Bölcs dolog-e felkarolni egy hatásos, jól sikerült, de mindössze néhány perces rövidfilmet? Vajon biztosak lehetnek-e a stúdiók és a producerek abban, hogy az alkotó, akinek akadt egy jó ötlete, amit még kivitelezni is képes volt, megtudja majd csinálni a bravúrt újra, másfél órában is? Egyáltalán nem, ez sima lutri. Van, hogy az eredmény olyan lesz, mint a Whiplash, máskor viszont olyan, mint az Amikor kialszik a fény...

Rebecca (Teresa Palmer) apa nélkül nőtt fel, anyja egyedül nevelte, így "természetesen" egy bunkó, férfigyűlölő tyúk lett belőle, aki még elképesztően csúnya és megbotránkoztató Slayer és Avenged Sevenfold posztereket is merészel a falán tartani. Amikor édesanyja (Maria Bello) férje meghal, féltestvére (Gabriel Bateman) magára marad esténként a sötétséghez beszélő félőrült nővel. A kisfiú rendszeresen elalszik az iskolában, otthon nem tudja kipihenni magát, így Rebecca megpróbálja magához venni. Ám a dolog ennél sokkal bonyolultabb, és nem csupán a gyermekfelügyelet szigora miatt, hanem azért is, mert nemsokára kiderül, hogy a sötétségben lakozó és kaparászó rémalak, akit hőseink eddig anyjuk elmeszüleményének tituláltak, nagyon is valóságos, és nevelőapjuk után most az ő életükre tör.

David F. Sandberg felelősségteljes volt, hiszen nem vállalta magára a forgatókönyv megírását. Lehet, ő is azt gondolta, hogy az, ami három percben működik, nem feltétlenül jön össze másfél órában, főleg, hogy mindössze egyetlen hatásos látványeffektről van szó (az eredeti kisfilmet ide kattintva nézhetitek meg). Sajnos azonban a szkriptet jegyző Eric Heisserer sem állt a helyzet magaslatán. Az író saját cselekményének útvesztőjében téved el rendszeresen, az önmaga által feldobott magas labdákat sem képes lecsapni. Alapvető hiba, hogy rendkívül ellenszenves főhősnőt mutat be, akinek háttere csak részben ad elegendő magyarázatot viselkedésére, a későbbiekben levezényelt karakterfejlődés pedig közel sem kielégítő, sokkalta inkább erőltetett.

Maga a történetvezetés sem túl eredeti. A film sablonos panelekből és ezerszer látott, blőd hülyeségekből épül fel. Én legalábbis nehezen tudom elképzelni például azt, hogy a készítők társadalomkritikának szánták a jelenetet, amelyben Rebecca gyakorlatilag azért lesz kihúzva a potenciális nevelőszülők listájáról, mert metal poszterek vannak a falán és Neil Gaiman Sandmanje a polcán. Ugyanakkor akadnak a produkcióban nagyon erős momentumok is, Heisserer bizonyos ötletei kifejezetten erősek, sőt mi több, bátran nevezhetjük újítónak is őket. Kár, hogy az író érthetetlen módon nem ezekre fekszik rá, hanem a máshonnan összegyűjtögetett klisékre. Nem derül ki egyértelműen a titok nyitja, felmerül egy nagy fordulat lehetősége, amiből aztán mégsem lesz semmi, ugyanakkor értelmezhetjük a konfliktust úgy, mint a szenvedő alany mellett annak környezetét is kínzó őrület és súlyos depresszió allegóriáját. Csak sajnos nehezemre esik elképzelni, hogy a készítők is ennyire belegondoltak a dolgokba...

Sandberg tökéletesen rendezi meg azokat a jeleneteket, amelyekben a lámpafények karimáján túli sötétségben kaparászó és támadásra készülő árnyalakot kell parádéztatnia. Ahogy írtam, a rendező saját ötletéről van szó, amit igyekszik minél több aspektusban bemutatni, de mivel minden csoda három napig tart, a filmek esetében pedig csak három percig, így huszadik alkalommal már közel sem lesz olyan hatásos a dolog, mint elsőre. Persze akad egy-két ijesztőbb képsor, amin a gyakorlatlanabb horrornézők ugorhatnak egy kicsit, de összességében nem beszélhetünk számottevő félelemfaktorról.

Teresa Palmer kiváló színésznő. Aki ezt nem hiszi, nézze meg egyik legelső alakítását az összességében is mesteri 2:37-ben. Mivel óriási tehetségről van szó, kifejezetten kellemetlen látni, hogy a színésznő egyre inkább belenyugszik a hollywoodi langy húgy középmezőnybe, pedig őszintén kétlem, hogy nincs rá kereslet komolyabb filmes körökben is. Mindenesetre nagyszerűen játszik ezúttal is, még pocsék szinkronhangja sem tudja komolyabban rontani az élményt. A prímet azonban Maria Bello viszi, aki mintha Oscarra gyúrna, olyan lazán viszi el a hátán gyakorlatilag az egész filmet.

Az Amikor kialszik a fény nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az alapötlet természetesen nagyon jó, viszont a forgatókönyvíró bölcsebb megválasztásával ütősebb lehetett volna az összkép. Mindenesetre tény, hogy az élmény egészén sokat emel a kiválóan teljesítő színészgárda. 5,5/10.