Már jó ideje mennek a közösségi médiában a különböző kihívásos baromságok, az önmagukból vagy valamely környezetükben élő embertársukból előszeretettel hülyét csináló figurák száma pedig egyre szaporodik. Emellett a Pokémon GO, és a mintájára a közeljövőben vélhetően elterjedő, valós világunk fokozásával, továbbépítésével, kiterjesztésével hódító játékok és alkalmazások egészen új szintjét képezik a létező és a digitális valóság összeolvadásának. Épp ideje egy ütős szociológiai thrillerben elemezni a problémát.

Szóval várjuk szeretettel azt a filmet, mert az Idegpálya sajnos közel sem méltó választott témája súlyához.

Vee (Emma Roberts) extrém szinten introvertált, gátlásos tinilány. Természetesen művészlélek, szeret fotózni és titokban az iskola focikirályába szerelmes. Barátnője, a nála jóval népszerűbb Sydney (Emily Meade) éppen a netsztárrá válás útján robog előre, hiszen kiemelkedő helyet őriz az Idegpálya nevű, illegális, kihívásokon alapuló online játék ranglistáján. Egy konfliktusos helyzetet követően Vee dacból elhatározza, hogy bizonyítja szociális rátermettségét és regisztrál a titkosított weboldalon, ráadásul játékosként. Első kihívása szerint csókolóznia kell egy idegennel. A választás Ian-ra (Dave Franco) esik. Az utasításokat és feladatokat bombázó, névtelenségbe burkolózó nézőseregnek bejön a páros, így amennyiben még több pénzt szeretnének nyerni, a fiataloknak együtt kell belevetniük magukat a nagyvárosi éjszakába, ahol a játék következtében a pirkadat előtt talán vér is fog folyni.

Azt talán tényleg nem kell ecsetelni, hogy az Idegpálya alapötlete és problémafelvetésének aktualitása abszolút érthetővé teszi a produkció iránti nagy érdeklődést (a múlt hétvégén legalábbis alaposan teltek rá a termek a budapesti mozikban). Mire képes a fizikai élet online továbbgondolása és megbolondítása a hétköznapi emberrel, hogyan befolyásolja gondolkodásmódját és irányítja mindennapjait. A nagyrészt technopesszimista látásmódból táplálkozó film különös hangsúlyt szeretne fektetni az internet társadalmát szabályozó névtelen tömegekre, a hallgatag figyelőkre, akik érdeklődésükkel és irányultságaikkal minden online tartalmat megszabnak, de eme hatalomért a karosszékből kattintgatáson túl nemigen kell tenniük. A gond az, hogy ez az üzenetcsokor kétségtelenül becsülendő, ráadásul valóban igyekszik belőni a helyes irányt a digitalizálódó társadalomról való gondolkodásban, viszont mégsem képes igazán érvényesülni.

Úgy gondolom, hogy a produkció elsősorban a forgatókönyvön bukik el, ugyanis az író Jessica Sharzer vagy kifejezetten a buta, illetve még túl fiatal közönséget célozta meg vagy egyszerűen csak ő is azok közé az emberek közé tartozik, akik digitális írástudatlanságtól szenvedve az egész hacacárén kívül helyezkednek el, és valójában nem is értik, hogy mi a fene történik a képernyőkön és a képernyők előtt. Az Idegpálya ugyanis hiába tesz meg életképes konfliktusokat a cselekmény mozgatórugóiként és hiába lövi be helyesen a megfelelő irányvonalat, végül bődületesen nevetséges és hihetetlenül felületes módon csúcsosítja ki a tartalmi világot. Húszezerszer elszajkózott, erőltetett és szentimentális klisék veszik át az uralmat a finálén, amin végül még a viszonylag jól kigondolt fordulat sem segít igazán. A végjátékhoz vezető útban is maximum az irányvonal a helyes, a sztorivezetés által generált szituációk ugyanis csak nagyon ritkán tudnak igazi minőséget produkálni. A játékosoknak szánt különböző feladatok helyenként feszültek, kezdetben pedig még inkább viccesek, de végső soron közel sem eléggé szórakoztatóak. Az Idegpályának csak pillanatai vannak, valódi lelke nemigen.

Emma Roberts tehetséges fiatal színésznő, ezt azért már itt-ott bizonyította. Ezúttal is korrektül helytáll, de valótlan lenne azt állítani, hogy ezen túl bármi pluszt is képes nyújtani. Úgy néz ki, hogy életképes rendezés nélkül Roberts nem - vagy még nem - az a színésznő, aki képes a saját lábára állni, és elvinni a hátán egy amúgy eléggé gyenge produkciót. Dave Franco hozza a mosolygós sármőrt, akinek kockás hasát még az előzetesbe is gondosan bevágták, ám ő sem emelkedik ki az átlagból. Továbbra is kínosan olyan, mintha a bátyjához való felkapaszkodáson izzadna, ahelyett, hogy saját egyéniségét és tehetségét próbálná felfedezni.

Az Idegpálya tehát hiába tűnt érdekes produkciónak, a tömegmozi csábító popcornszagú, de alacsony tápértékű átlagmasszájából nem tudott kiemelkedni, sőt, a fantáziátlan rendezésnek köszönhetően még valamelyest a minimális elvárásokat is alul teljesítette. 4/10.