Az Űrodüsszeia és a Ragyogás között, 1971 - ben Stanley Kubrick elkészítette a Mechanikus narancsot. A gondok már ott kezdődnek, hogy maga a film címe is teljesen értelmetlen...

Alex ( Malcolm McDowell ) lezüllött fiatalként, huligánként, bandavezérként, bűnözőként éli mindennapjait. Egészen addig, amíg saját társai jóvoltából börtönbe nem kerül. A szabadulásért cserébe Alex aláveti magát egy új tudományos kezelésnek, melynek célja a bűnös embert tisztességes polgárrá változtatni. A kezelés fájdalmasabb, mint amilyenre Alex számított. Kényszerzubbonyba bújtatják, a fejét teleaggatják drótokkal, a szemeit kipeckelik. Így kell filmeket néznie. A kúra eredményeképp bármikor, ha agresszív vagy szexuális vágya támad, elviselhetetlen rosszullét tör rá.

A Mechanikus narancs részben a züllő fiatalsággal foglalkozik, és valahol az Eden Lake és A gyűlölet között helyezkedik el. Mert habár egy idő után megtanulunk, vagy inkább kénytelenek leszünk szimpatizálni Alexszel ( másképp a film elviselhetetlen ), a játékidő első felében elképesztően irritálja a nézőt a karakter. Ráadásul Alex egy szemét huligán, egy elvetemült bűnöző, aki hiába javul meg tulajdonképpen, azt kapja amit megérdemel. Időnként eltudunk mosolyodni a karakteren, és a nyelvjárása is egész érdekes, de összességében nem jó főhős. Ezt tetézi Malcolm McDowell erősen hullámzó játéka. Néha egészen kiválóan hozza színész a figurát, máskor viszont egyenesen borzalmas, amit művel. A mellékszereplők olyan játékot produkálnak, ami még a Pokolban égő lelkeknek is súlyos büntetés lenne, nemhogy nekem, aki nyugodtan leül este filmet nézni egy jó produkció reményében. Kiemelném az Alex felügyelőtisztjét alakító színészt, akinek az arcjátéka egy pornófilmbe is kevés lenne.

A forgatókönyv végül is egész jó, kétségtelenül nem a szkript hibája, hogy a film jóformán teljes csőd. Ez bizony Kubrick számlájára róható fel, aki a rendezés szinte minden fázisát elrontotta. Többször kapunk feleslegesen és unalmasan időhúzó jeleneteket, illetve idióta megoldásokat. Ez utóbbiba tartozik az autószimulátor ( hőseink egy autóban ülnek, és próbálnak úgy tenni, mintha eszeveszett tempóban száguldanának, de a mögéjük vetített háttér az egészet elrontja ), vagy a felgyorsított, idióta zenei aláfestéssel megspékelt szexjelenet. Ettől eltekintve a film zenéje összességében jó. A történetben fontos szerepet vállal Beethoven munkássága, amit nagyon jó ötletnek tartok.

A szövegkönyv is tartalmaz nagyon jó és elgondolkodtató sorokat, de ettől függetlenül a filmben nem véltem felfedezni túl sok mondanivalót. A kábelekkel teleaggatott, kényszerzubbonyba bújtatott Alexszel nyilván a média agymosó hatalmára akartak rávilágítani, de ez az ötlet is balul ütött ki, hiszen Alexszel egyszerűen lehetetlen azonosulni. Minden vele történő rossz maximálisan megérdemelt. És mielőtt bárki azt mondaná, hogy egy huligánnal amúgy sem lehet szimpatizálni, az előbb lesse meg Vincent Casselt A gyűlöletben. Másik módszer, hogy nem egy suhancot kellett volna megtenni a film főhősévé, ehelyett Alexnek inkább negatív fényben kéne tündökölnie. Említsük meg példának okáért a Harry Brownt, ahol a huligánok teljes mértékben negatív figurák, de karakteresek és teljesen jó helyet foglalnak el a filmben. Alexet viszont a lehető legrosszabb funkcióba állítják be Kubrickék, így képtelenség szimpatizálni a főhőssel. Ezzel pedig gallyra is ment az egész produkció.

Ami még nagyon zavart, hogy a film nagy része alatt olyan érzésem volt, mintha színpadi felvételeket néznék. Ennek okai leginkább az erőltetett díszletek, illetve a mellékszereplők korábban már említett, borzalmas alakításai. Kivételt képeznek a színpadiasság alól a börtönben játszódó jelenetek, illetve Alex kezelése. Amit pedig végképp nem értek, hogy a film első felében miért kellett Alexet buzinak öltöztetni műszempillával, idióta sétabottal, és rendkívül gagyi kalappal.

Stanley Kubrick tud filmet rendezni, ezt a 2001: Űrodüsszeiánál megmutatta, de a Mechanikus narancsot nagyon félredirigálta. Még a Ragyogásnál is jobban.