Az alább tárgyalt műveket a 23. Titanic Filmfesztiválon láttam.

Fekete (2015)

És igen, jól sejtitek, már megint előszedték Rómeó és Júlia történetét, ami a belgák értelmezésmódjában kifejezetten emlékeztet a Leonardo DiCaprio-féle, napjainkba átültetett feldolgozásra. Mavela (Martha Canga Antonio) a kemény Black Bronx banda tagja, de nem annyira fekszik neki a bűnöző élet, ráadásul váratlanul beleszeret a rivális 1080-asok vezérének öccsébe, Marwanba (Aboubakr Bensaihi). A tiltott szerelem virágzásából végül erőteljes ellentétek burjánzanak ki, hamarosan pedig már semmi nem marad szent, az utcákat pedig elönti a vér. Mindez persze meglehetősen kiszámítható tálalásban érkezik, hiszen a Fekete minden egyes képkockája előre sejthető, igazi meglepetéseket nem hordoz a cselekmény. Összességében azonban egész jó filmről beszélünk, hiszen rendezésileg pofásan oda van téve a dolog. A narratíva üteme erőteljes, magába szippantja a nézőt, a jelenetkoreográfiák hatásosak, az erőszak ábrázolása naturális és kegyetlen. Összességében tehát működik az inkább erős idegzetűeknek ajánlható, kőkemény gengsztersztori, amiben a klasszikus tragédiába fúló hősszerelmi szál is megfelelően rátalál helyére. Csak kár, hogy tényleg rohadtul kiszámítható minden egyes mozzanat... 7/10.

Zsarátnok (2015)

Kik vagyunk az emlékezet ajándéka nélkül? Mi maradna belőlünk, ha memóriánk váratlanul elenyészne a semmibe. Ez a minimalista eszközökkel dolgozó produkció ezekre a kérdésekre keresi a választ. Néhány évtizeddel az emlékektől a világot megfosztó vírus elterjedése után járunk, a kizárólag az adott pillanatban létező emberek omladozó épületek között, mocskos utcákon és koszos lakásokban tengődnek. A Zsarátnok több szálon, több szereplővel mutatja be a különösen ijesztő, és igazság szerint egyben baromira fárasztó jelenséget. A cselekményvezetés nem túl acélos, a film tempója meglehetősen vontatott, ebből az alapötletből jóval többet is ki lehetett volna hozni. Ettől függetlenül a lényeg átjön. Szereplőink más és más társadalmi rétegből érkeznek, ám emlékek nélkül mégis nagyon hasonlítanak egymáshoz. Hiszen mindannyian emberek, akik a helyüket keresik a gyökértelenné váló társadalomban. Emlékek nélkül csak az alapvető emberi ösztönök és az érzelmek kezdeti, primitív csírái maradnak meg. Olyan, mint egy újabb őskorszak kezdete. Kissé unalmas, de azért tartalmas film. 7/10.