Képzeld el, hogy 1973 van! Képzeld el, hogy idealista író vagy, aki Chilében élvezi az életet! Képzeld el, hogy azt csinálod, amit szeretsz! Képzeld el, hogy tökéletes boldogság az osztályrészed, amin életed szerelmével osztozol! Képzeld el, hogy az egyik napfényes, gyönyörű reggelen helikopter hangja nyomja el a békesség néma suttogását! Képzeld el a katonai puccsot! Képzeld el a sokkot! Képzeld el a fegyverropogást, az utcai harcokat, és az állandó rettegést! Képzeld el a halottakat! Halottakat mindenütt. Képzeld el a bilincset a csuklódon! Képzeld el a boldog élet összeomlását! És képzeld el az egyre inkább kétségbeeső apádat, aki bejárja az egész országot, hogy megtaláljon, de mindenütt csak falakba ütközik! Nem akarod elképzelni? Megértem. De azért képzeld csak el! Képzeld el, hogy jöjjön akármennyi fal, az apád nem adja fel!

Miután ambiciózus fia, Charlie (John Shea), eltűnik az 1973-as, chilei katonai puccs alatt, Ed Horman (Jack Lemmon) a dél-amerikai országba utazik, hogy ott menyével, Beth-szel (Sissy Spacek) kiegészülve tulajdonképpeni nyomozásba kezdjen. Nem tágítanak, amíg meg nem találják eltűnt szerettüket. Élve vagy holtan. Hiába ütköznek lépten-nyomon falakba és akadályokba, nem adják fel a küzdelmet. És miközben a fiú, a férj után kutatnak, egyre biztosabbá válik számukra, hogy a puccsban az USA keze is benne volt. 

Costa-Gavras hatásosan rendezte meg a filmet. A direktornak sikerül tökéletes hitelességgel átadnia félelemben úszó chilei utcák valóságát. A hirtelen a csendet felrobbantó fegyverropogástól a néző is összerezdül. A katonák elől menekülő fehér lovat látva Beth-szel együtt mi is elborzadunk. Az értelmetlen káosz közepette legyilkolt ártatlanok hulláit látva nekünk is görcsbe rándul a gyomrunk. A rendezés tökéletesen prezentálja a rettegést, a bizonytalanságot, a védtelenséget. Az érzést, hogy holnap reggel talán már nem ébredsz fel. És itt nem szempont az ártatlanság. Ez a fogalom megszűnik. Csak a veszély van és a félelem. És Costa-Gavrasnak valami kegyetlenül húsbamaró módon sikerül bemutatnia ezt a felállást.

Az igaz történetet feldolgozó forgatókönyv in medias res kezd bele a cselekménybe, és ez nagyon jó húzás volt az írók részéről. Jó húzás volt, mert így a kezdetben kissé káoszos massza a visszatekintések által érthető, részletgazdag nagy egésszé áll össze. A történetvezetés meglepően izgalmas, és elejétől a végéig érdekfeszítő. Ráadásul jelentős a változatosság által a szkriptbe vitt energia ereje is, ugyanis Ed és Beth párosa valóban sokféle helyre ellátogat a 110 perces játékidő során. És habár az eltűnt fiú keresése képezi a főcselekményt, azért a puccs mögötti amerikai jelenlét lehetőségének taglalása is jelentős teret kap, ami nagyban hozzájárul a film maradandó hatásához.

Az Ed és Beth közötti kapcsolat remekül van bemutatva. Van köztük némi feszültség, de érezhető, hogy azért kedvelik egymást, a Charlie iránt érzett szeretetük pedig kitartó csapattá kovácsolja össze őket. Beth úgy szereti férjét, ahogy van. Imádja ambícióit, nagyra törő céljait. Ed azonban, még ha nem is mondja ki, csalódott fiában, amiért az azt az életet választotta, amit. De ezúttal csak az alapvető, lecsupaszított, eredendő érzelem számít. A szeretet. Az apa szeretete, és a feleség szerelme. A szeretet az, ami a keresés folytatására ösztönzi a főszereplőket.  

A filmzenét Vangelis szerezte, akinek ugyan messze nem ez a legkiemelkedőbb munkája, de azért meg kell hagyni, hogy a görög zeneszerző hangulatos dallamokat rakott össze. Persze, ezt el is várjuk tőle.

Jack Lemmon igazán jó a férfi főszerepben. A színész tökéletesen prezentálja a fokozatosan egyre kétségbeesettebbé váló, de végig kitartó apa karakterét. Sissy Spacek valamivel elmarad férfi kollégájától, de ettől függetlenül korrekt, hiteles alakítást produkál. Kettejük összedolgozása igazán minőségi, mindketten közös jeleneteikben a legjobbak.

Az Eltűntnek nyilvánítva egy sodró lendületű, érdekfeszítő, érzelmes filmdráma, amit mindenképpen érdemes megnézni! 9/10.