Az amerikai filmgyártás mindig rajongott az összeesküvés elméletekért, történelmi tabukért, eltitkolt vagy tagadott eseményekért, amelyekről amolyan hollywoodi ízesítésű oknyomozó jelleggel leránthatják a leplet. A Mihail Gorbacsov vezető pozícióba kerülését megelőző évek és a hidegháború legsúlyosabb évtizedei remek táptalajt biztosítanak az ilyen jellegű sztoriknak. Tom Clancy ötlete ezt a hullámot lovagolja meg, a belőle készült film pedig már rögtön az első képkockákban úgy hozza közelebb magához a nézőt, hogy fikcióját valóságként tünteti fel. Olyan események láncolataként, amelyet mindkét fél szigorúan tagad.
1984-ben az amerikai műholdak eddig ismeretlen típusú szovjet tengeralattjáróról készítenek felvételeket. A CIA szakértője, Jack Ryan (Alec Baldwin) segítségével megfejtik, hogy egy teljesen új fejlesztésről van szó. Az oroszok járműve hangtalan meghajtórendszerének köszönhetően képes láthatatlan maradni a radarok számára. Kapitánya, Marko Ramius (Sean Connery) szándékai ködösek, kikövetkeztethetetlen, hogy Moszkva felhatalmazásából vagy önhatalmúlag cselekszik-e, és mi az, ami motiválja. Mivel a Vörös Október nevű tengeralattjárót első csapást mérő eszközként azonosítják, egy új, hatalmas háború kitörésének esélye kerül előtérbe, ugyanakkor azonban Ryan komoly eshetőségként tételezi fel, hogy Ramius valójában át szeretne állni, múltját pedig hátra hagyni.
A Tom Clancy regényéből készült film akár paranoiathriller is lehetne, ám mivel nem annyira a konfliktusok valódi mibenléte válik hangsúlyossá, hanem kifutási folyamatuk, inkább egyfajta hidegháborús drámaként tekinthetünk rá. Az expozíció elején kiderül, hogy melyik évben járunk, hogy Gorbacsov nemsokára hatalomra kerül és a szovjet rendszer napjai leáldoznak. Épp ettől lesz erőteljes a valósnak titulált történeti felvetés, miszerint a béke bekövetkezésének hajnalán egy renegát kapitány akciója akár kirobbanthatja a harmadik világháborút.
Ramius kapitány remekül megírt, nagyon érdekes figura. Titokzatossága és ködösített hozzáállása kiszámíthatatlanná teszi. Ez kezdetben szándékaira, később pedig stratégiai választásaira vonatkozó megállapítás. Habár a kapitány tervei hamar kiderülnek, habitusát és általános attitűdjét pedig alaposan kiismerhetjük a játékidő során, arról nem igazán kapunk képet, hogy miért teszi, amit tesz. Bár a film zárómondata pont ezzel foglalkozik, szándékosan kisegítetlenül hagyja a nézőt, hogy az a stáblista alatt tudjon miről gondolkodni. Ramius érezte a Szovjetunió bukásának közeledtét? Nem tudott egyetérteni hazája ideológiájával? Felesége halálát követően egyszerűen csak besokallt? Vagy lehet, hogy szimplán csak vonzódott az Egyesült Államokhoz? Nem tudjuk. De pont ettől válik nagyon erőteljessé ez a karaktert. Mert sziklaszilárd, erős és hatékony, titkait azonban mégsem fedi fel.
John McTiernan korábban és később is főleg akciófilmeket rendezett, ráadásul kultikus darabokat, olyanokat, mint a Die Hard vagy a Ragadozó. Talán ennek köszönhető, hogy a Vadászat a Vörös Októberre drámai vonalát nem tudja túlságosan feszesre komponálni. Nem lehet szépíteni, a játékidő első fele minden történeti pozitívum ellenére eléggé unalmas. Igaz, hogy a haditengerészet és a tengeralattjárók kapcsán számos érdekes információ lát napvilágot, ráadásul a karaktereket is alaposan bemutatják nekünk a készítők, viszont maga a cselekményvezetés elképesztően lassan folyik. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a második egy órára, illetőleg legfőképp a fináléra érkezik meg McTiernan hangja, hiszen ekkor szökik fel nagyon a feszültség és válik akciódúsabbá a történetvezetés. A film végére már egészen magasra szökik az izgalomfaktor.
Sean Connery rideg profizmussal kelti életre Ramius kapitányt. Játéka egy pillanatra sem inog meg, minden jelenetében végtelenül hiteles és tökéletes. Azon túl, hogy a legendás színész kiváló tehetség, arról sem szabad megfeledkezni, hogy remekül választották meg a szerepre, Ramius figuráját mintha csak ráöntötték volna. Alec Baldwin szintén kifejezetten jó az amerikai oldalon. A mellékszereplők között találhatunk még ismertebb neveket. Sam Neill és Scott Glenn szintén megdolgoznak a pénzükért.
A Vadászat a Vörös Októberre valóban túlságosan hosszú, a kelleténél jobban el van nyújtva, de a gondos építkezés után mindezért kárpótlást kapunk a hihetetlenül izgalmas finálé és a remek konklúzió által. 8,5/10.
