Meglehetősen bosszantó általánosság a moziba járók gondolkodásában, hogy hajlamosak a nem élőszereplős filmeket meséknek titulálni, ezzel kizárólag gyermekek számára készült szórakozássá minősíteni őket. Holott meglehetősen kevés a szigorúan kicsiknek szóló animáció, a Pixar például komplett arculatát a többrétegű mondanivalókra építette, de újabban a Disney is egyre komplexebb mesterművekkel áll elő. És vannak ugye a kifejezetten felnőtteknek szóló, trágárságra és morbid társadalomkritikára alapozó művek, amelyek eddig főleg a tévéképernyőkön hódítottak. Most Seth Rogen és köztudottan ne épelméjű csapata szántak nem kevés időt és energiát arra, hogy bemutassanak egy elborult világot, az emberi fogyasztásra szánt termékek, elsősorban az élelmiszerek szemszögéből.
A szupermarket polcain élő, gondosan becsomagolt és rendszerezett ételek és italok számára minden reggel igazi ünnep, hiszen ekkor nyílnak meg a bolt kapui, hogy az általuk isteneknek tartott emberi lények beáramoljanak, és kedvükre válogassanak. Mindenki hőn áhított vágya, hogy a mindenható lények által kiválasztásra kerüljön, majd eljusson az Ajtóntúlvilágba. Ám a kanos virslik és a könnyűvérű bucik még nem tudják, hogy ez a gyönyörű kép csupán a nem romlandók által a közhangulat megóvására kitalált mese. A valóság ugyanis felfoghatatlanul kegyetlen, hiszen az istenek nem kényeztetik, hanem elpusztítják és felfalják a kiválasztottakat...
Tény és való, hogy a Virsliparti alapötleteiben nagyon kreatív és merész. Az üzlet polcain boldog várakozásban és szexuális túlfűtöttségben élő lények bizonyítatlan, naiv hitbe ringatják magukat, hogy ezáltal saját létezésüket igazolják. A mindenkori vallásosság kemény kritikáját a készítők még meg is fejelik egy arab kenyér és egy zsidó bagel zavarba ejtő interakcióival. Habár valamennyire a fogyasztói társadalom mibenléte is boncasztalra kerül, összességében mégis ez a fővonal. A különböző közösségek és népek elképzelései a túlvilágról, a vallások tömegeket irányítani képes, és rossz kezekben borzasztóan káros hatása. A gond csak az, hogy előbb-utóbb úgyis minden hit rossz kezekbe kerül.
Kiindulási pontként tehát rendkívül erős alapot épít a Virsliparti, viszont üzenetét annyira szájbarágósan közli, hogy a néző sokszor nem igazán érti, miért is érdemes megnéznie ezt a filmet. A Futurama vagy a Family Guy, hogy stílusba vágó címeket említsünk, rendszerint bevonják befogadójukat a gondolatmenetbe, ráállítanak a helyes útra, hogy aztán magadtól fed fel a poénok mibenlétét. A Virsliparti, akármilyen furcsán hangzik is ez, túl egyértelmű, szándékosan nem alakít ki története mögé igazi mélységet, így az összkép hatása felületesség érzetét kelti. Ebből adódóan a poénok is csak ritkán igazán viccesek, és még a remekül szinkronizált, trágár párbeszédek sem tudnak akkorát ütni, mint amire képesek lennének egy jobban felépített kontextus keretei között.
Természetesen megcáfolhatatlan, hogy akad a produkcióban nem kevés nevettető jelenet, de fergeteges képsor csupán egy-kettő, ez pedig nem elég ahhoz, hogy a film igazán magával rántson. A karakterekben csupán annyi az egyedi, hogy emberi külső helyet virsliként, buciként, bagelként, italokként és szószokként jelennek meg. Jellemrajzaikban amolyan extrémebb romkomos klisékkel van dolgunk. Nagyon működnek azonban a különböző filmes áthallások, amelyekből sajnos elég kevés akad. A Ryan közlegény megmentését és a Terminátor 2-t kifigurázó képsorok a mű csúcspontjait képezik.
A Virsliparti a Seth Rogen-féle eszelős, helyenként drogos füstbe vesző, prosztó és trágár humor kedvelőinek ajánlott, de talán ők sem fognak annyira jól szórakozni a kisarkított bunkóság animációs tálalásán. Alapjaiban tényleg nagyon jó, és megvannak a pillanatai, de mindez sajnos kevés az igazán maradandó filmélményhez. 6/10.
