Movie Tank

Egy levegővel #53

2015. március 29. - Sparrow

Hamarosan érkezik a Halálos iramban-franchise hetedik része (ami 9.1 ponttal nyitott az IMDB-n, szóval vagy az év meglepetése lesz vagy csak nagyobb a füstje, mint a lángja), viszont őszintén bevallom, hogy nem volt kedvem a legelső résztől újranézni, illetve esetenként pótolni a széria eddigi megmozdulásait, így inkább csak az előző két epizódot vállaltam be. Mivel ezek állítólag jó filmek, viszonylag magasak voltak az elvárásaim, ám sajnos mindkét esetben csalódnom kellett.

Halálos iramban: Ötödik sebesség (2011)

Ebben a részben hőseink Brazíliában bujkálnak a hatóságok elől, és nagyban tervezgetik köddé válásukat. Ehhez azonban rengeteg pénzre van szükség, így elhatározzák, hogy kifosztják az ország legbrutálisabb drogbáróját. Azonban a játszmába beleszól a hirtelen feltűnő amerikai kormányügynök Dwayne Johnson tolmácsolásában, hogy borsot törjön az aszfaltbetyárok orra alá. Elsősorban az volt a problémám ezzel a filmmel, hogy még a játékidő felénél sem tartottam, de az agyam már teljesen leolvadt állapotba került. A Fast Five forgatókönyve borzalmasan rossz. A cselekményvezetés izzadtságszagú és botrányosan klisés, a logikai bukfencek hármasával érkeznek, a szövegkönyv pedig ontja magából a kínosabbnál kínosabb megszólalásokat. Vin Diesel és Paul Walker hozzák a kötelezőt, ám főszereplő létükre még így is meglehetősen elsikkadnak a produkció sodrásában. Egyedül Dwayne Johnson emelkedik ki, aki továbbra sem nevezhető színésznek, de legalább igazán élvezi a dolgot, így a néző is könnyedén ki tud vele békülni. Történetileg tehát borzalom, ám a látvány azért valamennyire mégis megmenti az összképet, még ha nem is komoly mértékben. Az akciójelenetek színvonalasak, uralkodik bennük a dinamika és az adrenalin. A finálé egészen kreatívra sikeredett a széfes zúzással, egyértelműen ez lenne az alkotás csúcspontja. Szóval nem egy nagy durranás, de legalább látványosan összetörnek benne néhány autót. 4/10.

fastfive.jpg

Halálos iramban 6. (2013)

Dwayne Johnson karaktere visszatér, és kegyelmet ajánl hőseinknek, amennyiben segítségüket igényelheti egy meglehetősen súlyos ügyben. Történetileg ez a produkció valamivel komolyabban veszi magát, mint az előző, így az összkép kisugárzása is egy fokkal elfogadhatóbb árnyalatot ölt. A karakterek kevesebb kínos megmozdulást kaptak osztályrészül, ráadásul még néhány jó poén is belefért a koktélba. Azért megemlítendő, hogy a személyiségrajzok még mindig borzalmasan felületesek. Ez már a hatodik film, de Dom kapcsán még mindig az a legmélyrehatóbb infónk, hogy jól vezet, Brianről meg az, hogy... jól vezet, na meg persze az, hogy remek apa. A történetvezetés ezúttal is úszik a logikátlanságban, a főáramot sajnos a teljes értelmetlenség viszi előre. Meglehetősen nehéz jól átlátható ok-okozati rendszert felfedezni a cselekmény sodrásában. Az akciójelenetek azonban még ütősebbek, mint az előző rész esetében. A kameramunka egyenesen zseniális, a látványkoreográfiák pedig elképesztően extrémek. Néha már túlságosan is, akad egy-két nagyon B-kategóriás hülyeség, ezeket jó lett volna kihagyni (Dom oroszlánugrása kifejezetten fájt). Összességében viszont elmondható, hogy a maga pofátlan irrealitásában megvan a stílusa is a produkciónak, így kétségtelenül nagyobb élvezeti értékkel bír, mint a Fast Five. 5/10.

fast6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr277314748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ThePretender 2015.03.29. 18:08:45

Egyetértek, annyit hozzátennék, hogy szerintem szar az összes, ezek nem filmek, hanem égetnivaló szemetek. Egy picit alacsonyabb pontszám is elfért volna, nálam a 4.-5. rész pl. 1,5 pont körül mozog.

Jegkoko 2015.03.29. 20:18:18

Igen az első két rész után abba kellett volna hagyni az egészet.Mert totálisan elmentek gagyiba

gizmo26666 2015.03.30. 00:10:06

Vin Diesel az ezekkel keresett pénzéből finanszírozza költséges hobbiját, a Riddick sorozatot.

ThePretender 2015.03.30. 00:42:07

@Jegkoko: Szerintem az első-két rész is nevetségesen gagyi és buta akciófilmek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.30. 08:56:04

mi ez a halálos iramban divat most hirtelen?
Itt is,meg a smokinbarrelsen is?!

@gizmo26666: LOL, ez jó. :D:D

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2015.03.30. 09:37:51

@doggfather: Ahogy leírtam, jön az új rész a héten, ezért gondoltam pótolni ezt a kettőt. Úgy tudom, danialves is hasonló indíttatásból nézi újra a franchise-t.

paveway 2015.03.30. 12:35:51

Megy a két csávó egymás mellett, nézik egymást és mindig az előz picit, aki megnyom egy gombot. Aztán a másik is megnyom egy gombot és akkor ő kerül az élre. Értelmes sztori.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.03.30. 13:41:53

@doggfather: Jaja, meg most hirtelen divat lett ezer éves filmeket elemezni mindenhol. ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.01. 14:06:57

@danialves: á, ezek nem azok, ezek agyonhypolt mozifilmek!
süti beállítások módosítása