Másnak lenni mindig viszontagságos állapot. Eltérni a nagy egésztől, kilógni a tömegek hálójából, képviselni valamit, amire átlagos szokatlanságából fakadóan felfigyelnek az emberek. Az egyén lelkében kibontakozó súlyos intraperszonális harcok ilyenkor leginkább abból fakadnak, hogy nem ő az, aki ezt az állapotot választotta. Hiszen ki akarna megrokkanni, kerekesszékben élni. Viszont, ha már így alakult, meg kell ragadni az ebből adódó lehetőségeket is. Rupaszov legalábbis így gondolja, hiszen ki gyanítaná, hogy a megkeseredett nyomorék férfi lebénult lábai alatt töltött fegyver rejtőzik...
Rupaszov (Thuróczy Szabolcs) egykor tűzoltó volt, ám miután deréktól lefelé lebénult és kerekesszékbe került, elkövetett egy baklövést, ami miatt börtönbe jutott. Szabadulása után nem lát más lehetőséget, alvilági körökben néz megélhetési mód után. A szerb gengszter, Rados (Vitanovics Dusán) alkalmazásában bérgyilkosként tevékenykedik, és hamarosan társakra is lel. Zolika (Fenyvesi Zoltán) és Barba (Fekete Ádám) szintén súlyos testi fogyatékossággal élnek, egy speciális otthonban laknak, szabadidejükben pedig közös képregényükön dolgoznak. Rupaszov társaságába kerülve nem csak a bűn, hanem egy egészen másfajta élet ízét is megismerik.
A Tiszta szívvel kapcsán egyetlen komolyabb kérdés merül fel. Hogyha Till Attila valóban ennyire ért a filmkészítéshez, akkor miért nem csinálja gyakrabban? Ráadásul ez a produkció maximum annyiban illeszkedik az átlag magyar mozgóképek közé, hogy természetesen az utóbbi években megszokott és dicsőített hazai mozireneszánszt képviseli. Stílusában viszont valami egészen egyedit hoz, bizonyos értelemben hasonló a helyzet, mint a Liza, a rókatündér esetben. Az különleges mesekomédia, egyfajta fantasy volt, míg a Tiszta szívvel olyan fekete vígjáték, amihez hasonlóval nem igazán találkozunk itthoni gyártási kontextusban (talán még az Isteni műszakot lehetne megemlíteni a listában). Till Attila filmje persze csak nagyon mérsékelten vicces, vannak benne valóban nevettető momentumok, ám ezek is leginkább a karakterek keserédes lelki állapotából fakadnak, nem valódi humorforrások. Inkább hasonlítható az érzés ahhoz a jelenséghez, amikor valamin azért nevetünk, mert egyszerűen nem akarjuk elsírni magunkat.
A Tiszta szívvel minden egyéb értéke mellett azáltal válik leginkább emlékezetessé, hogy a kerekesszékesek, illetőleg az egyéb testi fogyatékosságokkal élők állapotát és világát kendőzetlen naturalizmussal tálalja. Nincs finomkodás, semmi bátortalanság, a választott, kényes témát a produkció minden percében elhivatott hitelességgel prezentálja. Ehhez kapcsolódik egy átlagosan színvonalas bűnügyi szál is, amit szintén nem korhatárosra tervezett, véres és kemény, jól konstruált akciójelenetek támogatnak. A cselekmény szállít néhány meglehetősen alibimegoldásnak tetsző panelt, ám ezek ilyetén mibenlétét egy, ha nem is kitalálhatatlan, ám szenzációsan tálalt fordulat útján teszi helyre az író-rendező.
A valóban kerekesszékes Fenyvesi Zoltán jól működik a főszerepben, ám a prímet természetesen az Aranyélet óta egyfajta sztárstátuszba emelkedett Thuróczy Szabolcs viszi, aki hihetetlenül szórakoztató és hiteles Rupaszov szerepében. Vitanovics Dusán szintén emlékezetes a randomgengszter szerepében, és Balsai Móni is szállít egy erőteljes mellékalakítást.
A Tiszta szívvel érdekes, erőteljes dráma, komor humorral megízesítve, remek csattanóval koronázva. Újabb lépcsőfok a magyar film mennyekbe menetelésének ösvényén. 8/10.
