Movie Tank

2018-ban újra Mission: Impossible - Ethan Hunt hatodszor

2016. november 09. - Sparrow

Ritka jelenség, de a Mission: Impossible-franchise a bizonyíték rá, hogy léteznek mozisorozatok, amelyek részről részre egyre jobbak. Az első három, feledhető produkció után Brad Bird eszelősen jó akciófilmet rakott össze, szinte mindenki imádta a Fantom protokoll-t. A Titkos nemzet címre keresztelt ötödik epizód talán még jobban sikerült, így nem is meglepő, hogy a franchise történetében először visszatér a korábbi alkotás rendezője. Christopher McQuarrie dirigálja a hatodik lehetetlen küldetést is, amit Tom Cruise és csapata azért biztosan megoldanak valahogy, még ha az utolsó pillanatban is.

A Paramount közzétette a bemutató dátumát. A hír szerint 2018 nyarán, méghozzá július 27-én válthatunk először jegyet a produkcióra. Ez persze nem a magyarországi start időpontja, de vélhetően nálunk is ehhez közeli premierdátummal mutatják majd be a filmet. A bevételért folyó küzdelem jelen állás szerint nagy lesz, hiszen a Warner ugyanekkor tervezi vászonra küldeni az Aquaman című DC-szuperhősfilmet.

Tehát még szűk két év Ethan Hunt visszatéréséig. Vajon ezúttal milyen épületet vagy járművet mászatnak meg az akciózásból ki nem, inkább beleöregedő Tom Cruise karakterével?  

mission.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr7611945187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása