vigyék Jake La Motta életének izgalmasabb szakaszait. A tehetséges bokszoló egészen a világbajnoki címig kapaszkodott, hogy onnan aztán jó nagyot zuhanjon. A Dühöngő bika jó film, ez kétségtelen, viszont mégsem voltam elájulva tőle. Meglepő lehet, hogy ezt írom, de a film túlontúl reális, gyakorlatilag nincs atmoszféra, az események váltogatják egymást, de mi, nézők, nem tudjuk beleélni magunkat a cselekménybe. A karakterek egyikével sem tudunk szimpatizálni, hiszen mindegyikük aljas, szemét, haszonleső, bunkó paraszt. Akárhogy is nézzük ez egy olyan igaz történet, ami nem filmvászonra való. Ettől függetlenül a Dühöngő bika mégis jó film. Hogy miért? Hát mert a rendezőt úgy hívják, hogy Martin Scorsese. A direktori munka egyszerűen mesés, a Mester biztos kézzel, és a lehető legnagyobb profizmussal rakja össze a produkciót. Számomra a film legemlékezetesebb része az ál - archív felvételek levetítése, ami, kivételesen, nagyon hangulatosra sikerült. A rendező mellett a színészgárda is kitesz magáért, hiszen De Niro és Joe Pesci is remekül hozzák az amúgy egyáltalán nem szimpatikus figurákat, de a mellékszereplők is jól helyt állnak. A fekete - fehér fényképezés viszont nem tesz feltétlenül jót az összképnek, hiszen a ringbeli véres ütközeteknél kifejezetten jól jönnének a színek.