Movie Tank

Batman: Hush visszatér (Képregény)

2016. április 03. - Sparrow

A mára jóformán már megboldogult Képes Kiadó néhány éve még méltó vetélytárs (vagy a képregények hazai népszerűsítésében inkább csak szimplán társ) volt az egyre nagyobb eredményeket produkáló Kingpin mellett. Legfontosabb sorozatuk kétségtelenül a Batman cím volt, jó néhány történetet kiadtak a Denevérember főszereplésével. Az egyik legütősebb darab a Hush volt, ami a magyar kiadásban három kötet formájában jelent meg. Utána nem sokkal érkezett a folytatás is, amit most végre sikerült nekem is pótolnom, már régóta vágytam rá, hogy elolvashassam. A Hush visszatér nem okozott csalódást. Tény, hogy nem olyan monumentális, mint elődje, ám majdnem ugyanannyira hatásos.

batman_hush_visszater_2.jpghushvisszater1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Batman történeteitől megszokhattuk, hogy viszonylag ritkán szállítanak olyan új negatív figurákat, akik aztán kultikus státuszt vívnak ki maguknak. Sokkal inkább jellemző, hogy az a 10-15 jól ismert, több évtizede aktívan közszájon forgó, emlékezetes alak kerül elő újra és újra, jobbik esetben mindig más, eddig ismeretlen megvilágításban. Hush azért fontos, mert újabb generációs, mégis maradandó Batman-gonosz, aki valóban annyira elszánt, és az elmebeteg jellemrajz egy olyan teljesen új, minden korábbinál "józanabb" és kifinomultabb válfaját képviseli, hogy bizonyos momentumaiban még Jokerénél is rémisztőbb kisugárzást képes ölteni.

A háromkötetes Hush nagy kedvencem, többször is elolvastam. Ritkán találkozni ennyire komplex, ilyen sok szereplőt felvonultató szuperhősképregénnyel. A Hush azonban, még ha cselekményileg lehetett is volna árnyaltabb valamelyest, ügyesen vette az akadályt. A. J. Lieberman tálalásában érkezik a folytatás, amelynek beszédes címéből következően természetesen nem spoiler, ha leírom, hogy a fő konfliktus keretein belül kiderül, hogy Hush nem halt meg az előző képregény végén. Visszatért és elégtételt óhajt venni. Az egykori sebészorvos befáslizott fejű, őrült pszichopata alteregója azért erőteljes figura, mert félelemet kelt Batmanben, márpedig ahogy Robin is megjegyzi az egyik jelenetben, a Denevérembertől ez meglehetősen idegen attitűd. Hush személyében Bruce Wayne elb@szott gyermekkorának egy újabb, eddig szépnek és tisztességesnek tartott szeglete rohad szénné és porrá, Gotham City védelmezőjének pedig ha nem is a szó szoros értelmében, de végső soron újfent önmagával kell szembeszállnia.

batmanfel.jpg

A Hush visszatér fontos mellékszála Jokeré, aminek én nem csak azért örültem, mert a képregény történelem egyik, ha nem a legjobb karakteréről van szó, hanem azért is, mert Lieberman megmeri lépni a bravúrt, hogy visszanyúljon minden idők egyik legjobb, és kétségtelenül legfontosabb Batman-történetéhez, a magyarul is megjelent A gyilkos tréfához, hogy kiegészítve és új megvilágításba helyezve azt a legendás Alan Moore után ő is emberibb oldaláról mutassa meg az őrült bohóc figuráját. 

Habár kifejezetten jó a sztori, engem ebben a képregényben mégis inkább a vizualitás fogott meg. Elképesztően szépek a rajzok, az akciójelenetek papírra vetett kompozíciói lélegzetelállítóan gyönyörűek, dinamikusak, elragadóak. Különösen jól mutatnak az egész oldalas képek, amelyek a remek tusrajzzal és a kiváló színvilággal kiegészülve percekig fogva tartják az olvasó tekintetét.

A Hush visszatér nem okoz csalódást, ez a kiadvány is bizonyítja, hogy a Képes Kiadó hozzáértően válogatott a Batman képregények között. Még mindig van készleten, a képregényes rendezvényeken hegyekben áll, és már nem a bolti áron vesztegetik, hanem jóval olcsóbban, úgyhogy még most, amíg van, mindenképpen érdemes beruháznia rá annak, aki szereti a Denevérember történeteit, de ez a darab eddig valamiért kimaradt az életéből. 8/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr38555972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2016.04.03. 21:47:23

Nekem valahogy Hush mindig is egy senki volt. Hirtelen behoztak egy hű, de veszedelmes valakit a semmiből, hogy aztán egy vadonatúj ősellenséget faragjanak belőle. Aki akkora ász, hogy egyből szinte romba dönti Batman életét. Közben pedig lópikula, egy idióta kötéssel az arcán, meg két pisztollyal. Én mindig iszonyúan erőltetettnek éreztem, olyan "most aztán adunk egy olyan ellenséget a denevérnek, hogy a füle is ketté áll!" jelleggel.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2016.04.05. 19:05:10

A Képes Kiadó él és virul, csak szólok! ;) A felújított Rejtő albumokat szerinted ki adja ki évek óta?
süti beállítások módosítása