Sziasztok!

Darren Aronofsky az egyik kedvenc rendezőm. Olyan magas szinten műveli a filmkészítést, amire nagyon kevesek képesek. A rekviem egy álomért, A forrás, A pankrátor és a Fekete hattyú is zseniális alkotások. A felsorolásból kimaradt, de teljes mértékben beleillik jelen írás alanya, a Pi című film, mely szintén a filmkészítés magas iskoláját képviseli. Ez a mester első filmje, 1998 - ban látott napvilágot.

Max Cohen ( Sean Gullette ) matematikus, aki elszántan próbál valamilyen rendszerre, mintára lelni a tőzsdében. Véleménye szerint ugyanis a matematika a természet nyelve. Minden élő szervezet valamilyen minta szerint működik. Márpedig Max úgy gondolja, hogy a tőzsde is egy élő szervezet. Emellett Maxet rendszeresen fejgörcsök gyötrik, amik egy gyerekkori baleset következményeinek tudhatók be. Az állandó keresés hamarosan mániává válik, amiről a fiatal matematikust még a mentora, Sol ( Mark Margolis ) sem tudja lebeszélni. Feltűnik egy zsidó rabbi is, Lenny Meyer ( Ben Shenkman ), aki azzal a kéréssel fordul Maxhez, hogy segítsen neki megtalálni egy bizonyos 216 jegyű számot a Tórában.

Aronofsky első filmje, legalább annyira súlyos dráma, mint a rendező többi műve. Egy egészen furcsa, vagy inkább érdekes karakterfejlődést láthatunk, ahogy Max végighalad a neki megírt, cseppet sem könnyű úton. A színészi játékok korrektek, a karakterek is nagyon jól meg vannak írva. A főhős Max karaktere a legbonyolultabb. Egy antiszociális, visszahúzódó ember, aki nem igazán szereti a társaságot, és leginkább egyedül szeret lenni a számokkal.

A forgatókönyvet is Darren Aronofsky írta, így nem meglepő, hogy az mennyire zseniális és eredeti. Az azóta jól megszokott kollégák nevei itt is elénk gördülnek a stáblistában. Mert ki fényképezte volna a filmet, ha nem Matthew Libatique. Emellett Clint Mansell dinamikus zenéje is óriási pozitívum. A film vége elég megdöbbentő, de mégsem nevezném egyértelműen negatívnak. Végső soron, ha a filmet teljesen lecsupaszítom, arra jutok, hogy a Pi a boldog tudatlanság adta örömökről szól, amiket Max is megtapasztal a film végén.

Aki szereti a fajsúlyos drámákat, és Aronofsky filmjeit, mindenképpen nézze meg a rendező első, zseniális alkotását.

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Sziasztok!