A Netflix garancia a minőségre. Mivel internetes műsorszolgáltatóról van szó, értelemszerűen nem kötik azok a szigorú üzleti szabályok, amelyek a tévéképernyők tartalmát megszabják. Így sokkal nagyobb teret lehet engedni a minőségi szórakoztatásnak, és vagy a Netflix fejesei született zsenik, vagy egyszerűen csak nagyon körültekintően válogatnak, de az biztos, hogy szinte még egy olyan sorozatot sem mutattak be, ami ne lett volna legalább mérsékelten jó. Legújabb premierjük, a Stranger Things pillanatok alatt az internet kedvencévé vált. Természetesen teljesen kiérdemelten!

1983-ban járunk, a Hawkins nevű kisvárosban. Jól ismert településtípus ez. Mindenki ismer mindenkit, a titkok nem maradnak sokáig rejtve. Joyce Byers (Winona Ryder) egyedül él két fiával. Miután a kisebbik, Will (Noah Schnapp) váratlanul eltűnik, a helyi seriff, az öngyűlölő, negatív kisugárzással bíró Jim Hopper (David Harbour) jelen munkaköre legkomplikáltabb ügyével találja szemben magát. Miközben a város szélén álló energiaügyi intézményben zajló kétes ügyletek egyre nagyobb teret nyernek, Will vele egykorú barátai szintén akcióba lendülnek, hogy megtalálják a kissrácot, Joyce pedig a jelek szerint egyre inkább kezd beleőrülni a történtekbe, hiszen meggyőződésévé válik, hogy kisfia valamilyen úton-módon kommunikálni próbál vele. Eközben pedig ismeretlen, emberi vérre szomjazó borzalmak tűnnek elő a sötétből, amelyekre egyik szereplő sem tud magyarázatul szolgálni. Az egyetlen, aki válaszokat adhatna, az Eleven (tehát 11 - Millie Bobby Brown) névre hallgató, különleges képességekkel bíró kislány ugyanis nem beszél valami sokat...  

A legtöbb helyen, ahol méltatják a produkciót, elsődleges indokként emlegetik a nosztalgiafaktort. Ez kétségtelenül helytálló látásmód, hiszen a Stranger Things nem csupán a '80-as években játszódik, de ráadásul még vissza is idézi a múlt évszázad Hollywoodjának jellegzetes zsánereit és történetmesélési fogásait. Cselekményében, hangulatában és narratívájában egyaránt eszünkbe juttat olyan produkciókat, mint például az E.T., az Alien, a Carrie, az Állj mellém!, vagy akár a Jumanji. Olyan tehát ez az alkotás, mintha Steven Spielberg és Stephen King frigyre lépett volna a '80-as évek amerikai pokultúrájának templomában, amit a rendkívül jól sikerült nászéjszakát követően megkoronáztak egy hihetetlen hibriddel.

Merthogy ez egy hibrid. Nem is akármilyen. Keveri a filmtörténeti időszakokat, a mozgókép fogyasztási platformokat és elsősorban persze a különböző műfajokat, illetőleg zsánereket.

A tizenkét éves kisfiúk lelkesen keresik barátjukat, miközben folyamatosan filmes, társasjátékos, képregényes és egyéb popkulturális utalásokat puffogtatnak. Ezzel a készítők nagyon erős családi filmes hangulatot ütnek nyélbe, ami kiválóan elszórakoztatja a nézőt, sőt, gyakran még meg is nevetteti. Viszont a Stranger Things különlegessége, hogy emellett rengeteg sötétséget és feszültséget is tartalmaz. Mert a rejtélyes El megjelenésével belép a történetbe egy olyan karakter, aki leginkább Stephen King szimpatikus, ám félelmetes szörnyszülöttjeit idézi, ezzel máris elültetve a nézőben a gyanakvás és az ijedtség magvait. Mindezt tovább fokozzák a különös flashbackek, valamint az energiaügyi intézménynek álcázott kutatólaborban zajló folyamatok, amelyek során titokzatos jelenségek kerülnek elő. Ezen a vonalon teszi tiszteletét a science fiction. Mindezt fokozza az Alien, a Predator és némi badass alkotói kreativitás hármasának ötvözeteként megelevenedő horrorvonulat. Hamar kiderül ugyanis, hogy szörnyeteg bújik meg az árnyékban, ráadásul nem is akármilyen. De persze a kérdés sokáig fennáll: Mi is pontosan ez az árnyék? És hol van Will? Él-e még egyáltalán? És íme, ezzel meg is érkeztünk a cselekmény fővonalához. A thrillerhez. A zsigerig hatoló, megbabonázó, elengedni egy pillanatig sem hajlandó, végtelenül feszült misztikus thrillerhez. És itt rejtőzik az igazi élmény.

Mindemellett azt is fontos megjegyezni, hogy habár a sorozat a '80-as évek világát idézi, nem hagyja ki repertoárjából napjaink minőségi sorozatainak mély drámai atmoszféráját. Ez végig jelen van a sztori sodrásában, ettől válik végső soron maivá a mű. Múltidézővé, de maivá is egyben. Továbbá természetesen, ahogy azt már a Netflix és a HBO jó ideje csinálja, a Stranger Things esetében is érezhető a mozihatás. Újabb mérföldkő a folyamatban, amely során történetmesélés, hangulat és látvány szempontjából is utoléri, néha pedig egyenesen megelőzi a tévé és az internetes műsorszolgáltatás a filmszínházban látható alkotások szintjét.   

A Netflix nem csak a történet szempontjából maradt hű hírnevéhez, ugyanis a casting is csodálatos. Winona Ryderről talán már kezdtünk lemondani, ám most megmutatja, hogy itt van még, él, és továbbra is tehetséges színésznő. Nagyon jól hozza az érzelmi összeomlás közepette is józan eszét megőrző, ugyanakkor bolond módon viselkedő anyát, aki bármit megtenne kisfia biztonságáért. David Harbour szintén erőteljes. Neki jutott a legkeserűbb karakter, akinek múltjában sok a fájdalom, ám a színész nem riadt meg, hitelesen hozza figuráját. Nagy örömünkre jól megírták a gyerekszereplőket is, ráadásul az őket életre keltő srácok is csak nagyon ritkán válnak idegesítővé. Mindennek a tetejébe még olyan kiváló mellékszereplőknek is örülhetünk, mint a hidegháborús félelemben elbutult, életunt családapa (a kis Mike faterja) vagy például a történetben részről részre egyre nagyobb teret kapó Nancy pasija, Steve, aki jól megkomponált karakterfejlődésen halad végig a nyolc epizód során.

A Stranger Things újabb Netflixes mestermű, magával ragadó, remek sorozat. Egyelőre nincs bejelentve a második évad, de a Netflix egészen biztosan nem fog kihagyni egy ekkora ziccert. Persze a történet úgy-ahogy lezárul, de bőven lehetne még érdemlegesen folytatni. 9/10.