Alkotói válság. Olcsó kifogás csupán a lustaságra, vagy valóban komoly probléma? Egy anyagi gondokkal már nem küszködő művész unott semmittevésének palástolása, vagy kínzó lelki-mentális teher, ami idővel akár depresszióba is átcsaphat? Miért üresek a lapok, amikor testvéreiket néhány éve faltól falig betöltötték a betűk, a mély gondolatok, az emberek tömegeinek létértelmet adó, sokrétű tartalommal rendelkező sorok? Hova tűnt a kreativitás, mi lett az alkotómesterrel? Alkotói válság.

Mi az oka, és mi a következménye?

Valahol, egy isten háta mögötti vidéken a helyi rendőrség emberei kétségbeesetten rohanó, aggasztóan köhögő férfira (Gérard Depardieu) lelnek a szakadó esőben. Papírjai nincsenek, így bekísérik őt az őrsre. A kicsi épület nem éppen csúcstechnológiás, a padlón szanaszét edények, amelyek a beázott tető felől aláhulló esőcseppek felfogására szolgálnak. Hamarosan megérkezik a rendőrfelügyelő (Roman Polanski), és megkezdődik a kihallgatás. Az ismeretlen férfi felfedi magát, kiderül, hogy ő Onoff, a nagy író, aki már hat éve hallgatásba burkolódzik. A felügyelő nagy rajongója a művész szerzeményeinek, de ennek ellenére mégsem bánik kesztyűs kézzel az ázott, emlékezetkieséssel küzdő íróval. Ugyanis az éjszaka folyamán valakit meggyilkoltak a környéken, és nem kizárt, hogy Onoff tud valamit a dologról.

A film cselekményvezetése sokáig igencsak vontatott, a jelenetek többségét elnyújtottnak, sőt, némelyiket akár még fölöslegesnek is érezhetjük. Viszont ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy érdeklődéssel viszonyuljunk a sztori iránt, hiszen már a mű kezdeti szakaszában érkeznek olyan részletek, amelyek alaposan beindítják fantáziánkat. Krimi jellegű főáramlattal bíró, erőteljes lélektani thrillerről van szó, amelyben Onoff karaktere az alfa és az omega. Minden róla szól. Arról, amit tett, és arról amit nem tett. Arról amit tud, és arról, amit nem tud. Az elmúlt órákról alkotott emlékei szilánkosra törve özönlenek az agyában, és ő egyszerűen nem képes felépíteni az értelmezéshez szükséges rendszert. Pedig nyomás van rajta rendesen, hiszen a rendőrfelügyelő kemény, durva stílusban irányítja a beszélgetést, és nem hagyja hősünket levegőhöz jutni. Ki akarja deríteni az igazságot. A lenyűgöző szövegkönyv a játékidő előrehaladtával egyre több mély elmélkedést vonultat fel, miközben mi elkezdjük érezni a felénk száguldó, letaglózó csattanó generálta hangulati légáramlatokat. Mert az amúgy is eléggé fordulatos cselekményt lehengerlő filmvégi csavar koronázza meg, és ekkor mi már abszolút nem is emlékszünk a kezdeti vontatottságra. 

Giuseppe Tornatore rendezői munkája a forgatókönyvéhez hasonlatos szerkezetet mutat. A direktor kezdetben nem képes elegendő mennyiségű feszültséget teremteni (kivétel a nyitójelenet, mert az valami kegyetlenül király!), és kissé belesüpped a beszélgetős alaptémába, nem tud igazán megragadó hangulatot komponálni. Ám ahogy a forgatókönyv elkezdi a karmestert lehetőségekkel sorjázni, a rendezői munka úgy válik egyre erőteljesebbé, és hamarosan már erőteljes impulzusokkal áthatott jelenetkoreográfiákban merülhetünk el legnagyobb örömünkre. Amúgy az egészben az a vicc, hogy a forgatókönyv is Tornatore munkája, szóval az úriember kicsit jobban is összedolgozhatott volna saját magával annak érdekében, hogy egységesen kiváló képet alkosson.

A fényképezés hangulatos, a színvilág nem túl sokrétű, ez azonban nagyon jól áll a filmnek. Ez egy sötét atmoszférával rendelkező történet, és a hatáshoz Blasco Giurato operatőr is hozzáteszi a maga részét. Ennio Morricone zenéje szintén jól működik, bár igazán kiemelkedő dallamokat ritkábban hallhatunk. Technikai oldalról egyértelműen a vágás az, ami minden mást maga mögé utasít. A Puszta formalitás vágói munkája ugyanis nemes egyszerűséggel mesteri. Dinamikus, izgalmas, és nagyban elősegíti a sztori rejtélyességének kiteljesedését.

Gérard Depardieu színvonalas teljesítményt nyújt Onoff szerepében, bár igazán katartikus erőt nem képes belevinni produktumába. Roman Polanski egy kicsit talán jobb kollégájánál, hiszen maradéktalan hitelességgel kelti életre a szigorú rendőrfelügyelőt. A két főszereplő összedolgozása többé-kevésbé hatásos eredményt produkál, bár időnként generálhatnának több feszültséget is az aktorok.

A Puszta formalitás remek thriller, ami sok-sok krimielemet is felhasznál annak érdekében, hogy igazán nagyszerű élményt biztosítson a néző számára. Fordulatos, meghökkentő, tartalmas film, ami az alkotói válság jelensége által képezett vázra van felépítve. 8,5/10.