Három évvel ezelőtt érkezett a mozikba a Die hard örökségének aktuális követe, amelyben a 300 óta Hollywood egyik legtökösebb gyilkológépeként számon tartott Gerard Butler aprította a koreai terroristákat, méghozzá a Fehér Ház falain belül, természetesen egymagában. Az elnök és az amerikai hazafias eszme megmentéséért vívott harcot végül olyannyira sikeresnek ítélték, hogy idén befutott a folytatás, viszonylag fű alatt, nem túl nagy marketingkampány kíséretében. Gerard Butler visszatért, az államfőt sem cserélték le azóta, a változatosság kedvéért azonban most nem az Egyesült Államok egyik legfontosabb épületét, hanem a brit fővárost b@sszák szét.
Mike Banning (Butler) még mindig az Amerikai Egyesült Államok elnökének (Aaron Eckhart) első számú személyi testőre, ám mivel hamarosan családot alapít, felmondását fontolgatja. Előbb azonban még el kell kísérnie főnökét Londonba, ahol a hirtelen elhunyt brit miniszterelnököt temetik. A világ nagy országainak vezetői kivétel nélkül tiszteletüket teszik az eseményen, ami hamarosan vérfürdőbe és káoszba torkollik, amikor egy pakisztáni fegyverbáró hadserege megrohanja a tömeget. Mike és az elnök menekülni kényszerülnek a háborús zónává váló főváros utcáin, hiszen a terroristák célja, hogy élő internetes adásban végezzék ki az USA vezetőjét.
A történet alapvetése szempontjából ezúttal is az általános amerikai ellenségkép dominál, hiszen míg az első részben Észak-Korea radikálisai, addig most a közel-kelet terroristái sodorják életveszélybe az ország első emberét. Ezzel alapjáraton nincsen probléma, bár talán egy kissé szájbarágós, helyenként propagandisztikus jelleget is látótérbe helyező tálalásban érkezik a sztori. A végére természetesen levonhatjuk a tanulságot, ami nem meglepő módon az, hogy az USA ezer év múlva is dicsőségben fog ragyogni, és akárhányan törnek elpusztítására, mind egy szálig elfognak bukni. Mindez persze ezúttal is az elnök és az ő első számú vérebének baráti-hűségi kapcsolatán keresztül manifesztálódik, ahogy a két férfi a mozitörténet hősszerelmes kalandorait megszégyenítve küzd egymásért.
Az expozíciót minden szempontból alaposan elszúrták a készítők. Az első húsz percben latin szappanoperákra emlékeztető sületlen párbeszédek, zavarba ejtően erőltetett, kreativitásra törő, de mégis rémesen fantáziátlan beállítások, és jellegtelen fényképezés teszik próbára a néző tűrőképességét. Ám amikor már kezdenénk belenyugodni abba, hogy egy újabb Elrabolva 3-at látunk, végre megkezdődik az akciózás, ami azért eléggé jól sikerült. Tény és való, hogy a produkció annak ellenére van tele robbanáseffektekkel, hogy látható módon a költségvetés nem volt elegendő ezek megfelelő, hiteles kivitelezéséhez, ám az egy-egy elleni párharcok és a tűzpárbajok kifejezetten ütősre sikerednek. A finálé felvezetéseként például láthatunk egy váratlanul erős vágatlan képsort, ami egyértelműen megszínesíti az összképet (érzékelhető egy szembetűnő rejtett vágás, de még így is nagyon szép teljesítmény).
Gerard Butler még mindig annyira brutálisan óvja hőn szeretett elnökét, hogy a film során kialakuló elképzeléseink szerint minimum három arab terroristát fogyaszt reggelire, egy kis koreai-püréturmixszal öblítve le őket. Kell is persze az energia, hiszen hiába érkezik meg az állig felfegyverzett deltás egység, a főhős valamiért mégis egyesegyedül vág bele a nagy mészárlásba, amely során már-már unalmasan gyorsan esik el az ellen (oké, az tény, hogy egyszer egy golyó megsúrolja Mike vállát, szóval ne legyünk telhetetlenek). Aaron Eckhart játéka nagyon izzadtságszagú, valahogy süt róla, hogy szíve szerint ennél sokkal jobb, sokkal több értéket képviselő filmekben szerepelne inkább, de nincs mit tenni, ha csak ilyen szerepekkel keresik meg. Egy kötelező Morgan Freeman is befut, aki sajnos csak rádiókapcsolaton keresztül tudhatja meg, milyen érzés kifogni egy háromméteres iszlám fegyverkereskedőt a Temzéből.
A London ostroma egyszeri akciófilmként megállja a helyét, abban az esetben, hogy ha képesek vagyunk tényleg csak az akciójelenetekre koncentrálni, mert a drámai háttér elkeserítően pocsék. A lényeg persze az, hogy Gerard Butlernek még mindig elég jól áll a vérszomj, és amíg ez így marad, szívesen nézzük, ahogy fogyasztja a rosszfiúkat. 6,5/10.
