Movie Tank

Paranoid Casablanca Zemeckis-módra - Szövetségesek (2016)

2016. november 30. - Sparrow

Életünk szerelmének megtalálásában az a legszebb (és a legkeményebb is), hogy nem tudhatjuk, mikor következik be. Nem láthatjuk előre, hogy melyik szemkontaktusból, flörtből, első randiból vagy esetleg egyéjszakás kalandból léphetünk tovább arra  a vidékre, ahol majd képesek lehetünk felépíteni valami igazit és életre szólót. Valószínűleg a valódi és örök szerelemről szkeptikusan vélekedők is egyetértenek abban, hogy a tökéletes házasság - akár létezik, akár nem - közösen meghozott jó döntéseken, kompromisszumokon és kölcsönös elfogadáson alapul. Mindebből létrejöhet az a szilárd egész, amit semmi és senki nem képes megingatni. A kapocs, a család, a szeretet, ami túlél minden bajt, vihart és háborút.

Hiszen a házasság végső soron szövetség. 

allied.jpg

Max Vatan (Brad Pitt) a brit hadsereg repülőtisztje, aki 1942-ben Marokkóban landol, hogy elvégezzen egy különösen fontos, álcázott küldetést. Fedősztorija szerint boldog házasságban él. Feleségét a francia ellenállás kiemelkedő alakja, Marianne Beauséjour (Marion Cotillard) játssza. A casablancai akció során a páros menthetetlenül szerelembe esik, így miután elvégezték a munkát, közösen folytatják életüket, családot alapítanak. Egy évvel később boldogan élnek Londonban kislányukkal, ám az idillt megzavarja egy baljós telefonhívás. Miután Max-ot egy sötét, alagsori kihallgatóhelyiségbe kísérik, felettesei közlik vele, hogy bizonyos elfogott információk szerint neje nagy eséllyel német kém lehet. A kezdeti sokk után a férfi engedelmeskedik a parancsnak és felállítja a csapdát, amibe Marianne, amennyiben bűnös, belefog sétálni, ám amíg az eredményre várakozik, nyomozásba kezd, hogy a hadsereg szigorú vezetősége előtt leljen rá az igazságra.  

A Szövetségesek játékidejét, így a történetet kettő szakaszra lehet bontani. Az első egy órában kifejezetten érdekes figyelni, ahogy Robert Zemeckis rendező megidézi Kertész Mihály klasszikus szerelmi drámáját, a Casablancát. Ezúttal is a marokkói helyszín tölti be a kontextus, a kapcsolatok alakításának színteréül szolgáló övezet szerepét. Ám míg a nagy elődben egy korábbi, már elhalványodott szerelem lángolt fel újra, addig ezúttal egy valójában nem létező, megjátszott házastársi kapcsolat válik végül az események sodrásában tényleges valósággá. Steven Knight cselekményépítése kissé döcögős, de azért élvezetes figyelni, ahogy a főhősök egymásra hangolódnak és végül teljes lényükkel a vágy csapdájába kerülnek. Az összkép azonban sokkalta szebb lenne azon bizonyos, borzasztóan esetlen párbeszédek nélkül. Ez az, ami nagyon nem sikerült a Szövetségesekben.

allied2.jpg

Mert igen, a szövegkönyv sajnos a játékidő második etapjára sem képes belelendülni a dologba, bár hellyel-közzel akadnak apróbb megcsillanásai. Ebben a második szakaszban elhagyjuk Kertész örökségét, hogy valami egészen más vegye kezdetét. Érkezik a paranoiathriller. Valóban igaz, hogy Max egész életét, családjának biztonságát veszélybe sodró összeesküvés lapul a háttérben? Lehetne vitatkozni azon, hogy mennyire volt bölcs döntés a történet főkonfliktusát csak félúton, elnyújtott expozíciót követően behozni a cselekménybe, ám az mindenesetre egészen biztos, hogy az alapötlet maga nagyon ütős, még ha nem is igazán eredeti. De sikerül-e kihasználni a benne rejlő potenciált?

Hááát... nem egészen. Zemeckis mintha végig a katarzis küszöbén toporogna, de a kulcslyukon csak be-bepillantva mutatná meg a sztoriban rejlő igazi erőt. Mintha valami meggátolná abban, hogy belépjen a fénybe és elkápráztassa a nézőt. Mert a Szövetségesek hozza a félelmet, a feszültséget és a paranoiát. De nem eléggé. Vannak különösen izgalmas jelenetek, amelyek aztán mégis súlytalanná válnak. Intenzitással teli pillantások, amelyek aztán elvesznek az atmoszféra egyhangúságában. És persze a fő kérdés, amiről nem tudjuk, hogy sikerül-e emlékezetes módon megcsavarni a végén, amikor a konfliktus végre megoldódik. Döcögve, hol unalmasabban, hol pedig egész korrekt feszültségtől övezve haladunk tehát a végkifejlet felé, hogy megérkezzünk a fináléig, amiért valóban érdemes volt jegyet váltani a produkcióra. Ugyanis az utolsó tíz percben Zemeckis végre eléri, hogy tényleg, de igazán izguljunk. Mert érzed a végét, de nem tudod megtippelni sem, hogy most mi következik. Amíg meg nem érkeznek az egyértelmű jelek, rendkívül nehéz megsaccolni, hogy vajon miként fog megoldódni a konfliktus. És vajon mennyire lesz tragikus a befejezés.

allied3.jpg

Fontos kiemelni, hogy habár hangulatteremtésben most Zemeckis nem vizsgázott éppen csillagos ötösre, azért mégsem csalódhatunk az évtizedek óta népszerű direktorban. Képi megvalósítás szempontjából ugyanis kifejezetten emlékezetes produkció lett a Szövetségesek. Már a remekül megkoreografált nyitósnitt egyértelművé teszi, hogy a következő két órában bizony érdemes lesz odafigyelni a vizuális ábrázolástechnikákra. A kreatív kameramozgások néha még a kevésbé lendületes jelenetekben is dinamikussá teszik a cselekményt, sőt, időnként mintha kifejezetten kísérletezésre adná fejét a direktor ezen a téren. Akciójelenet összesen kettő akad a filmben, de mivel ez egy szerelmi dráma, már ennek a mennyiségnek is igencsak örülhetünk. Ráadásul az a két képsor nem semmi! Zemeckis remek beállításokban, precíz koreográfiával és statisztakezeléssel, valamint hiteles vérábrázolással teszi rendkívül hatásossá az akciókat.

Nem ez lesz az ötvenen túli Brad Pitt legjobb alakítása, legalábbis őszintén remélem, hogy fog még komolyabban is teljesíteni az épp magánéleti válságban tengődő színész. Na persze nem arról van szó, hogy Pitt rosszul játszik. Ugyan, dehogy, hiszen produktuma teljesen korrekt, hiteles és szimpatikus. Csak az a plusz, az a bizonyos egyedi erő hiányzik, amit legjobb játékaiban egytől egyig megtalálhatunk. Marion Cotillard viszont nagyon jó, bár tény, hogy ő kapta az érdekesebb szerepet, így talán könnyebb dolga volt. A népszerű francia színésznő hibátlanul zsonglőrködik az érzelmekkel, a fináléban pedig szabályosan elkápráztatja a nézőt. A stáb tagjai közül ő az, aki a leginkább megközelíti a katarzist. 

A Szövetségesek összességében nem maradandó film, viszont akadnak emlékezetes pillanatai, igazság szerint nem is olyan kevés. Robert Zemeckis és Brad Pitt nem eme alkotásukra lesznek majd a legbüszkébbek, ha egyszer összegzik életművüket, de azért biztosan megemlítik majd, ha csak lábjegyzetben is. Marion Cotillard viszont nyugodtan dicsekedhet kiváló alakításával. 7,5/10

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr1712009680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása