Horgászat zajlik. De ki a hal, ki a horgász, és ki a csali? Bryan Fuller sorozata masszív és tartós jégtakaróként borul napjaink televíziótörténetére, és valahol a fagyott felszín alatt, a borzalom és a félelem tengerében ott úszkál Jack Crawford, Alana Bloom, Miriam Lass, meg a vicces, bár többnyire inkább irritáló boncmesterek, miközben az elmúlt epizódok halottai elhasznált dögökként süllyednek alá, egészen a fenékig. És míg a sok kicsi, buta hal összevissza mászkál az előre kijelölt, szabadon választottnak álcázott ösvényen, addig a mélytengeri árokban brutális háború folyik. Itt küzdenek a cápák. Már nem az igazságért, nem a becsületért, és nem is a bosszúért. A dominanciáért. Will és Hannibal addig harcol egymással, amíg egyikük holtteste le nem süllyed, egészen a fenékig.

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Hannibalban látott eseteknél kreatívabban még nem gyilkoltak a tévéképernyőkön, de talán a mozikban sem. Ám a mostani epizód minden eddiginél betegebb felütéssel áll elő, ezúttal ugyanis nem angyallá vagy méhkassá maszkírozott hullát találnak az arra kijelölt szerencsétlenek, hanem egy olyan holttestet, ami egy döglött ló testéből kerül elő. Ez még nem minden, de nem akarok többet elárulni. A lényeg a motívum. A születés, a halál, és az újjászületés témakörének vizsgálata, ami rendkívül hangulatosra és hátborzongatóra sikeredett. Megismerkedhetünk két érdekes karakterrel, Peterrel és Clarkkal. A két férfi nagy valószínűséggel csak ebben az epizódban kapott szerepet, ám az alkotók nem nagyolták el a jellemrajzokat, pedig ez rossz szokásuk szokott lenni a sorozatban rövid ideig jelen lévő karakterekhez való hozzáállásuk terén. Jeremy Davies és Chris Diamantopoulos nagyon jól alakítanak, különösen előbbi parádézik.

Tény, hogy ez egy átvezető rész, a főszál rendkívül kevésszer kerül elő, de ez nem jelenti azt, hogy aggódnunk kéne, hiszen a háttérben igencsak erőteljesen tombol a főszereplők közti feszültség. Hannibal és Will között brutális párbeszédek zajlanak le, és kifejezetten jó nézni, ahogy a két figura végre egyenlő feltételek mellett száll szembe egymással. Will egészen megváltozott, mostanra odáig jutott, hogy szinte teljesen úgy gondolkodik, mint Lecter. A két szimpatikus pszichopata kivár, húzza az időt. Eszük ágában sincs egymás torkának esni addig, amíg nem találják újra érdekesnek a helyzetet.

A széria eddigi talán legjobb zárójelenete? Nem kizárt. Durva, komor, és tele van félelmetes igazsággal. Hannibal fürdik a dicsőségben, élete egyik legnagyobb győzelme, hogy végre a saját képére formálta ellenfelét. Will pedig értetlenül áll, jelenleg nem képes harcolni a szörnyeteg ellen. A padló vérben ázik, a teret sírás hangjai töltik meg. Aztán a némaság, és az a sátáni mosoly a kannibál arcán. Frenetikus! 8/10.