Movie Tank

Az Óceán segedelmével - Vaiana (2016)

2016. november 29. - Sparrow

Hófehérke, Hamupipőke, Jázmin, Ariel és Merida. Néhány név a mindenki által jól ismert Disney-hercegnők közül, akik a mára valóságos hollywoodi oligopóliummá duzzadt filmstúdió első nagy dobásai között láttak napvilágot. Olyan erős lelkületű, határozott és céltudatos női jellemek, akik rendszerint legalább annyira talpraesettek és kreatív problémamegoldók, mint történeteik férfi szereplői. Ugyanakkor kisarkított módon tökéletesnek ábrázolt külsejük és megdönthetetlen sikerszériáik tekintetében mégsem nevezhetők a nézői pozícióban helyet foglaló kislányok makulátlanul megfelelő hőseinek vagy akár példaképeinek. Ettől függetlenül olyan karakterek ők, akiknek történetei nem véletlenül érkeznek meg sorban élőszereplős változatok formájában is. Hiszen ha nem is kifogásolhatatlan vagy feltétlenül hiteles alakok, sikerült legendás figurákká válniuk. És most megérkezett csoportjuk legújabb tagja, Vaiana, akiről majd a nézősereg és az idő eldönti, hogy társaihoz hasonlóan klasszikussá válik-e.

vaiana.jpeg

Vaiana, az óceán közepén fekvő szigeten élő törzs főnökének gyermeke már kislánykora óta nagyanyja szörnyekről és félistenekről szóló meséinek nagy rajongója. Minden vágya, hogy egyszer útra keljen és elhajózzon a zátonyon túli tiltott vizekre. Felakarja fedezni a világot, látni szeretne néhány kalandot. Apja azonban szigorú, nem engedi lányát a veszélyes hullámok vidékére, hiszen Vaiana lesz az, aki egy napon majd átveszi a törzs irányításának terhét. Amikor azonban kiderül, hogy nagymamája legjobb története a földanya szívét eltulajdonító, így óriási veszedelmeket elszabadító Mauiról színtiszta igazság, a fiatal lány a szabályokat áthágva útra kel, hogy helyreállítsa a természet egyensúlyát és visszahozza a békét az óceán felszínére.  

A Disney saját gyártása igencsak erőre kapott az utóbbi néhány évben. A Hős6os mesterire sikeredett, a Zootropolis pedig talán még nagyobbat dobott állatmesébe ágyazott krimitörténetével. A Vaiana nem ér fel eme két címhez, viszont azért szégyenkeznie sem kell mellettük, hiszen kellemes, szórakoztató filmélményt biztosít.

Tény és való, a produkció nem tartalmaz túl sok eredetiséget. Leginkább talán ezért nem emlegethető egy minőségi lapon a Hős6ossal és a Zootropolissal. Jól bejáratott sablonokat láthatunk egy olyan kontextusban, amely gyakorlatilag akármilyen másik alternatívában is hasonlóan jól működne. Az alkotók választása Óceániára és a szigetvilág társadalmára esett, de a történet a karakterek kisebb-nagyobb módosításaival helytállt volna európai környezetben, világháborús kalandfilmként vagy akár cyberpunk sci-fiként is, hogy csak néhány lehetőséget említsek. Gyakorlatilag a klasszikus kiválasztott-receptet láthatjuk megelevenedni. A hősnő szövetségesre lel, majd néhány kaland és szükséges eszköz megszerzését követően szembeszáll az óriási, sötét erők képében megjelenő gonosz lénnyel. A Vaiana eme panelekből építkezik és habár a cselekmény tempója kissé szaggatott, összességében jól csinálja, és ennek azért örülhetünk, mert egyben azt is jelenti, hogy a készítők nem vállalták túl magukat. Ráadásul a finálé megkoronázásaként még egy egész ügyes fordulatot is kapunk, csak hogy ne legyen teljesen igazam a sablonosságot illetően.

vaiana2.jpg

Vaiana karaktere szimpatikus jellemvonásokból épül fel. Gyerek és felnőtt egyaránt szívesen azonosul a mozgóképen látható bátorsággal, merészséggel és egyediségre vágyással. A Disney összességében eme értékekről mesél új alkotásában. Vaiana története arról szól, hogy habár a szülők megpróbálják burokban tartani gyermekeiket, elzárni őket a külvilág negatív, rossz elemeitől, a csemeték előbb-utóbb felnőnek, és megakarják ismerni azt, ami a horizonton túl van. A főhősnő saját vágyait és álmait követi, hogy ezzel megint csak nem túlságosan újító, de legalább halhatatlanul fontos mondanivalót közvetítsen.

Maui figurája amolyan tragikomikus hozzávalója a történetnek. Kezdetben beképzelt tuskónak tűnik a karakter, ám idővel jellemrajza kissé mélyül. Vígjátéki fronton nem ástak túl mélyre a készítők a fantázialádában, így mindössze egy fogyatékos csirke szerencsétlenségein röhöghetünk. Ami legtöbbször mondjuk tényleg vicces, de talán jobban örültünk volna, ha inkább Vaiana malaca szegődik a főszereplő útitársául. Mintha benne több lett volna a humorpotenciál. A különböző negatív alakok hol viccesek, hol pedig kissé ijesztőek, összességében viszont változatos skálát zongoráznak végig, így ezen a téren nemigen panaszkodhatunk.

A Disney klasszikus receptje szerint a narratíva bizonyos fordulópontjain énekes betétek útján kell közölni a cselekmény következő lépcsőfokának mibenlétét. Ezt a régi metódust követi a Vaiana is. Az éneklős történetmesélést valaki vagy szereti vagy nem, ez a tétel a mozgóképelmélet egyéb aspektusaihoz képest még hangsúlyosabb módon a szubjektivitáson múlik. Nekem személy szerint nincs problémám a szereplők spontán dalra fakadásával, ráadásul a magyar változatok kifejezetten jók lettek, egyedül a mennyiség kapcsán adódtak aggályaim. Jónak jó a danolás, csak sajnos túl sok.

vaiana3.jpg

Az animáció gyönyörű. Ma már elmondhatjuk, hogy a 3D-s komputertechnológiával készült filmek jóformán évről évre egyre erőteljesebb látványvilágot produkálnak. Még mindig a Pixar jár az élen, de a Disney és a DreamWorks sem panaszkodhatnak. A Vaiana vizuális megvalósítása is csodálatos. A karakterek kidolgozása megszokott módon tökéletes, ám a különböző mozgások és akciókoreográfiák terén mintha ismét sikerült volna szintet lépni. Nem feltétlenül a legnagyobb ívű képsorokról beszélek, bár a monumentális jelenetek is kegyetlen jól néznek ki. Akadnak azonban apróságok, például Vaiana és nagymamája közös tánca, amelyekben meglátszik az aprólékosság animátori tökéletessége. Mindehhez a pazar színvilág már csak hab a tortán.

A Vaiana tehát összességében jól sikerült Disney-animáció. Tény, hogy nem túl eredeti, de ennél a produkciónál talán pont erre nincs is olyan nagy szükség. Hiszen megkapjuk a jó karaktereket, az egész korrekt kalandokat és persze a lenyűgöző látványvilágot. 7,5/10

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr4612007052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J. McClane 2016.12.01. 09:40:47

Az kiderütl, hogy a magyar fordításban miért lett a címe Moana helyett az ugyanúgy semmit sem jelentő Vaiana?

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2016.12.01. 09:56:31

@J. McClane: Volt egy Moana nevű pornószínésznő, és így hülyén vette volna ki magát a dolog.

J. McClane 2016.12.01. 11:34:46

@Sparrow: gondolom az USA-ban nem volt híres.. De nézem IMDB-n, hogy az EU-ban mindenhol Vaiana néven volt bemutatva. Ez mókás.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2016.12.01. 11:48:08

@J. McClane: Valószínűleg a film közönsége döntő részben nem ismeri az említett művésznő munkásságát, de a Disney a biztonság kedvéért így határozott. :)
süti beállítások módosítása