A legelső hírmorzsák arról számoltak be, hogy Ridley Scott megrendezi az Alien előzményfilmjét, majd a direktor elárulta, hogy azért másról lesz itt szó, de azt is hozzátette, hogy valamennyi köze lesz a történetnek a filmtörténelem legbrutálisabb gyilkosához. Most, hogy sikerült megtekintenem a Prometheust, bátran mondhatom, hogy Scott tökéletesen kétoldalú filmet készített. A produkció egyrészt funkcionál A nyolcadik utas előzményeként, másrészt útjára indít egy teljesen új történetet, ami minden bizonnyal arany betűkkel fogja tovább írni a sci-fi történelmét.

Egy régészpár, Elizabeth Shaw ( Noomi Rapace ), és Charlie Holloway ( Logan Marshall-Green, aki annyira hasonlít Tom Hardyra, hogy akár egypetéjű ikrek is lehetnének ) a világ részein elszórva megegyező barlangrajzokat fedeznek fel, melyek egy ismeretlen bolygórendszer felé mutató, óriási alakot imádó embereket ábrázolnak. A régészek ezeket a rajzokat az emberiség teremtőitől érkező meghívásnak tekintik, és erre felhívják a Weyland vállalat billiárdos alapítójának a figyelmét is. Néhány év elteltével pedig már a Prometheus nevet viselő űrhajón utaznak az általuk csak Tervezőknek elnevezett, vélt teremtők vélt lakhelye felé. A kezdetünket indulnak felfedezni, de a végzetünket találják...

Utóbbi mondattal operálnak a film plakátjai is, de egészen meglepő, hogy ezt mennyire szó szerint értelmezi a Prometheus. A film gyakorlatilag az első képkockától kezdve dúskál a kisebb-nagyobb fordulatokban, igyekszem ezek közül egyet sem lelőni. A forgatókönyv csúcs szuper, leginkább a feljebb említett kettősség miatt. De emellett a cselekmény felépítése, és vezetése is vérprofi munka, amit a zseniális Ridley Scott olyan színvonalon varázsolt a kamerák elé, hogy, ha eddig nem lett volna az, most már végleg elnyerte a legendás rendező titulust. Egyenesen meglepő, különösen A nyolcadik utas ismeretében, hogy mennyire gördülékenyen, és pörgősen követik egymást az események. Szó szerint egy másodpercnyi, de tényleg egy fikarcnyi üresjárat, unalmas rész sincs a filmben. A történet végig figyelemfelkeltő, érdekes, számtalan csavart tartalmaz, és eredeti. Annyira eredeti, amilyet mozivászon már évtizedek óta nem látott. Ez utóbbi a legnagyobb szó, amivel dicsérni lehet a Prometheust, mert ez a szó az, ami manapság már minden rendezőnek csak az álmában létezik: Teljes mértékű EREDETISÉG. A történetről még annyit, hogy csak az Alien ismeretében nyújt teljes értékű élményt, ugyanis a Prometheus hibátlanul alkalmazkodik a klasszikushoz, igazi csemegéül szolgál annak ismerői számára.

A látványvilág álomba illően csodaszép. Kezdve a főcímmel, melyben az ismeretlen bolygót játszó Izland varázslatos tájait csodálhatjuk Dariusz Wolski pazar fényképezésében. Majd pedig megjelenik az első Tervező, aki egyszerűségében mégis csodásan kreatív, félelmetes, tiszteletet parancsoló. A filmben egy másfajta űrlény, egy hüllőszerű szörnyeteg is szerepet kap. Az ő kidolgozása is remek. A Prometheus különböző technikai eszközei is ötletesek, kezdve a legkisebb elemlámpától, át az űrhajósszkafandereken, magáig az óriási űrhajóig. A helyszínválasztás tökéletes. A rideg, barátságtalan izlandi tájnál jobban semelyik Földünkön található hely nem játszhatta volna el jobban az idegen bolygót. Mindezek mellé pedig társul a gyönyörű szép, vagy olykor izgalmas hangulatú zene.

Persze az élmény csak félig lenne teljes, ha nem ilyen zseniális színészek és színésznők parádéznának a filmben. A még eléggé ismeretlen Marshall -Green remek alakítást nyújt, de az igazi teljesítményt mégiscsak párja, Noomi Rapace szolgáltatja. Ha ez a nő annak idején nem tűnik fel A tetovált lányban, akkor a filmvilág nagy tehetséget veszített volna el. Rapace méltó utódja, vagy inkább elődje, Sigourney Weavernek, igazi túlélőkaraktert kelt életre, akinek lehet szurkolni. Persze szépségben természetesen meg sem közelíti Charlize Theront, aki a hideg, távolságtartó, csak magával törődő weylandi alkalmazottat játssza. Az űrhajó androidját, Davidet Michael Fassbender kelti életre, olyan higgadt hitelességgel, ami ezt a szerepet a színész eddigi legjobbjává teszi. A Prometheus kapitányát Idris Elba alakítja, jópofa lazasággal. Peter Weyland szerepében Guy Pearce, akit valami felfoghatatlan hitelességgel sikerült évtizedekkel megöregíteniük a sminkeseknek. Egyedüli negatívuma a filmnek, hogy habár a fent említett karakterek megválasztása tökéletes, a figurák kissé elnagyoltak, de erre gyakorlatilag egyáltalán nem fogunk odafigyelni eme remekmű nézése közben.

A Prometheus nem csak 2012 eddigi, de az utóbbi jó pár év legjobb filmje is, olyan hamisíthatatlan mestermű, ami egy évszázadban csak egyszer születik.