Srdjan Spasojevic nagy port kavart, nem hivatalos magyar címén Szerb filmnek keresztelt produkciója kétségtelenül kiváló munka, bár nem értem, hogy miért kéne minden idők legbrutálisabb filmjének hívnunk. Hiszen nem az...

Milos ( Srdjan Todorovic ) ex - pornósztár, aki immár feleségével és kisfiával él, és nem igazán hiányzik neki régi munkája. Mikor egyik volt kollégája csillagászati összegért ajánl neki munkát, képtelen nemet mondani, hiszen nincs elég pénze, amivel biztosíthatná családja jólétét. Hamarosan találkozik Vukmirral ( Sergej Trifunovic ), a szabad szellemű pornófilmrendezővel, aki művészetként tekint a műfajra. Az elején nem tűnik vészesnek a dolog, ám a forgatásokon Milos egyre brutálisabb dolgoknak lesz tanúja, ezért szerződést bont. Viszont így lehetőséget ad Vukmirnak, hogy egy sokkal izgalmasabb filmet csináljon...

Valóban minden téren kiváló színvonalat mutat be a Szerb film, a cselekményt ugyan nem egy beteg és brutális jelenettel gazdagítja, de ezt korántsem hatásvadász módon teszi. Ezek a képek, amik a nézők többségénél kiverik a biztosítékot, szükségesek, hogy a történet lényege valóban akkorát üssön, hogy ne felejtsük el a mondanivalót. Spasojevic igen sok dologra kitér, és rengeteg üzenetet szán annak, aki nem nyomja ki a filmet már az újszülött pornónál, amiből amúgy szinte semmit nem mutatnak, épp ezért nem értem ezt a közfelháborodást. A központi lényeg a pornóműfajt állítja középpontba, ami a filmművészet gonosz ikertestvére, és minden áron hasonló művészi magasságokba akarja emelni magát. Igen, a Szerb film bemutat a pornónak, és azoknak, akik valóban teljes értékű alkotásként tekintenek egy szexfilmre. Érdemes odafigyelni Vukmir pazarul megírt monológjaira, melyekben nem nehéz felfedezni a fajsúlyos társadalombírálatot. A kiváló jellemrajzokkal még különböző, rossz emberi tulajdonságokat is kiveséz a film, legyen szó kapzsiságról, telhetetlenségről, vagy egyszerű művészi ártalomról.

És habár minden idők legbrutálisabb filmjének túlzás nevezni, azért a Szerb film nem kíméli a gyengébb idegzetűeket. A vérfaktort igazából a Fűrész hetedik részével sorolnám egy lapra, bár a premier plánba történő lefejezés talán mégis Spasojevic művét teszi keményebbé. A film fináléjában nem is a látvány, hanem a történet végkifejlete, Vukmir művének beteljesülése készteti tágulásra a szánkat és a földre az állunkat, de a zárójelenet sem semmi, mellyel Spasojevic még az életünket irányító " filmesekre " is kitér. Kétségtelen, hogy az elsőfilmes mester, összetett mondanivalója teljes közlésének érdekében kíméletlen a nézőkkel, ráadásul Sky Wikluh zenéje is igazán hátborzongatóra sikeredett és a kivitelezés is húsba markolóan élethű, de az én szememben brutálisabb a Mártírok vagy a Cannibal Holocaust. Ennek ellenére tény és való, hogy aki már a Fűrész filmeken is húzta a száját, inkább ne nézze meg a Szerb filmet sem.

Érdemes elmormolni egy imát a félelmetesen hiteles színészi játékokért is. Todorovic a főszerepben maradéktalanul, a szerep által adott összes lehetőséget kihasználva adja vissza a valódi pokoljárást megélő Milos karakterét. Hasonló jókat mondhatunk el Sergej Trifunovicról is, aki a kamera mögött álló, magát istennek képzelő Vukmir karakterével bánik hasonlóan.

Kegyetlen, hiteles, brutális, véres, de nagyon tartalmas és mondanivalóját kendőzetlenül tálaló produkció a Srpski film. Vukmir és Milos morbid harca ez, melyben végül a nevető harmadik, a kamera arat végső, és elsöprő győzelmet.