Mára már jól bevett hagyománnyá vált Christopher Nolanre egyfajta messiásként tekinteni, aki a mozikba özönlő, számtalan tucatszemét generálta sötétségben képes fényt gyújtani. A direktor filmjei rendszerint példátlan eredetiséggel, kiváló látványvilággal, és mély gondolati tartalommal rendelkeznek. Amikor beülsz egy Nolan-filmre, nem igazán tudod, hogy mit fogsz látni. Csak körvonalakban van fogalmad a hamarosan bekövetkező csoda mibenlétéről.

Merthogy abban mindig egészen biztos vagy, hogy csodát fogsz látni.

Valamikor a közeli jövőben járunk. A Föld bolygó a rajta élő emberiség ellen fordult. A levegő helyét fokozatosan elbitorló porfelhők lassan, de biztosan a globális fulladásos halált hozzák magukkal. Az élelem a legnagyobb kincs, így minden egyéb szakma háttérbe szorul a gazdálkodás mellett. Cooper (Matthew McConaughey) egykor pilóta volt, ma viszont farmerként próbál életet lehelni haldokló termésébe. Egy véletlen folytán kiválasztásra kerül. Ő lesz az, aki elviszi az űrhajót, fedélzetén néhány tudóssal. Az expedíció céljaként egy új, élhető bolygó felkutatását tűzik ki. Egy helyet keresnek, ahová átköltöztethetik az emberiséget. Az utazáshoz egy, a Szaturnusz mellett a közelmúltban megjelent féreglyukat használnak. A féreglyukat valakik odatették. Valakik, akik minden bizonnyal segíteni akarnak a földi népen. De vajon kik ők? És vajon mi várja hőseinket a féreglyukon túl?

Nagyon vártam ezt a filmet. Mi? Ja, hogy valami újat mondjak? Kezdjük akkor az elején. Amikor beültem a sajtóvetítésre, egyszerre éreztem lángoló izgalmat, és nyugtalanító aggodalmat tombolni a szervezetemben. Reméltem, hogy az év egyik legjobb filmjét fogom látni, ugyanakkor kétségtelenül benne volt a pakliban az arcon csapó csalódás lehetősége is. A játékidő első 25 percében, habár a történet szépen, fokozatosan, és sokat sejtetően kezdett építkezni, bőven megvolt még az esély utóbbira is. Mert igen, a Csillagok között bevezetője jó, de ezzel együtt váratlanul lassú, és néhány vonásában kissé erőltetett is. De ez az, ami engem rohadtul nem tudott érdekelni a 26. perctől. Jelenetbe foglalva onnantól, amikor Cooper elmegy otthonról, és fogalma sincs, hogy visszajön-e valaha. Ez a képsor az első komolyabb érzelmi gyomros. De csupán bevezető a későbbiekhez.

Christopher Nolan nem szakított a jól bevált módszerrel, tehát ismét öccsével, Jonathannal együtt alkotta meg a forgatókönyvet. A forgatókönyvet, ami példátlanul sokrétű, gondolatban és lélekben gazdag, és nem mellékesen olyan módon eredeti, amit szinte csak és kizárólag egy Nolan név alatt futó projekttől várhatunk el. A számos, izgalmas természettudományos elmélet felhasználása remek ötlet, továbbá elképesztő, hogy mennyi mindent sikerült ezekből kihozni. Dicsérendő, hogy a Nolan-testvérek bátran szabadjára engedték fantáziájukat, és a fizikából, a csillagászatból, és a biológiából származó alapvetéseket saját, nagyra törő, és nem ritkán hihetetlenül kreatív ötleteikkel töltötték fel. A tér-idő ugrás, a fekete lyuk, az idegen bolygók, és a rejtélyes kozmikus segítők által közösen megteremtett történetgerinc pont annyira bonyolult, amennyire annak kell lennie ahhoz, hogy a néző figyelmét valóban sikerüljön lekötni a mű közel három órát számláló játékideje alatt. Mert a Csillagok között érdekes. A kérdések, amiket felvet, a válaszok, amiket bátran megad, a tartalom, amellyel operál. Ezek mind-mind lenyűgözően érdekfeszítővé varázsolják az összképet.

A gondolati rétegben kutakodva nem lelünk újdonságra. Legalábbis a konkrétumokat illetően. Viszont a tálalás teljesen új megvilágításba helyezi a megjelenő témaköröket. A hősiességet ilyen formában, ilyen maró reménytelenséggel átitatott módon megelevenedni még nemigen láthattuk. Itt a heroizmus nem jól mutató díszlet, hanem szükséges rossz. Az emberiség túlélésének érdekében beteljesítendő kötelesség. Az idő múlásának torzulása által az emberi élet értéke kerül előtérbe, ami elsősorban egy csontig hatolóan erőteljes apa-lánya kapcsolat emocionális tornádói által manifesztálódik a filmvásznon. Nem feledkezhetünk meg a tudásszomj, a felfedezés, és a fejlődés éltetéséről sem, hiszen ez is egy olyan film, amiben az emberiség számára azért adatik meg a remény, mert néhány tagja mer nagyot álmodni. Őszintén irigylésre méltó a forgatókönyv pozitív emberiségszemlélete, ugyanis Nolanék meglepően sok bizalmat helyeznek a Föld lakóiba, és ezáltal rendszerint szikrát gyújtanak a sztorivezetés által megteremtett, kilátástalan sötétségben. Végül az alkotók valami olyasmire hegyezik ki a sztorit, ami igazán elcsépelt adaléka már a filmvilágnak, ám itteni bemutatása lélegzetelállítóan őszintére, és magával ragadóra sikeredik, így képesek vagyunk igazán mélyen azonosulni a szükséges érzelmekkel.

A cselekmény végső fordulata (vagy inkább fordulategyüttese) már a mű elején kiszámítható, sejthető, ám ezúttal is a tálalás, Nolan lenyűgöző meglátásai, a rendező által felkavart érzelmi viharok azok, amelyek miatt nem a mi?, hanem a hogyan? kezd érdekelni bennünket. És innen már egyenes az út a lenyűgözött állapot eléréséhez. Mert igen, a rendező nagyszerű munkát végez. Megismerteti veled a szereplőket, és eléri, hogy szoríts értük, eléri, hogy akard a sikerüket, és eléri azt is, hogy átérezd a reménytelenséget, ami valahol mélyen, de tombolva hatja át az egész történetet. A direktor rávesz, hogy még az arctalan robotot is úgy szeresd és féltsd, mintha az egyik legjobb barátod lenne. Nolan olyan lendülettel ránt magával, ami valósággal kényszerít, hogy három órára minden mást felejts el, és teljes elméddel merülj alá a Csillagok között rád zúduló impulzusorkánjaiba.

A Csillagok között grandiózus látványvilága lélegzetelállító. A nagy semminek, végtelen sötétségnek ható titokzatos űr, és a benne fellelhető jelenségek bemutatása nemes egyszerűséggel letaglózó. Nagy vásznon, a hihetetlen képekbe belemerülve az igazi! Hasonlóan elképesztő vizuális orgiát nyújt a produkció akkor is, amikor elhagyjuk a világűrt, és valamelyik ismeretlen bolygó felszínén szállunk le. A pazar díszletek és a remek vizuális effektek kombinációjából létrejövő, elsőosztályú környezetrajzok szemkápráztatóak. A különböző technikai vívmányok kidolgozása szintén hihetetlenül precíz, legyen szó akár az űrhajókról, akár a szereplők különböző felszereléseiről. A film továbbá a füleinket is kényezteti, hiszen Hans Zimmer zseniális témái tele vannak erővel, és energiával, így mélyre hatolnak a néző lényébe, hogy ott aztán nagyívű érzelmeket generáljanak.

Matthew McConaughey nagyszerű irányváltást hajtott végre az elmúlt években, és ezáltal valóban életképes sínre helyezte karrierjét. Hogy eme új szemléletmódját megerősítse, szerepet vállalt Egy Nolan-filmben, ami azért eléggé biztos választás már látatlanban is. És igen, McConaughey fantasztikus! A színész hihetetlenül erőteljes arcjátékkal operál, és rendkívül mélyen elveszik a karakterét összetartó emóciók sokaságában. Egyszerűen pazar! Ám a többieket sem kell félteni. Anne Hathaway nagyszerű a női főszerepben, és a Cooper, az apja távollétében felnőtt nővé érő lányát alakító Jessica Chastain-re sem lehet panaszunk. Nolan farzsebéből előkapta a szokásos Michael Caine-jét is, aki fantasztikus játékával maradandó perceket szerez a nézők számára. Mackenzie Foy-t is meg kell említeni, aki nagyszerű gyerekszínészi produktumot prezentál, és nem feledkezhetünk meg Ellen Burstynről sem, aki benéz a film végére, mer' nehogy már pont ő maradjon ki a jóból. Matt Damon is feltűnik egy fontos mellékszerepben, és természetesen nagyon szépen helytáll.

A Csillagok között gond nélkül emelkedik a legnagyobb science fiction filmek sorába! Nem szégyenkezhet még olyan címek mellett sem, mint a 2001: Űrodüsszeia vagy a Star Wars. Nemes egyszerűséggel letaglózó. Óriási filmélmény, kötelező mozis nézés! 10/10.